Vak osztálytárs középiskolában. Mit gondoltok ezekről a dolgokról?
Az évfolyamon volt egy vak lány, én nem ismertem őt személyesen, csak látásból, viszont két barátnőm is az ő osztályába járt és ők meséltek róla pár dolgot illetve másoktól is hallottam ezt-azt. Nem rég beszélgettünk róla illetve vele kapcsolatos dolgokról és kíváncsi vagyok mások véleményére is.
Ha mondjuk az én osztálytársam lett volna, akkor számomra egyértelmű lett volna, hogy amiben tudok, abban segítek neki és én úgy gondolom, hogy ez a "normális" hozzáállás, hiszen azért neki sokkal több akadállyal, problémával kell szembenéznie és mindig furcsálltam, hogy általában mindig ugyanazt az egy embert láttam mellette (nem értettem, hogy mások hogyhogy nem segítenek neki sosem - persze, attól hogy én nem láttam még mások is segíthettek neki). Ezt el is mondtam a barátnőmnek, aki pedig azt válaszolta, hogy ezt ő is így gondolja, viszont hosszú távon nagyon nehéz elviselni, ezzel együttélni és szerinte a lány hozzáállása sem volt megfelelő. Azt mondta, hogy mindig elvárta mindenkitől, hogy segítsenek neki, kísérgessék és szinte mindent megcsináljanak helyette és egyáltalán nem erőlködött, nem próbálkozott, hogy esetleg egy picit egyedül is boldoguljon (az osztályon belül sem tudott közlekedni még 4 év után sem, pláne nem az épületben). Egy idő után pedig már tehernek, nyűgnek érezték, többször előfodult, hogy azok a lányok, akik segíteni szoktak neki már inkább az osztálykirándulásokra sem mentek el mert nem tudták volna jól érezni magukat, folyton vele kellett volna foglalkozniuk. Egyszer felmerült, hogy kap egy vakvezető kutyát, de végül nem kapott, az osztálytársai már ekkor is előre "féltek", hogy majd a kutyával is nekük kell törődniük mert a gazdája nem fog. Valamint eddig mindenkitől azt hallottam, hogy nem volt kifejezetten hálás és elég rosszindulatú volt a legtöbb emberrel (volt akinek megmondta, hogy nem szeretne vele beszélgetni, barátkozni mert a hangjából már érzi, hogy ő egy rossz ember...) és emiatt nem kedvelték őt, viszont a tanárok is folyton elvárták, hogy többet beszélgessenek, barátkozzanak vele és ebben az is szerepet játszott, hogy vak, hiszen mással kapcsolatosan nem tettek ilyen megjegyzéseket... Illetve állítólag elég beképzelt is volt, mindenkinek dicsekedett a tanulmányi eredményeivel és lenézett másokat, az érettségi eredményeit is rögtön szétkürtölte - kitűnő lett, két tantárgyból 100% - ami miatt szintén sokan megszólták, hiszen neki csak szóbeli vizsgái voltak, ami egy elég nagy könnyebbség.
Én nem voltam ilyen helyzetben, nincsenek vak barátaim és nem látom át, hogy ez mégis milyen lehet, viszont így, hogy a barátnőm mesélt róla, hogy azért ez nekik sem volt könnyű már kezdem őket megérteni...Például volt egy másik vak lány is a suliban, ő már korábban végzett, de ő például minden szempontból önállóbb volt, egyedül közlekedett, egyedül csinált mindent és nagyon sok barátja is volt. Továbbra is azt gondolom, hogy segíteni kell, de azzal nem értek egyet, hogy kivételezni kellene vele vagy különleges bánásmódban részesíteni (pl. akkor is barátkozni vele, ha nem szimpatikus) csak azért mert ő vak. Ti mit gondoltok ezekről? Tapasztalatok?
válasza: válasza:"Illetve állítólag elég beképzelt is volt, mindenkinek dicsekedett a tanulmányi eredményeivel és lenézett másokat, az érettségi eredményeit is rögtön szétkürtölte - kitűnő lett, két tantárgyból 100% - ami miatt szintén sokan megszólták, hiszen neki csak szóbeli vizsgái voltak, ami egy elég nagy könnyebbség. "
Nagy könnyebbség csak hallás után tanulni? Beképzeltség, ha valaki büszke az igazán kiemelkedő teljesítményére?? Hát, nem tudom...Ismerve a mai osztályközösségeket, amikben gyakori, hogy kiközösítenek, esetleg folyamatosan gúnyolnak, akár az üngyilkosságig is szekálnak bárkit, aki picit is különbözik a nagy átlagtól, meglehetős fenntartásokkal kezelem ezt a beszámolót a vak lányról.
válasza:Én a hosszabban leírt vakot nem pártolom.
Sokan azt hiszik hogy csak nekik vannak problémáik, és ha támogatást kapnak úgy érzik ez jár neki.
Meg sem kér rá, meg sem köszöni.
Kicsit kellett volna hagyni, kínlódni, megalázkodni.
Fura de én így utólag siketként többre mentem azokkal akik csak egy darabig fogták a kezem vagy szolidabban kifiguráztak.
Megtanultam nem sajnáltatni magam.
Úgyis megsajnálnak sokan nem kell tenni is az elesettet.
válasza:A leírtakból kiindulva, ez egy ördögi kör. Ha tényleg ilyen beképzelt a lány, akkor ha csak egyszer is elszakad valakinél a cérna és leoltja, akkor lehet sosem fogja normális kritikaként megélni, hanem ráhúzza az illetőre a "csak azért bánt, mert vak vagyok" dolgot és letudja az egészet mindenféle személyiségfejlődés nélkül.
"ami miatt szintén sokan megszólták, hiszen neki csak szóbeli vizsgái voltak, ami egy elég nagy könnyebbség. "
Nekem is határozottan jobbak voltak a szóbelijeim, egyszerűen jó volt a beszélőkém, viszont én olvasásból tanultam ő pedig gondolom hallásból (esetleg Braille írásból? a szövegből nem derül ki).
Inkább hagyjátok rá, sajnos akarva-akaratlanul így is úgy is hátránnyal fog indulni a munkaerőpiacon és könnyen meglehet hogy le is fog ragadni valahova.
válasza: válasza:Nos tudod,nekem nyolc évig volt egy gyengénlátó osztálytársam.A lány nem teljesen vak,de nagyon közel áll hozzá.Csak foltokat lát,és a betegsége gyógyíthatatlan egyenlőre.Ennek ellenére az egyik legönállóbb,legkedvesebb,legviccesebb ember akit ismerek.Nyolc éven át egy másik barátnőmmel segítettük amiben csak tudtuk.Kísértük minden hova,segítettünk neki amiben tudtunk,mi voltunk neki a társasága.De SOHA nem kérte ezeket tőlünk,csak a végső esetben,annyira megvolt az akarata,az önállósága.De mégis természetes volt nekünk,hogy vele voltunk.Az osztályom viszonylag nagy létszámmal rendelkezett,mégis csak ketten segítettük őt át,mindenen!Többen is mondták nekem halkan:Hé XY!Nagyon szép amit tesztek,de hogy bírjátok?Nekem ehhez nem lenne erőm.Na én ehhez mindig úgy áltam hozzá,ha valaki rászorul segítek neki.Neki hála megtanultam,hogy egy vakkal ill gyengénlátóval hogy kell bánni,milyen segítségeket kell neki nyújtani,milyen eszközökre van szüksége.Nekem ezek az évek csak jó tapasztalatok voltak,amiket a következő iskolámban is tudnék hasznosítani,alkalom adtán.:) Igen,régebben volt egy alkalom,amikor úgy éreztem hogy ez nekem nagyon sok,de akkor se éreztem nyűgnek.Mert tudtam hogy milyen rossz neki,hiszen mesélt róla ha kérdeztük.(magától soha nem mondta,mert nem nem panaszkodott soha) De ő mindig hálás volt nekünk ezért.Sokszor szóval köszönte,párszor ajándékonat vásárolt nekünk ő is,és a családtagjai is.Soha nem vártam el tőlük ezeket,hiszen nem ezekért a dolgokért voltam vele.:) A ballagásunkon nagyon zokogott annyira szeretett minket.Nagyon jólesett az,hogy a ballagás előtt 10 perccel a nagymamája oda jött hozzám,és meglepett egy csokorral ls köszönetett mondott nekem.A ballagás végen,amikor vissza felmentünk a termünkbe,az édesapja megkeresett,és megköszönte ő is hogy hű barátja voltam,és segítettem neki.A nyáron is már rengetegszer találkoztunk,és annak ellenére,hogy nem egy iskolába megyünk tovább,még tartani fogom vele a kapcsolatot.Remélem hogy az új iskolájában is találni fog olyan embereket,mint amilyenek mi voltunk.Csak szomorúan veszem észre,hogy rengeteg mai fiatal,és sok felnőtt ember is NEM foglalkozik a vakokkal,vagy a látássérültekkel.Pedig ez nagyon fontos lenne.
Hát én ezeket tapasztaltam.:)
15/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!