Szamodra milyen volt a kozepiskola?

Nem sírom vissza a középsulis éveket. Épp ma utaztam villamoson, ahol két középsulis kinázetű lány kétségbeesetten nézte át a kémiát egy dogára és eszembe jutottak azok az évek.

Egyrészt ez, hogy folyton csak a magolás, mindenből a maximumot kell nyújtani, ha a tanárnak olyanja van akkor plusz doga a semmiből, mert az ő tárgya a legfontosabb, éjszakákba nyúló tanulás onnantól, hogy hazaértem, akkor utána a stressz, hogy jól sikerüljön a doga, mert otthon le leszek teremtve.

Most legalább ledolgozok x órát és vége, nincs ez, hogy megyek haza és még tanulnom ,lkell, nincs az, hogy szombaton kimennék kirándulni vagy csak bent punnyadnék a sorozatommal; de nem tudok, mert magolnom kell.

Azt mondják, azok voltak a szép évek és, majd visszasírom - én a jelen éveimet élvezem. Azért is, mert most szabadabb vagyok.

Önálló vagyok, ami tetszik, anno Édesanyámhoz odaköltözött az akkori szerelme, akivel utáltuk egymást, ráadásul édesanyám is sokszor mászott bele az életembe úgy, hogy most hogy elmentem erre a programra, biztos rossz lesz a töri tz-m, meg, hogy ezt csinálom a szabadidőmben, amitől nem leszek művelt és azzal, hogy így öltözök, nem leszek csinos, úrihölgyes, meg, hogy miért nem eszek, miért eszek, miért ezt eszem, miért nem azt, miért vopltam 2x WC-n.

Plusz az osztálytársaimmal se j9öttem ki jól, bár az az én hibám volt; megvolt a stílusom, de akkor sem volt egy kellemes érzés abba a közösségbe járni naponta.

Az érettségi időszakát szerettem, mert akkor tényleg a tételek tanulásán kívül semmi más dolgo nem volt, de aztán jött az egyetem és elszakadtam édesanyámtól; az egyetem első évét én így imádtam.

Hasonló az előttem szólókhoz.

Én eleve befelé forduló lány voltam (akkor még nem volt "divat" ez az introvertált szó, de igen, lényegében az voltam). Eleve nem is érezhettem jól magam ott. Ehhez még jön az, hogy 28 lány (közgazdasági szakközép), és 5 fiú. A suli maximalista volt, (mert a diri szerette arra verni, hogy a megyében mi vagyunk a legerősebb közgazdasági szakközép), hát ez abból állt, hogy jól meg lettünk fingatva, a tananyaghoz képest is, önmagunkhoz képest is. (Ettől függetlenül 4,3 voltam, de nálunk pl. kitűnő sem volt, mert a legjobb is csak 4,6 lehetett, mindenkit lefelé nyomtak, hogy jobban kaparjon. Ahogy itt az 1. hozzászóló írta, nálunk is az volt, hogy hazaértem, és álltam neki tanulni, sokszor éjszakába nyúlóan. (Eleve az írásbeli rengeteg volt, könyvvitel, statisztika), és akkor még a magolnivalók is (és attól még, hogy "csak" egy szakközép, attól még pl. a törit is ugyanolyan keményen számonkérték, mint egy kemény gimiben, mert ugye a mi sulinknak híre van a megyében.)

Legvadabb rémálmaimban se jöjjön elő az a négy év.

A főiskola (pedig pénzügyi és számviteli, és akkor még csak 3 volt az országban), ehhez képest felüdülés volt (pedig ott is voltak kifejezetten szemét tanárok, és ott is maximalizmus volt. Viszont nem volt a napról napra kínlódás, napról napra nyűglődés, napról napra számonkérés lehetősége.

Nem volt vele különösebben semmi bajom, de nem is vonz vissza.

Szerencsére olyan ember vagyok akik minden helyzetet élvezni tud, látja a jó oldalát.

De igazából ott csak közelségi barátaim voltak kb, mikor vége lett instant megszakadt minden kapcsolat

Én is utáltam.

Maga az iskola jó volt, a tanárokat is szerettem és az tök jó, hogy nekem nem voltak rossz tanáraim. Volt, akit kedveltem, volt, akit kevésbé, de egyik tanárt sem utáltam, egyik sem szivatott minket, egyik sem volt olyan, hogy egyáltalán nem tudott tanítani. Tanárok szempontjából szerencsés voltam, voltak nagyon jó tanáraim is.

A tanulást és a tananyagot gyűlöltem. Jó tanuló voltam, tehát nem az, hogy lusta voltam, csak egyszerűen utáltam, hogy olyan dolgokat (is) kellett tanulnom, amiket soha az életben nem fogok használni és nem is érdekel. Ennek ellenére egy csomó időm elment ilyen dolgok tanulásával. És itt most nem arról beszélek, ami része az általános műveltségnek. Rengetegszer éreztem azt, hogy ott vagyok az iskolában 8-tól 3-ig, de semmi értelmes nem történik, mert mehettem haza és akkor kezdődött csak el igazán a tanulás. Rengeteget tanultam.

Barátaim nem voltak sem az osztályban, sem az iskolában, pedig teljesen átlagos voltam, csak annyiban különböztem a többségtől, hogy introvertált voltam. Nem utáltak, nem közösítettek ki, de konkrétan levegőnek néztek. Az osztálykirándulásokat is rühelltem, mert ha nem valami közös osztályprogram volt, akkor vagy egyedül ültem vagy próbáltam betársulni a többiekhez, akiket nem nagyon érdekeltem.

Tehát nincsenek túl jó emlékeim, nem sírom vissza a középiskolát.

Én most járok, utolsó előtti évem, és alig várom, hogy vége legyen, amióta elkezdődött.

Nem a tanulással van bajom, mert én alapvetően nyitott vagyok, és szeretek új dolgokat megismerni, inkább az akaszt ki, hogy az egész arra megy ki, hogy az önbizalmad a földbe döngöljék. 4,2 körüli átlaggal én vagyok a legrosszabb tanuló az osztályban, de a tanárok kB semmibe vesznek, lusta, szétszórt idiótának kezelnek, holott anyukám beszélt velük, hogy egyéb nehézségek miatt nem feltétlen tudok Max teljesítményt nyújtani. Egy nyelv órán ha valamit rosszul mond az ember, akkor kiborul a tanár, hogy ez a hiba kriminális, el fogunk bukni az életben stb. Na, hát a nyelvtanulásnak pont nem erről kéne szólnia...

A másik meg az, hogy az igyekezetet senki nem értékeli, hiába a sok órás tanulás, ha elrontottál valamit akkor egy lusta szar vagy, szállj magadba. Itt nem létezik olyan, hogy valakinek egyéb gondjai vannak, csak nem igyekszik eléggé ugye:)

Volt egy srác, aki depressziós volt és nagyon durván szorongott, az egész tanári kar meg élvezte, hogy szapulhatta őt, és mindennek lehordhatta... Undorító.

Az is elkeserít, hogy állítólag nekem jó képességeim voltak/vannak, de sajnos az iskola nem segített ezeket felszínre hozni, fejleszteni, inkább csak elnyomta őket, és ott tartok, hogy a gondolkodás is van, hogy nehezemre esik, mert úristen, nehogy elrontsak valamit, akkor inkább nem is csinálok semmit.

A tesi is pl csak arról szól, hogy fölöslegesen szétcsesszük az ízületeinket, mert ugye az nem baj ha fáj... Csináld tovább, nem állhatsz ki.

A diáknak nincsenek jogai, ha a tanár úgy akarja, 2 hónapig nem javítja ki a dogát, megalázhat nyugodtan, felkavaró dolgokat is a fejedhez vághat.. Ugyebár ez rendben van.

Rengeteg fölösleges dolgot is a fejünkbe kell verni, és sokszor a lényeget is csak magoljuk mindennel együtt. Az egész kB a rövidtávú memória tesztelése, azt érzem, hogy ez a sok év elveszett, és nem sokkal lettem okosabb, több, jobb ember.

Nagyon utálom 😅

4,2 körüli átlaggal én vagyok a legrosszabb tanuló

***

Most nagyon eltátottam a számat.

Nálunk egyszer 4,6!!! átlaggal lettem OSZTÁLYELSŐ... A mostohaapám még meg is jegyezte, hogy, amikor ő volt gyerek, kapásból volt pár gyerek, aki kitünő volt, utánuk jött pár 4,9 meg 4,8 átlag, de a 4,6 távolról sem volt osztályelső.

Ezért is voltak pl gondjaim - a divat az volt, ha nem izgatott a suli. A tanárok nem kedveltek, mert sokat foglalkoztam a jegyeimmel, a diákoknál is az volt a "helyes", ha nem törődtek a jegyekkel. Pl az oké volt, hogy 4,5-nél jegyzárásnál valakinek jó a 4-es; én azt mondtam, hogy szeretnék 5-öst, felelek érte, beleadtam energiát és ez volt mások szemében negatívum.

Hogy beilleszkedjek valahogy idővel elkezdtem nem felzaklatni magam a rosszabb jegynél, hanem úgy csináltam, mintha lexarnám meg pl direkt nem jelentkeztem, ha tudtam a választ; de a maximalizmusom még így se tudtam elnyomni, mert elvárás volt otthon, hogy jól tanuljak. Olyannyira, hogy magatartásra gimi végefele nekem négyest adtak azért, mert túlzottan sokat foglalkoztam a jegyeimmel, mindig kerestem a javítási lehetőségeket, szorgalmikat csináltam, stb. és ezt rossz néven vették a tanárok.