Introvertáltak, nem irigykedtek azokra, akik rendszerint társasági életet élnek, szórakoznak, buliznak, hatalmas baráti körük van és igazi menők?

Nem.Abszolút nem ciki.

Annyiban igen, hogy ők több dolgot látnak, tapasztalnak a világból, más tekintetben nem zavar.

Nem. Régen talán egy picit úgy gondoltam, hogy úgy könnyebb az élet hiszen ők vannak többen, vagy legalábbis személyiségükből fakadóan ők a legláthatóbbak, no meg a társadalmunk elég erősen az extrovertáltaknak kedvez vagy rájuk próbál hatni vagy hogy is mondjam, és ez picit összezavart tini koromban. Az sem segített, hogy mindenki erőltette, próbálta éreztetni velem, hogy ez nem normális és próbálták rám húzni, hogy magányos vagyok, beleértve a fateromat is aki viszont a szöges ellentétem és vicces mert inkább hasonlítok az ő bátyjára testalkatilag és személyileg, amit ő valahogy sose vett észre. Sokszor mesélte, hogy kiskorában sose foglalkozott vele, és ez később se változott meg. Csupán azért mert nem illettek össze ő meg ez a mindenkivel jóban akar lenni, olyan nincs, hogy valakivel ne tudna jóba lenni. Ahogy én se tudok vele mit kezdeni egyszerűen... nem ért meg bármennyire is idiótán hangzik ez. Az is idegesít, hogy mindig nekem kellet alkalmazkodnom, hogy nézzek már körül, az emberek nem így élnek és a kedvencem, hogy 'éljek már egy kicsit'. Sose hagyta, hogy én döntsek igazi manipulatív kis szemétláda mindig úgy tett mintha megadta volna a választás lehetőségét de ha nem azt hallotta amit akart akkor leszólta. Mint amikor basszus gitározni meg/vagy dobolni akartam de az nem volt jó mert a basszus gitár az egyszerű, a dob is egy idióta egyszerű hangszer, inkább gitározzak vagy énekeljek, én nem híres akartam lenni az égszerelmére csak zenélni akartam. Megnézett volna egy Les Claypool-t ha már annyira a technikaiságért volt oda eleve a technikaiság nem minden, egyszerű dolgok is lehetnek jók, főleg zenében. De igazából neki nem is ez volt a fontos hanem az, hogy dicsekedhessen velem. Akkor jó voltam amikor valami eredményt értem el. Akkor a mit tudom én ki mit tudom én milyen gyereke nem volt ez meg az. De mindegy ő egy felszínes buta ember aki jól nyomott is hagyott bennem egész kistini, tini, és most a fiatal felnőtt koromra. Képmutató álszent hitvány alak, mások előtt játssza a jófej, gondoskodó, fiatalos apukát és senki (köztük én sem) soha nem értette, hogy hogy lehettem/lehetek depressziós, szorongó amikor jó anyagi hátterű és jó családból vagyok. Ez kicsit megsavanyította bennem az extrovertáltakhoz való viszonyomat mert nem voltak jó tapasztalataim. Középsuliba eljártam bulizni, kipróbáltam ilyen olyan szereket, voltam ilyen meg olyan társaságokban de nem élveztem, max a házibulikat kisebb társasággal de azt is néha-néha nem minden héten. Nem régiben kezdtem rájönni, hogy ez nem az én világom és, hogy csak át lettem verve, hogy ez a norma. És amúgy meg ahogy a nevében is benne van az ilyen emberek kívülről keresik az igazolást, ezért sokszor elég csordaszelleműek is, mellesleg nagyon sokszor félre informáltak mert egymástól veszik át a hülyeséget ahelyett, hogy utána néznének. Na mindegy, vége a gyerekes hisztimnek és világ fájdalom monológnak. Természetesen mint mindig van kivétel, nem minden ilyesfajta ember idióta stb... stb... csak sok volt a rossz tapasztalatom. Lényeg, hogy úgy születtél ahogy, mind a 2-nek vannak előnyei és hátrányai, a hipokrácia meg egy undorító fertő.

Nem vagyok irigy. Inkabb orulok, ha nem kell senkivel talalkoznom vagy beszelnem. Egyedul a kutyaimmal a legjobb.