Ti nem unjátok, hogy mindig újabb és újabb társaságokkal kell/kéne jóban lennetek, ahogy egyre idősebbek lesztek?

Nem unom, mivel nem avatom be őket az életembe, a felszínes semmiről “beszélgetés” meg nem különösebben izzaszt, ha mégis akkor ráutaló magatartással minimálisra tudom csökkenteni a kommunikációt.

Viszont, mióta nem félek az emberektől (emberismeret) azóta nem is esik nehezemre dumálni idegenekkel. Nálad is max ez lehet a bibi. Dolgozz rajta és megszűnik ez az érzés amivel nap mint nap küzdesz ezekszerint.

Én nagyon megválogatom kivel bájcsevegek. Az oviban pl. nincsenek sokan. A gyerek 2 barátjának a szüleivel szoktam. Érdekes, hogy a gyerekek is ráéreznek erre. Fura de nálunk pont olyan barátokat választott a lányom, akiknek a szüleivel mi is baráti kapcsolatot tudtunk építeni. Lekezelően hangzik, de nekem nagyon érdekes, hogy nem a c típusú Rafaellóval barátkozott össze, akinek a szülei sajnos a szülőin csak óbégatni tudnak, értelmesen megnyilvánulni nem, hanem a hozzánk hasonló értékrenddel bíró párok gyermekeivel.

Őszintén szólva még jól is jönnek sokszor. Összejárunk, a gyerekek eljátszanak, mi felnőttek addig simítgathatjuk a ráncainkat. Előfordul, hogy valamelyikünk nem jut oda zárásig az oviba, másikunk hazaviszi a gyereket és fél óra múlva megy érte a szülő.

Rajtuk kívül nem igen kommunikálok senkivel. A munkahelyem a régi, nem igazán bájcsevegünk már, másokkal meg nem is igen találkozom, így tök jó, hogy vannak barátaink.