Megéri egyáltalán létezni ha boldogtalan vagy folyamatosan?

Nem igazán akarok hisztizni mert tudom hogy senkit sem érdekel csak leírom hogy miért van szar kedvem, hátha valaki tud segíteni.

Szar gyerekkorom volt, baszogattak amiért kövér voltam. Mára rendbe jött, volt egy év amikor 80 kilótól szabadultam meg, bár önbizalmam még mindig nincs hála hogy bár fogytam a bőröm nem a legszebb. A családom egy katasztrófa, anyám idegbeteg iszákos, láncdohányos, aki bár tud néha kedves lenni egyszerűen kibírhatatlan. Apám mintha nem is létezne körülbelül, évente max 1x beszélek vele akkor is csak cseszeget, sőt még azt sem tudja hány éves vagyok vagy hogy mikor van a szülinapom.

Ugyan vannak céljaim de nem igazán boldogítanak egyedül. Próbálok párt találni, rengeteget fejlődtem benne az utóbbi 1 évben, tényleg fényéveket. Volt már előtte ugyan 1-2 kapcsolatom, de nem voltam a végére boldog. Nyáron több lánnyal találkoztam mint az előtte lévő 24 évemben. Tinderről meg egyéb oldalakról volt randim főleg, de mivel komolyan akartam gondolni tinderen nem túl sok esélyem volt. Máshol viszont találtam is pár hónapja valakit akiről azt hittem hogy végre megérte ennyi éven át szenvedni mert megvan akivel boldog leszek.

Egy pár hónap eltelt és a hölgy elhidegült, vége lett, utólag az is kiderül hogy végig csalt és azért lett vége is. Akár hogy fontos volt nekem és szerettem, szimplán félreismertem. Függetlenül attól még ha hamis is volt az egész újraélném a nagyját még egyszer mert legalább boldog voltam akkor. Nem vagyok ronda csak nem egy epic fotogén alkat, mondjuk úgy hogy nincs 2000 matchem tinderen sem.

Ráadásul mára már régóta a baráti társaságom is felbomlott évekkel ezelőtt. Szerte szét mindenki a nagyvilágban stb. Tudom hogy ez ennek a rendje de még haver sincs a közelben. A legtöbb viszont simán csak barátból ismerőssé vált.

Az egész élet elvileg arról szól hogy megkeressük a boldogságot, de akár hogy küzdök érte egyre távolabb kerülök tőle. Mára konkrétan kedvem sincs ahhoz hogy bármit tegyek, csinálom, de minek. Nem kerülök senkihez sem közel. Bemegyek dolgozni, de minek nem boldogít. Ad pénzt persze meg meg kell élni de mára már a teljes motivációmat elvesztettem hogy csináljak valamit magamért. Egyetemet is csinálnám tovább de ott is, ha nem vár senki haza csak szívok akkor minek. Legszívesebben eladnák mindent amim van és elmennék egy örökös világ körüli útra vagy mittudomén.

Én mindig úgy álltam az élethez amióta fogytam hogy pozitívan, küzdeni és elérni amit lehet, de 5 év alatt így belefáradtam teljesen. Mindig amikor azt hittem hogy rendeződik minden, akkor jött valami ami 300x rosszabbá tette az előző állapotot. Megéri egyáltalán lébecolni meg szenvedni hogyha nem vagy boldog?