Szamodra milyen volt a kozepiskola?

Sajnos én is csatlakozom azokhoz, akik utálták a középiskolát. Egy nagyon ramaty állami általános iskolából mentem egy nívósabb egyházi suliba, annyira besokalltam az osztálytársaimtól általánosban. Gimiben az osztálytársakkal nem is volt gond, visszahúzódó típus vagyok, sok vizet ezért nem zavartam, nem is bántottak, nem cseszegettek, egyszerűen csak nem foglalkoztak velem, nekem meg ennyi pont elég volt. Az igazi gondok a tanárokkal voltak. Vicces, de pont a hittantanárok voltak a legrendesebbek, a többi meg prűd, álszenteskedő mocsok.

A legrosszabb természetesen az osztályfőnok volt. Ő tipikusan az a bepókhálósodott p.ájú vénlány, aki midenkit bszogat ok nélkül, ha olyanja van. Annyira ráért, hogy először iwiwen, majd később facebookon leste a diákokat állandóan, épp ezért én elég hamar le is tiltottam, azóta is ott van a tiltólistámon.

Kb minden évben kiszúrt magának valakit, akit ok nélkül szívathatott, beszólhatott. Asszem 11-ben lettem én a soronkövetkező. Borzalmas volt, rengeteget sírtam az állandó terror, megalázás miatt, sőt, mai napig van, hogy vele álmodok (6 évvel a ballagás után..), és izzadva riadok fel. Igen, ilyen nyomokat hagyott bennem az a szemét k.va.

Sluszzpoén az, hogy anyám könyvelte az osztálypénzt, ofőm anyám nélkül megpusztult volna a könyvelésben meg egyéb ügyintézésekben, plusz én szerencsétlenkedtem minden évben a tanárok karácsonyi ajándékaival, ballagásra faterral vittünk rengeteg tujaágat, meg dekorációkat. Ehhez képest 11-ben négyes lett a magatartásom meg a szorgalmam :D (12-ben négyes magatartás, ötös szorgalom, lol). Persze ezek rohadtul nem számítanak sehol, engem csak azért dühítenek ezek, mert egyetlen egy tanár sem mondta, hogy baja lenne velem, soha senki nem mondta, mit kéne változtassak. Elvileg az ilyent osztályozó konferencián döntik el, aztán utolsó 2 évben ofó fanyar pofával dobta oda nekem év végén a bizonyítványomat, hozzátéve: hát igen, a többi tanárnak sem tetszett a stílusod. Ok. Tök jó, hogy senki sem a szemembe mondta a hibáimat, hanem a hátam mögött ennyivel lerendeztek. Am én kérek elnézést, hogy a végén nem hagytam magam ok nélkül megalázni és vissza mertem szólni ofőnek.

És ezek után, 5 évvel később osztálytalálkozó előtt írt anyámnak facebookon, hogy jajj nem talál engem (na vajon miért), de ugye tudok az osztálytalálkozóról és megyek :D. Soha többet nem szeretném látni az életben.

73-ban érettségiztem.

Mivel a nehezen tanul, könnyen felejt + rossz megfigyelők

társaságába tartozom, de értelmiségi családból, nekem nagyon megterhelő volt a tanulás. Megvolt a saját hobbim, én azt szerettem volna inkább űzni.

Ahol én forogtam, 30 körüli létszámú osztályoknál a gyerekek határozták meg az osztály hangulatát. Már az általánosban olyan rosszak voltak matekórán, hogy nem tanultam semmit. Majdnem 0 matektudással mentem a gimibe.

A gimiben két kiváló tanárral kezdtünk. A gépjárműszerelés-oktató volt az egyik. Bár rájöttem, hogy én tévedésből kerültem ide, ő kedves szigorral kiváló szerelőket képzett volna belőlünk, ha meg nem hal pár hónapon belül. Utána már nem is tanultam semmit ebből a tantárgyból.

A matektanárnőnk (dirihelyettes) csak nekünk tartott órát. Ha akadt volna egy lyukasóránk, beviharzott, és matekoztunk. A matekhoz bénák is azt vallották, a matek a kedvencük a hangulat miatt. Mivel nekem ehhez volt tehetségem, az osztály legjobbjai közé kerültem ebből a tantárgyból. (később a főiskolai matek szigorlatom is meglett, de ott újra nem értettem semmit)

A tesitanárunk normális volt, de ott történt egy emlékezetes dolog. A legelső órán feladat, hogy fussunk át a salakos pályán. Futok teljes erőből, hát én vagyok az utolsó. Senki nem tette szóvá, csak magam előtt szégyenkeztem. Hogy lehet ez, az általánosban szinte mást se csináltunk tesiórán, csak futottunk a teremben körbe-körbe. Elhatároztam, hogy esténként lemegyek a sötét utcára, és futok. Mivel senki nem okosított ki ez ügyben, minden rossz előfordult. Teli hassal indultam, gyomorgörcs. Izomláz. Megrándult láb. Érettségi előtt már ott voltam a legjobb futók között.

A földrajz tanárunk egy nagyon rendes, szigorú férfi volt, mégis ott volt a legrosszabb a gyereksereg, fogalmam sincs, hogy miért. Gyakran kezdtük az órát nála vigyázzállásban a fegyelmezetlenség miatt. Nem hatott.

Az osztályfőnökünk a Cetli becenevet kapta. Csodálkoztunk, amikor hallottuk, hogy más osztályokat fegyelmezni tud, minket nem tudott. Rendes ember lévén tudtuk, hogy aki az ő tantárgyából érettségizik, az át fog menni. Én is gondolkoztam, hogy a nulla tudással ezt válasszam, vagy a kedvencemet. Szerencsére a kedvencemet választottam.

A 4 év alatt a kémia a kedvencből az érdektelenbe fordult nálam, a biológia érdektelenből vált kedvencé.

Csodálkozva láttam, hogy az eső két év tankönyvei meseszerűek. Csak a növény és rovargyűjtés miatt voltak utálatosak. A biosztanárom odavolt a gyönyörtől, hogy valaki az ő tantárgyából érettségizik, és tud is mindent.

Gimis emlék, hogy egy osztálytársam ötletére zárás után visszalopóztunk az épületbe, és ott tanultunk. Főleg a muri miatt. Bent laktunk egy hétig, csak enni mentünk haza.

Az osztálytársakról. Én visszahúzódó vagyok, az általánosban szekáltak is egyes társaim. A gimis osztályban remek emberekkel találkoztam, akikre felnézek. Sajnos komolyabban összebarátkozni senkivel nem tudtam. De ez nem az ő, hanem az én hibám volt. Mindig siettem haza a hobbim miatt, hogy aztán otthon keseregjek, hogy nem hagynak nyugton a családtagok.

Hatosztályos gimi. Tűrhetően kezdődött, de az évek során egyre jobban meggyűlöltem. A tanárok hülyének néztek (nagyon gátlásos, csendes, és szorongó voltam, ami miatt lassúnak tűnhettem), az osztálytársaim kiközösítettek. A szüleim nem engedték, hogy iskolát váltsak, úgyhogy tűrni kellett. Tizedik osztályban már depressziós voltam, elkezdtem szépen "kivonni magam a forgalomból". Ha egy program nem volt kötelező, én nem vettem részt rajta. Osztálykarácsony, kirándulás, tábor - gondolkodás nélkül visszautasítottam. Nem beszélgettem szinte senkivel, csak gyomorgörccsel ültem a padban egész nap, aztán hazamentem, teljesítettem a minimum tanulást, aztán aludtam. Pokoli évek voltak. A középiskolai karrierem idegösszeomlással és öngyilkossági kísérlettel fejeződött be, az érettségi után. Azóta sem jöttem teljesen rendbe, pedig már lassan egy évtizede, hogy végeztem.

Ez egy fővárosi "elit" iskola volt egyébként.