Van itt olyan 17-24 éves fiatal, aki valószínűleg érettebb gondolkodású a társainál és emiatt többé-kevésbé kirekesztettnek érzi magát?

Nem hiszek abban, ha valaki saját magáról dönti el, hogy érettebb a kortársainál. Ezt elsősorban nem az ő tiszte megállapítani, hanem a környezetéé.

Az eddigi tapasztalataim alapján, akik ezt hiszik magukról, azok leginkább csak besavanyodott emberek, akik magasan hordják az orrukat, mindenkit fikáznak maguk körül és őszintén meg vannak győződve róla, hogy ők jobbak, mint a többi ember.

Az ilyenek társasága pedig nagyon nem vonz engem.

Persze akinek nem inge, ne vegye magára!

Eleinte nekem is problémát okozott, hogy a kortársaim nagy része idegenkedik az én érdeklődési köröm iránt -ami nagyon korán megmutatkozott-, de megtanultam társaságibb embernek lenni aközben hogy megőriztem a szenvedélyem. Így a szociális szférám / szűk társasági köröm is felépült, amellett hogy egyetemen már azonos érdeklődésű emberekkel vagyok körülvéve -fiz/mat 19/F-

Éretlen társasági körből minimális intelligenciával nem nehéz kirekesztetté válni és nem is feltétlenül hátrányos ha erre gondolsz

Következő verzió.

Magamat 24 évesen is gyermetegnek érzem és néha megmosolygom.

Az üzleti életben százszor előfordul, hogy ha valakivel telofonon tartom a kontaktot és utána először talizunk nem hiszi el, hogy nem valami 50 évessel beszélt meg időpontot. "apa nem tudott jönni?"???

Ha leülünk tárgyalni sokszor zavarba hoznak a dícsérgetéssel (utálom de nagyon)

Ha meg arcra néznek mindig fiatalabbnak tippelnek a 2 évvel fiatalabb öcsémnél.

És tetejébe szeretek társaságban lenni.

Azt mondom nem elszigetelődni kell ha tehetséges, ötletes vagy hanem mindenkitől tanulni. Hiába vagy jó ha elásod a tálentomodat.

24 vagyok, de aztán, hogy beleillenék-e az általad leírt képbe azt nem tudom, talán csak részben.

A tanulás része alapból kilőve, mert igazából nem lenne gond vele csak átvitt értelemben hülye vagyok. Jelenleg, hogy az álmom teljesíthessem estin érettségit csinálok, pontosabban a nehezén túl vagyok, de ez úgy jött össze, hogy tulajdonképpen egy percet nem tanultam, csak ami órákon rám ragadt délutánonként, az bőven elég volt. Itt jön ki az a része, hogy a fentebbi " hülye " azt jelenti, hogy normál menetben nem csináltam meg az érettségit, mert egyszerűen annyira utáltam az egészet, mármint az iskolát. Sehogy sem egyeztek az elveimmel, és számomra nem volt más mint időrablás, csak hát most mégis kell az a fránya papír.

Olyan ez mint, hogy irodalom órán mindig azt lestem mikor lesz az óra vége, közben meg imádok olvasni, hegyekben állnak a könyveim, illetve nem egy verset is írtam, amiről akik olvasták is jó véleménnyel voltak.

Vagy másik terület a matek... fejben szinte bármilyen " nyers " egyenletet kiszámolok, lehet eltelik egy fél perc mire összerakom egy-egy nagyobb szám osztását, de megy, ellenben a másodfokú egyenletek stb-hez már semmit nem értek, tulajdonképpen így pár héttel az érettségi után, már nem tudnék mit kezdeni egy ilyen egyenlettel, mert annyira nem érdekel a dolog, hogy felét már ki is " radíroztam ".

Aztán meg amit ugye iskolában nem is tanítanak. Autószereléssel jól elvagyok, de fával való munkától sem esek kétségbe, pedig sosem jártam semmilyen szakmai iskolába. Itt megint jön az, hogy amit akarok, könnyedén el tudom sajátítani magam is, tényleg csak akarni kell, és ami érdekel azt hamar megtanulja az ember.

Na ennyit a tanulás részéről. Etikai részben meg simán a " különc " illik rám. De erről is tényleg kisregényt lehetne írni.

Nem nagyon érdekel sok minden ami egy átlagos fiatalt. Nem érdekel milyen márkájú a ruhám, ha kényelmes, nem érdekelnek a mai divatos zenék, filmek, nem járok diszkóba, bálba stb. Nem az én világom. Igazából ha " szórakozni " vágyom akkor általában az beszélgetést jelent, ráadásul legtöbbször 45 fölöttiek a beszélgetőpartnereim, velük valahogy sokkal könnyedebben van közös téma.

Autóm, jogsim nincs, nem mert nem tehetném meg, hanem mert számomra nem fontos és nem is használnám ki, azért meg nem fogom megcsinálni, hogy csak beállhassak a sorba, és mondhassam nekem is van. Ez is csak értékrend kérdése, ebből jön, hogy nem igazán szokott érdekelni más mit gondol rólam. Nem mondom, hogy egy jó tanácsot nem értékelek, mert azt igen, de ha valaki beleköt bármibe is, hogy miért élek így vagy úgy, akkor őszintén megmondom neki, bárki is az, hogy mert így szeretem, és én sosem fogok az övébe beleszólni. Van aki értékeli az őszinteséget, van akinek ez se tetszik, de attól nekem még nem lesz rossz.

Na jó, többet most nem írok, mert nem akarok kisregényt tényleg, meg amúgy is, hadd maradjon nekem is valami, nem akarok nyitott könyv lenni még anonim se. :D

Mintha csak az ösém leírását látnám. Mindig is komolyabb volt még nálam is, sőt szerintem éretteb is mint én. 18 éves és általában tudományos vagy történelmi könyveket olvas. Elég jó ranuló, csak a diszgráfiája okoz neki gondokat. De az osztálytársai mindig gúnyolják, csak mert ő segítőkész, előzékeny és udvarias. Sajnos csak most derült ki, mert egy szóval sem mondaná el. Sajnos megváltozott a piszkálódás hatására, a nyitott, vidám öcsémből, egy visszahúzódó, érdektelen fiút faragtak.

Ha valaki ezt olvassa és szokott gúnyolódni csak mert más az illető, kérlek ne tedd. El nem tudod képzelni, milyen mély sebeket okozol ezzel.

(Bocsánat az Offért)