Még lassan 23 évesen sem tudom, mi érdekel igazán, mi legyen belőlem. Mit csináljak?















Köszönöm a válaszokat, megnyugtató, hogy más is van hasonló helyzetben :/
Nagyon irigylem azokat, akik mindig is tudták, mi a "hivatásuk".
Igen, ezt most már mindenképpen befejezem, nem szeretném, hogy kárba menjen ez a jó pár tanulással eltöltött évem...





Köszönöm az újabb válaszokat.
Utolsó, köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat, és örülök, hogy találtál valamit, ami boldoggá tesz! Ez lehetséges, igen, csak sajnos addig is kicsit "szerencsétlennek" fogom érezni magam a barátaim között, amiért a legtöbb ismerősömnek van célja, "hivatása", nekem pedig semmi. :(





Hűha. Ugyanebben a helyzetben vagyok. Én januárban végeztem az egyetemen, de én is pont az utolsó féléves gyakorlat előtt éreztem már hogy nem nekem való amit tanultam, viszont már csak az államvizsga volt hátra, így természetesen megcsináltam. Ebben viszont sosem fogok dolgozni sajnos,max ha nagyon muszáj lesz. Gondoltam szeptembertől tanulok valami mást is, de nem tudom egyszerűen mi érdekelne, vagy mit dolgoznék szívesen. Ahol jelenleg dolgozok, azt sem szeretem,de pénzre szükség van,meg nem lehet otthon ülni. Viszont én is nagyon el vagyok keseredve, mert 1 hét múlva 24 éves leszek és sehol nem tartok az életben. Szégyellem az ismerőseim előtt is. Viszont az itteni kommentekből is látom, hogy sokan ugyanebben a helyzetben vannak. :(
23N










27 éves vagyok, és most kezdek ráébredni, hogy mire vagyok hivatott.A hivatás, és a munka nem mindig fedik egymást, hisz olyasmire is érezhetsz "hívást", ami járatlan út.
Én elōször magamba néztem, majd a világra, és azt éreztem tennem kell valamit, és kellō önismeret, önbizalom, és hit tudatában nincs is kétségem felōle, hogy elérem amit szeretnék.
Tehát az elsō lépcsō önmagunk megismerése.
Második lépcsō az értékrend felállítása.
Harmadik lépcsō az értékrendhez való közeledés az önismeret során tudatosított képességeken keresztül.
Nem vagy elkésve semmivel, az éretlen gyümölcs sem rohad el a fán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!