Van/volt kedvenc tanárotok? Mit tanít/tanított? Miért a kedvenced? Elmodtad neki, hogy a kedvenc tanárod?
A középiskolai történelemtanárnőm volt a kedvencem.
Mosolygós, kedves asszony volt, a száraz történelmi adatok mellé mindig tudott valami apróságot, intim anekdótát, humoros történetet mesélni.
Rendkívül figyelmesen meg tudta hallgatni a tanítványai búját-baját, és ha tudott, segített is.
Emlékszem, egyszer matekórán biztosan felelnem kellett volna, de egy hangot sem tudtam az anyagból.
Elmondtam neki.
A matekóra előtti tízpercben behivatott a tanáriba, és közölte, hogy szüksége van rám az iskolai könyvtár katalogizálásához. (Khm...)
Így maradt három napom, hogy felkészüljek a matematikára.
Nagyon megértő, Erdélyből ideszármazott tanár volt.
Alapsuliban a kémia tanárnő volt a kedvencem igazából azt nem tudom megmagyarázni, hogy miért.
Most itt gimiben a magyartanárnő a kedvencem. Egyszerűen imádom az óráival együtt. Nagyon izgalmasan elő tudja adni az anyagot, aranyos, mosolygós, megértő. Mivel az osztályfőnök jóformán sz*rik a fejünkre, az osztályfőnök "munkáját" is ő végzi, nagyon figyelmes stb...
Mentek a zöld kezecskék :)
Írhattok még.
Nekem az osztályfőnökön a kedvenc tanárom de mást is tanít...
Mivel én visszahúzódó, csöndes vagyok inkább csak megszoktam figyelni embereket.Megfigytem a tanárt órán és pár dolgot megtudtam róla amit a többiek nem tudnak róla.Én igazából a személyiségét szeretem.Nagyon jó szíve van.Mindenkinek segít még ha nincs is sok ideje...stb... Én jól kijövök a tanárral, jól eltudok vele beszélgetni és nem csak sulis témák vannak.Megtudok neki nyílni és megbízom benne mert tudom hogy meglehet benne bízni már negfigyeltem.Azt tudja hogy kedvelem és sok pozitív dolgot mondtam már a munkásságáról és róla de nem nyalás képpen.Szerintem nem kell nekem elmondanom neki hogy a kedvenc tanárom mivel sok jel mutat arra hogy kedvenc.Sok helyen tanít és sok más ember szívébe is belopózott.Viszont az osztályom nem igazán bírja a tanárt.
Az általános iskolai hittantanárom (katolikus suli) emléke a mai napig mosolyt csal az arcomra. Jó szíve és (szerintem) fergeteges humora volt, elbűvölőnek találtam a kis "tikjeit". A legelső előkészítő foglalkozáson belopta magát a szívembe.
Nem mondtam neki, hogy második anyaként tekintek rá (pedig az elsővel is szoros a kapcsolatom), de szerintem elég nyilvánvaló volt -- nem tudtam levakarni a csillogást a szememről, ha vele volt óránk; minden egyes szavára figyeltem, kérdeztem és válaszoltam; ha megemlített valamit, annak egyszerűen muszáj volt utánanéznem (ajánlott olvasmányok, stb.); ha ajándékot kapott az osztálytól, azt legtöbbször én adtam át. Tőle egy mosoly a világot jelentette. [Kicsit megszállott voltam, igen.]
Nem tudnám pontosan megmondani, miért őt szerettem meg ennyire, sok remek tanárunk volt -- szerintem; a három kedvencem (a fent említett, illetve az alsós és felsős magyartanárnőim, egyikük a későbbi keresztanyukám, másikuk a kedvenc nemhivatalos felolvasóm/előadóm) pont nem a diákok körében népszerűek táborát gyarapította.
Gimiben -- ilyen intenzitással -- nem
rajongtam senkiért sem, de a franciatanárnővel nagyon szerettem beszélgetni, mind hivatalos, mind magánéleti vonatkozásban; ebben az is közrejátszhatott, hogy sokat foglalkozott velem, egyedül én érettségiztem a csoportból. Az anekdotáin mindig jókat derültem. Neki sem jelentettem be kerek perec, de éreztettem vele, hogy szívesen vagyok a társaságában.
20/L
(Ősszel kiderül, mi lesz az egyetemen.)
Szakképzésen tartott lótenyésztést és takarmányozástant.
Nem mondtam el neki,hogy a kedvencem,de biztosan érezte,mert én is éreztem,hogy a "kiskedvence" vagyok.
Szigorú volt,meg amit mondott,azt meg kellett csinálni. De el lehetett vele beszélgetni,nem sulis dolgokról is. Azért is szerettem,mert nem éreztette velem,hogy csak egy taknyos diák vagyok,hanem teljesen egyenrangú felnőtt félként kezelt. Ha bármi bajom volt,akkor megbeszéltük meg ilyenek. A többiek kicsit féltékenyek is voltak ezért,mert velük nem volt ilyen viszonyban.
Mentek a zöld kezecskék! :)
Jöhetnek még válaszok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!