Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tehetek, ha lejárattak az...

Mit tehetek, ha lejárattak az iskolámban és hatalmas szégyenbe kerültem? (felsőoktatási intézmény)

Figyelt kérdés

Először is, elég durván elkezdtek szivatni a tanárok mert szegényebb családból származtam, és úgy érzem úgy gondolták tévedésből vettek fel. Nem mondhatom meg melyik egyetem, de folyton megbuktattak végül magamtól hagytam ott az intézményt.

Később olyanokat hallottam, hogy terjednek rólam mindenféle pletykák, amiket kapaszkodjatok meg főleg a tanárok terjesztettek. Például olyan elképesztő őrültségeket, hogy én a lányoknak mutogattam a nemi szervemet meg ilyenek. (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

Elképesztő, de az is, hogy sok diák ezt be is veszi és ahogy meghallják a nevem, valami elmebeteg perverz fogyatékos ugrik be nekik.

Én az egyik tanárt akiről úgy tudom, hogy terjeszti ezt a valótlanságot megfenyegettem, (miután már egy éve ott hagytam az intézményt, de még nem voltam kiiratkozva), amiből az lett, hogy csináltak egy fegyelmi tárgyalást és arra hivatkozva, hogy zaklatom a tanáraimat, és a diákokat, kirúgtak az intézményből és ezt is mástól hallottam vissza mert nem is értesítettek.


MOST bárki akinek köze van ahhoz a szakághoz amiben tanultam, vagy akinek van arról az egyetemről ismerőse, ha elkezdek vele beszélni vagy másnap már letilt, mert megtudja ki vagyok, vagy eleve szóba sem áll velem.


Annak ellenére, hogy ez egyébként egy rendkívül nyitott és barátságos közeg, maga a kánaán, és az ottani tanári kör mindent megtett, ilyen szélsőséges módszerekkel is, hogy én ne tudjak érvényesülni.

Mondanám, hogy a dolog bosszúért kíván és akár egy rendőrségi ügyet is megkockáztatva el kellene bánnom azzal az emberrel akinek ezt köszönhetem, mert 25 évesen ez már nem tréfa, főleg ha az egész életemet végig fogja kísérni ez a legenda, hogy a "nemiszervemet mutogattam" de képzelhetitek, hogy ez milyen őrült kitaláció. Talán egy sz@opj le, vagy k@apd be beszólásból kreálták ezt az alatt az egy év alatt amíg nem jártam oda.


Szeretném megkérdezni, hogy ti mit tennétek? Nem hiszem, hogy mondjuk egy rendőrségi feljelentés vagy pereskedés bármit megoldana, csak még több emberhez jutna el ez a szégyenfolt. Viszont ahogy írtam, a szakági körömben és annak a bizonyos egyetemnek a közösségeiben már senki sem áll szóba velem, régen pedig nagyon jól éreztem magam ott, most pedig emiatt az egyedüllét és szégyen miatt óriási kínt, depressziót és gyűlöletet érzek.


A gyűlöletből, ugye ne is mondjam, hogy már az lett, hogy én náci, antiszemita vagyok, mert az a bizonyos kör akik ezt tették velem izraelitákból álltak főleg akik kontrollálni akarták a helyzetet, hogy arra ne méltók ne járhassanak a virágzó közösségükbe, ezért járattak le.


2017. ápr. 21. 11:45
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:

Elég szürreális ez az egész, de szeretném, ha valaki megértené, és nem csak trollkodna, hogy szálljak magamba meg biztos van ok arra, hogy így utálnak. Világosan leírtam mi a probléma.

Terjednek rólam olyan pletykák amik bemocskolnak mindenki előtt.

2017. ápr. 21. 11:46
 2/11 A kérdező kommentje:
Arra is gondoltam, hogy mindezek ellenére nem tágítok a közösségből, elmondom mindenkinek akinek csak lehet, hogy a vádak teljesen alaptalanok és bebizonyítom, hogy erős ember vagyok. De nem értem miért kell szenvednem hazugságok miatt és miért vagyok még nácinak is kikiáltva ha kimondom a bűnös nevét és származását.
2017. ápr. 21. 11:48
 3/11 A kérdező kommentje:

A másik hogy az a baj, hogy ha kifejezem a gyűlöletemet és megvetésemet azonnal rendőrségi ügyekkel fenyegetnek. Én vagyok a hülye, hogy nem jelentettem fel őket már akkor amikor valótlanságokat terjesztettek?


Sajnos ezek az "emberek" ilyenek. Csak nagyon sok naív fiatal főleg lány bedől nekik.

2017. ápr. 21. 12:08
 4/11 anonim ***** válasza:
Szerintem haggyd ott az egészet, menj el másik egyetemre, az ilyen emberekkel nem lehet mit kezdeni, azt soha nem fogják belátni hogy ők hibáztak. Talán még külföldre is mehetnél, aztán ha sikerült hírnevet szerezned, dörgöld majd akkor az orruk alá.
2017. ápr. 21. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
47%
Nem hiszem el a történetet.
2017. ápr. 21. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

A sztorit én sem hiszem el. De tegyük fel, hogy igaz.

Ha már berögzült (és a leírtakból látszik, hogy berögzült) ez a dolog az emberek tudatába, akkor bizonyíthatod bárhogy az igazadat, nem érsz el vele semmit.

Mert ez a kép marad meg rólad.

Mert az, hogy ártatlan vagy, már nem akkora horderejű, mint az, amit terjesztenek.

Természetesen pereskedhetsz, és meg is nyerheted a pert, de nem fog változni az emberek véleménye.

A helyedben nem erőlködnék. Hanem fognám magam és keresnék olyan helyet, ahol megbecsülnek, és nem pletykák alapján ítélkeznek.

2017. ápr. 21. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Bármi lesz is, érdemes lenne abbahagynod, hogy áldozatnak gondolod magad. Attól csak rosszabb lesz a helyzet, ha ezt gondolod magadról, és "körbe-körbe" rohangálsz, hogy "nézd, mit tettek velem...".


Még AKKOR is, ha igazad van.


Namost, ha erre képes vagy, akkor még az ügy kezelése is sokkal sikeresebb lehet, ha egyáltalán akarni fogsz még ezek foglalkozni, és nem csak egyszerűen rántasz egyet a válladon.


Például felhívást intézel a tanári karhoz, válaszul a kizárásodra, hogy mutassanak 1 embert, akinek te a f@rkad limbáltad.


A hazugságot az igazsággal lehet kiütni.


Hajrá,

Jani

2017. ápr. 23. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm Jani, az a baj hogy nem korrektek.

Nem tudom mi van, de szerintem a vállrántás lesz ebből az egészből. Ígyis úgyis terjesztik a baromságot.

2017. ápr. 23. 20:41
 9/11 anonim ***** válasza:
34%

Kedves kérdező!


Fel kell őket jelenteni a rendőrségen, súlyos rágalmazásért!

Hogy ez miért súlyos rágalmazás? Azért, mert a nemi szerv mutogatása szexuális zaklatás!


Ez pedig nagyon jó! A sikered garantált! Megírom, hogy miért! :-)


A szexuális zaklatást alaposan kivizsgálják. Itt pedig szívni fog mindenki, aki hazudott, hogy mutogattad neki!


Mert akkor mindenkit a rendőrségen külön-külön alaposan kikérdezik a részletekről. Mikor mutogattad, hogy mutogattad, közben mit mondtál, milyen volt az arckifejezésed...


És a legviccesebb: ha mutogattad a nemi szervedet, akkor látták is. Ha látták, akkor tudják, hogy milyen. És minden tanú ugyanazt kellett, hogy lássa!


Néhány kérdés, amit feltehetnek nekik:


- Milyen színű ott a szőrzeted?

- Teljes a szőrzet, vagy fazonra igazított?

- Egyáltalán, van ott szőrzeted, vagy borotváltad?

- Milyen színű volt a bugyid? Volt rajta csipke? Tanga, vagy sima?

- Mennyire húztad le a bugyidat? Kb. hány centire?

- A nemi szervedből mennyi látszott? Egy harmada? A fele? Két harmada? Az egész?

- Azon a napon szoknyában voltál, vagy nadrágban? Ami rajtad volt, milyen színű volt?

- Hány óra volt, amikor "mutogattad"?


Nincsenek olyan hamis tanúk, akik ezekre a kérdésekre ugyanazt tudják válaszolni!!!

Hamar lebuknak, hidd el!


És, még kártérítést is kérhetsz tőlük!


Jelentsed fel őket, légyszí! Én nagyon drukkolok Neked!

2017. máj. 1. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

"miért vagyok még nácinak is kikiáltva ha kimondom a bűnös nevét és származását."


Pontosan ezért. Nem a nevét, és származását kell szem előtt tartanod, mert az semmit sem jelent. Az csak egy "kifogás" arra, hogy találj valami kapaszkodót a gyűlöletedre. Ezt egyébként akárhol, akárkik csinálhatták volna. Nem személyhez kötött, és nem népcsoporthoz. Ezt te is jól tudod. Ne keverd magad még nagyobb bajba, és gondolkozz picit érettebben.


Ha gondolod mondd el az egész közösségnek, hogy mi történt, ha úgy látod. De erőszakkal, és egyéb nem kívánatos dolgokkal csak még nagyobb mélyre süllyeszted magadat. Gondolkozz!

Ne az erőszakon keresztül akarjál bárkivel is kommunikálni, az nem megoldás! Nagyon nem.

2017. máj. 1. 04:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!