Az egyik osztálytársam bántalmaz és az álmatlanságtól elkezdve sok dolog kijött rajtam emiatt. Hogyan tudnék ebből a helyzetből jól kijönni?
Túlságosan szorongok, hogy ezt akár egy hozzám közel álló személynek elmondjam. A tanáraimnak hiába mondom, nem nagyon tesznek érdemi lépéseket, mondhatni rám hagyják ezt a dolgot. A legutóbb is, amikor szóltam az ofőmnek (nem ez voly az első, hogy ezzel kerestem meg) csak félvállról vette ezt a dolgot. Elvileg beszélt a sráccal, aki bántalmaz, de nem sokra jutottam vele.
Röviden arról lenne szó, hogy ez a fiú már gyakrolatilag a kezdetektől fogva kinézett magának. Egyfolytában fogdos, vagy éppen a mellemet kezdi el taperolni. Először megkértem, hogy hagyja abba. Másodszor már megütöttem, de még azután is folytatta.
Tavaly év végén, amikor elég meleg volt (az osztályunk pont olyan helyen van, hogy melegebb időben meg lehet sülni) és azzal szórakozott, hogy levette a pólóját és odajött hozzám azzal a szöveggel, hogy tudja, hogy tetszik nekem, amit látok, hiába nem mutatok semmi reakciót.
A barátnőjének meg bemesélte, hogy rányomultam és mindenféle nyomorult lúzernek elhordott, lerondázott, dagadnak is hívott és megfenyegetett, hogy ne menjek a srác közelébe.
Másnap pedig direkt odaült mellém, megnézte, hogy mit olvasok és kinevetett miatta és folyton lökdösött, meg kivette a kezemből. Amikor elkezdtem rajzolni, fogta magát és széttépte.
Egyik szünetben, amikor kimentem az osztályból, nem vettem észre, hogy közben hirtelen kijött elém és véletlenül nekimentem, ő meg vulgáris szavakkal illetett és nekilökött az ajtónak. Amikor pedig visszamentem volna, kitette elém a lábát és elesetem benne, egy másik srác meg fel is vette videóra és azon röhögtek egész nap.. Gyakorlatilag az egész osztállyal megutáltatott. Folyton kinevettet velük, gúnyolódik velem. Beszédhibás is vagyok (vannak betűk, amiket keverek vagy nem tudok kimondani) és amikor valamelyik óran felelek, elkezd rajtam röhögni, bár a tanár rászól, de nem hagyja abba sosem. Meg óra közben is egyfolytában beszél valakivel és akkor is rászólnak, de mindig folytatja egy idő után. Ami a legrosszabb, hogy mögöttem ül és hallom, ha engem beszél ki.. Olyanokat is csinál, hogy elkezdi húzogatni a hajamat, vagy rágót rak bele vagy ami éppen a keze közé kerül.
Mindezek ellenére meglepő módon jó jegyei vannak, egyetemre is fog menni, szoktak lenni értelmes megnyilvánulásai és gondolom a tanárok azért nem csinálnak semmit, mert a szüleit ismerik és jóban is vannak velük.
Nálam ezek a dolgok álmatlanságba torkollottak és enni sem tudok normálisan, meg nem is beszélek szívesen senkivel. Rossz, hogy ennyire tehetetlen vagyok és még fél évet ki kell bírnom vele egy légkörben. Egyre romlanak a jegyeim, nem is tudok a tanulásra koncentrálni, pedig az érettségi is közeleg.
Szóval évek óta ez megy, fogalmam sincs, hogyan vethetnék ennek véget. Oké, fél év és nem kell látnöm többet, de azt hiszem most már nagyon a végét járja a türelmem..
18/L
Ha legközelebb inzultál, hangosan és mások számára is érthetően mondd meg neki, hogy elég volt, és feljelentés lesz belőle.
Beszélhetsz az igazgatóval is, sejtetve, hogy radikálisabb lépéseket tervezel, ha nem történik semmi.
Vagy négyszemközt törd be az orrát (nem olyan nehéz, és elég látványos az eredménye).
Vagy rúgj alá egy becsületeset (a levegővétel is problémás lesz neki tőle).
Vagy törd el a kezét, amikor épp kezet emelne rád (ez már kicsit nehezebb, de egy ügyes csavarintással megoldható. Ha nem törik el, de a válla kificamodik, az is megfelelő. Nem felejti el egy életre).
Esetleg nincs ismerősöd, barátod, akinek lenne egy-két kiosztható saller valamelyik kezében?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!