Azok akik, a számukra "félkegyelmű" vagy furcsa iskolatársaikat gyakran megalázták, vagy megalázzák, azoknak nem lesz bűntudatuk?

Én ugyan nem teszek ilyesmit, de sajnos ismerek ilyen embereket (hála Istennek már nem kell naponta találkoznom velük), és úgy látom, pont az okoz nekik örömet, hogy másoknak fájdalmat okoznak.

Én azt tapasztalom hogy nem. Ők úgy fogják fel hogy megérdemli az az ember hisz a legtöbb bántó ember általában nincs megelégedve magával meg családi balhéi vannak ezért az a felfogása hogy ő ezt megteheti mással , ha neki szar akkor legyen szar másnak is. Ez a tapasztalatom, oka van annak hogy valaki ilyen lesz. Az összes ilyen ember akit ismertem családi gondokkal küzködött és a saját nyomorukat próbálták közvetíteni kiszemeltekre.

Ez a kérdés bennem is felmerült, mert sajnos én is áldozat voltam. És a legrosszabb, hogy a mai napig is bennem van egy "eredendő szégyenérzet" amiatt, hogy anno kb. mindenért csúfoltak (volt, hogy meg is vertek, de szerintem a lelki megalázás többet ártott, meg az volt a sokkal gyakoribb is), mert akármit mondtam, vagy tettem, az vagy ciki volt, vagy h*lyeség volt, vagy legjobb esetben is "csak" felesleges. Ehhez én nem tudtam alkalmazkodni. És ezért nem merek még most sem idegen emberek közé menni, mert legszívesebben láthatatlanná válnék. Így hogy adjam elő magamat egy állásinterjún például, ha már egy ismeretlen boltba bemenni is kihívás? És sajnos az a tapasztalatom, hogy az ilyen gyerekek (és később az ilyen felnőttek is) úgy állnak hozzá, hogy aki ilyen „gyenge”, az "meg is érdemli" a megaláztatást. Lehet a gazdag gyerekek felsőbbrendűnek érezték magukat, és ezért voltak bántalmazók. Vagy esetleg - bár nem felmenteni akarom őket - frusztrálta őket az, hogy talán sosem lépnek majd szüleik nyomdokaiba, mert ők nem olyan tehetségesek már.