Hogy lehet ilyen rosszmájú valaki?
Az Egyetemen ZH-t írtunk valamiből. Épp nem tanultam, hátsó padban ültem. Esélyem adódott puskázásra, így hát miért ne használjam ki a lehetőséget. Amikor kiment a tanár, az egyik lány csoporttársam azt a megjegyzést tette: "Iskolába nem járunk, de azért puskázni tudunk".
90%-ig biztos vagyok benne, hogy ezt rám értette. Az nem igaz, hogy nem járok, néha ki hagytam egy-egy órát, abból valamennyi orvosilag igazolva van, másrészt meg sűrűn nem jól érzem magam testileg, másrészt meg nekem lelki erő is kell ahhoz, hogy egyáltalán ezeket a csoporttársakat lássam. A másik lány, aki néha nem megy be órára, nem tud puskázni, most sem írt ZH-t, ezért biztos vagyok benne, hogy rám értette.
Miért fáj az valakinek, ha fel találom magam? Ráadásul neki fogalma sincs, hogy rosszul érzem magam, fejfájás, szédülés, gyengének érzem magam. Így is van mit tanulni, miért ne próbálnék meg kicsit puskázni, hátha egy sovány pozitív jegyet kapok?
Kedves támadók,
Azt hiszem, különbség van a puskázás meg a lopás között, a kettőt összekeverni nem lehet, mivel én lopni, jogtalanul el tulajdonítani valamit nem tudnék. Persze, szét tanulhatja magát az ember, de akkor is történhet úgy, hogy egyszerűen nincs meg a pozitív osztályzat.
És mi van akkor, ha a háttérben egészségügyi és családi probléma áll? Akkor bukjon meg az ember?
A mai világ már úgy működik, hogy "találd fel magad", különben nem boldogulni. Sokszor az egész évfolyam puskázik, nem én vagyok az egyedüli láncszem.
Néhány előző támadónak üzenem azt is, hogy itt nincs kamera. :)
Hát... azt hiszem ezért tart ott a felsőoktatás ahol. Az egész évfolyam puskázik? Szép.
Tudjuk, hogy a gyakorlati tudást nem az egyetemen szerzi meg az ember, de szerintem elég ciki úgy lediplomázni, ha használható tudást nem szereztem, csak leleményességből. Lehet velem van a baj, de így a harmadik diploma felé haladva is úgy gondolom az én lelki szegénységem gyarapszik azzal, ha nem tanulom meg, amit meg kell. És ha emiatt 1-est kapok, akkor megérdemeltem. Tök mindegy, hogy lelki, testi, családi, vagy milyen oka van annak, hogy nem tudtam felkészülni, nem tudtam. És innentől kezdve jogos az érdemjegyem, bármilyen is legyen az. Lehet én gondolom rosszul persze...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!