Mit tegyünk, ha az osztályfőnökünk félreértelmezi a dolgot, pedig a valós problémát csak ő tudná megoldani?
Idén (8.-asok vagyunk) jött az osztályunkba egy új lány. Izgatottan fogadtuk, ugyanis utoljára alsóban kaptunk új osztálytársat. A lány először szimpatikusnak tűnt, ám pár hét elteltével rájöttünk, hogy bizony félreismertük.
Ugyanis ő egy kéttannyelvű suliból jött, így előbbre van németből. Ám a tanárunkkal (aki egyébként egy nagyon aranyos és kedves nő) iszonyat szemtelen. Állandóan kijavítgatja. Hol egy-egy szó leírásába, kiejtésébe köt bele, valamikor pedig az csoporttársainkat szidja. És ezt a kijavítgatást nagyon udvariatlanul teszi. Nem azt mondja, hogy "tanárnő, elnézést, mi ezt másképp tanultuk, nem lenne baj, ha én így ejteném ki?", hanem közölte, hogy ők ezt így tanulták, punktum, ez így van, ha ezt tanár nem hiszi el kettejük közül valamelyikük nem ért ehhez a nyelvhez.
Amikor októberben elmentünk egy németversenyre, akkor míg gyülekeztünk egy teremben más iskola versenyzőivel, előadta, hogy neki szerinte a tanárokkal kéne inkább versenyeznie, mert ő már 9 éve tanul németül. Ennek ellenére az első 10-ben sem lett benne, de nekünk a viselkedésétől égett a pofánk.
Csütörtök délutánonként van egy plusz versenyfelkészítőnk a tanárnővel és a barátnőimel ott maradtunk óra után megkérdezni, hogy a tanárnőnek mi a véleménye a lányról. Ő megmondta őszintén, hogy idegesíti, mert megkérdőjelezi a hozzáértését, kétségbevonja a tudását és nagyképű ez a lány, de ő nem plántálhat belénk gyűlöletet az osztálytársunkkal szemben. Elmondta, hogy ő már szeptember (!) szólt az osztályfőnökünknek, hogy beszélgessen el a lánnyal, de az ofő nem tett semmit. Ő azt hiszi, hogy mi kiközösítjük az osztálytársunkat, ofőin állandóan a kirekesztésről van szó, mindenféle élménybeszámolókat hoz ilyen kiszekált gyerekekről meg pszichológiai kutatásokat. Pedig, ha ő elbeszélgetne a lánnyal, talán változna a helyzet. De nem tesz semmit. Mit tegyünk?
14/L
#10
Ha a tanár osztaná le, annak lenne hatása. Ha a tanár hagyja, és belemegy a harcba, magyarázkodik, azzal adja alá a lovat. Nekem is vannak mindent jobban tudó diákjaim, de őket leoltom, hogy nehogy jobban tudják már nálam. Hidd el, nem is jártatják a szájukat.
Tipikus Osztályfőnök...
A miénk is ilyen meg mindegyik.
Egyszer előadtuk az osztályommal, hogy gondunk van egy társunkkal mert nagyképű és ezt e-mailekben az ő szülei ecseteli a miéinknek. Én a dolog élére álltam (bár ne tette volna. A válasz:
-Értem. Szóval ki akarjátok közösíteni mert rossza a csapatmunkátok. Rendben akkor mostantól neked meg ennek a gyereknek együtt kell dolgoznotok és be kell mutatnotok a munkáitokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!