Rossz ember vagyok, ha az egyetemen nem küldök bárkinek teljes jegyzetet?
Én hasonlóan voltam, mint te. úgy a 3. szemeszter vége felé, amikor vadidegenek kezében láttam az én jegyzetem fénymásolatát, akkor az már annyira dühített, hogy onnantól SENKINEK nem adtam oda. Mondtam, hogy lehet bejárni előadásra és jegyzetelni.
Nem lettem ettől rossz, csak kevésbé népszerű... illetve hát volt, aki pont ellenkezőleg reagált rá és próbált jóban lenni velem, holott előtte még a nevemet sem tudta.
Különösképpen nem érdekelt. Azon kis %-ba tartoztam, aki időben elvégezte a sulit.
Nálunk egyetemen ez úgy nézett ki, hogy egy csoportba töltötte fel mindenki a jegyzetét, amit meg szeretett osztani; sok ált köt tárgynál azt se tudtam, ki volt az, aki a jegyzetet csinálta - mindenki azt használta.
Én hoztam létre a csoportot, ugyanis nagyon zavart, amikor épp nem értem rá, mást csináltam, esetleg otthon se voltam és rám csörömpölt valaki, hogy dobjak el mindent, rohanjak a gépemhez és küldjek nekik ilyen meg olyan jegyzetet.
Cserébe én is hozzáfértem így jegyzetekhez, amiket nem tudtam elkészíteni, mert nem értettem úgy az anyagot vagy óraütközés miatt nem tudtam bejárni.
Szóval engem nem zavart, hogy, amit én megosztottam azt egy vadidegen ember is látta.
Ettől függetlenül szerintem, ha Te nem szeretnéd megosztani a teljes jegyzetet, nem vagy rossz ember. Alapjáraton ez egy adok-kapok dolog és nem túl jó az a csapatmunka, ahol Te adsz, de cserébe nem kapsz vissza semmit.
Én szerintem nem nagy dolog lefotózni és elküldeni vagy csak én vagyok így vele? max 5perc de az 1perc a reállis.
Egyébbként meg hogy kérdésedre válaszoljak. Aki elkéri tőled te meg nem küldöd értelemszerűen annak nem fog tetszeni. Ha fair ha nem ez fog lemenni az agyában. És így fog emlékezni. Alapból meg te döntöd el hogy akarod e vagy nem végülis nem lehet ezért számon kérni téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!