Mit tegyünk, ha az osztályfőnökünk félreértelmezi a dolgot, pedig a valós problémát csak ő tudná megoldani?
Idén (8.-asok vagyunk) jött az osztályunkba egy új lány. Izgatottan fogadtuk, ugyanis utoljára alsóban kaptunk új osztálytársat. A lány először szimpatikusnak tűnt, ám pár hét elteltével rájöttünk, hogy bizony félreismertük.
Ugyanis ő egy kéttannyelvű suliból jött, így előbbre van németből. Ám a tanárunkkal (aki egyébként egy nagyon aranyos és kedves nő) iszonyat szemtelen. Állandóan kijavítgatja. Hol egy-egy szó leírásába, kiejtésébe köt bele, valamikor pedig az csoporttársainkat szidja. És ezt a kijavítgatást nagyon udvariatlanul teszi. Nem azt mondja, hogy "tanárnő, elnézést, mi ezt másképp tanultuk, nem lenne baj, ha én így ejteném ki?", hanem közölte, hogy ők ezt így tanulták, punktum, ez így van, ha ezt tanár nem hiszi el kettejük közül valamelyikük nem ért ehhez a nyelvhez.
Amikor októberben elmentünk egy németversenyre, akkor míg gyülekeztünk egy teremben más iskola versenyzőivel, előadta, hogy neki szerinte a tanárokkal kéne inkább versenyeznie, mert ő már 9 éve tanul németül. Ennek ellenére az első 10-ben sem lett benne, de nekünk a viselkedésétől égett a pofánk.
Csütörtök délutánonként van egy plusz versenyfelkészítőnk a tanárnővel és a barátnőimel ott maradtunk óra után megkérdezni, hogy a tanárnőnek mi a véleménye a lányról. Ő megmondta őszintén, hogy idegesíti, mert megkérdőjelezi a hozzáértését, kétségbevonja a tudását és nagyképű ez a lány, de ő nem plántálhat belénk gyűlöletet az osztálytársunkkal szemben. Elmondta, hogy ő már szeptember (!) szólt az osztályfőnökünknek, hogy beszélgessen el a lánnyal, de az ofő nem tett semmit. Ő azt hiszi, hogy mi kiközösítjük az osztálytársunkat, ofőin állandóan a kirekesztésről van szó, mindenféle élménybeszámolókat hoz ilyen kiszekált gyerekekről meg pszichológiai kutatásokat. Pedig, ha ő elbeszélgetne a lánnyal, talán változna a helyzet. De nem tesz semmit. Mit tegyünk?
14/L
Nem hiszem, hogy az ilyen "a kis tudálékos megszólalt vagy téged ki kérdezett" nívójú beszólások konstruktívak lennének, vagy valós megoldást eredményeznének. Ezek csak a helyzet további elmérgesedésére lehetnek jók.
Amit én tudok javasolni, hogy egyeztessen a két tanárnő egy órát, amikor mindketten ott tudnak lenni, és közösen beszéljétek meg a problémát egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében. Ha ti egységesen elmondjátok, hogy titeket mi zavar az új lány viselkedésében, és ezt a némettanárnő is megerősíti, akkor az osztályfőnökötök is beláthatja, hogy ez részetekről nem kirekesztés, kiszekálás, hanem komoly, megoldandó probléma, és talán a lány is elgondolkozik, ha látja, hogy mi az, ami miatt mindenki ellene fordul.
Ami fontos, hogy ne a lány egész lényét, személyiségét minősítsétek, hanem csak arra a viselkedésre szorítkozzatok, ami az ellenérzést kelti bennetek. Például ne azt mondjátok, hogy nem szeretjük őt, mert nagyképű és szemtelen, hanem ahogy itt is leírtad: nem szeretjük, ha közbeszól az órán, mert ezzel hátráltatja a munkát, és minket zavar, hogy többre tartja magát nálunk, de még a tanárnőnél is, stb.
Kedves 9-es, nem venne vissza az arcából. Mint ahogy a Kérdező is írta, vannak az osztályban, akik lehurrogják, de ennek ellenére a lány ugyanolyan arrogáns. Ha az osztálytársai a szemébe mondják a véleményüket, akkor ez a lány nem néz magába (pont ez a lényeg), mert nem képes elhinni magáról, hogy nem tökéletes, és ebből csak az következik, hogy a probléma és a gyűlölet csak mélyülni fog mindkét félben egymás iránt...
Én a 6-os válaszolóval értek a legjobban egyet, első körben a gyerekeknek az osztályfőnököt kéne arról meggyőzni, hogy nem kirekesztik ezt a lányt, hanem a viselkedése tényleg irritáló, és visszatetsző, és természetes az ellenérzés a többiekben iránta. Az osztályfőnök nagyot hibázik, ha ezt nem látja be, és nem képes a helyzetet a megfelelően kezelni. És az is nagyon igaz, hogy az ofőnek nem mindegy, hogy adjátok elő a történetet, tehát tényleg csak azt kell elmondani, hogy konkrét helyzetben a viselkedése irritáló az új lánynak, és nem azt kell mondani, hogy "ez a lány egy arrogáns szemétláda". Tehát a viselkedését kell kritizálni konkrét helyzetekben, és nem a lányról magáról adni egy minősítést. Nagy különbség van a kettő között!
Egyébként én a némettanárt is hibásnak tartom, hogy óra közben nem tudja leszerelni az új lány tiszteletlen megjegyzéseit. Én a legelső ilyennél a földbe döngöltem volna az egóját. Olyan nincs, hogy egy diák a tanár szakértelmét megkérdőjelezze, és főleg olyan nincs, hogy a saját tudásához képest kérdőjelezze meg! Amelyik tanár ezt hagyja, az hibát követ el. Úgyhogy a helyzet a némettanár hibája is, mert az új lány úgy érzi, hogy mivel a némettanárt is simán kioktathatja, itt már ő a nagy valaki.
De ami a legérdekesebb, hogy a némettanár és az osztályfőnök nem tudja ezt a kérdést egymás között tisztázni. Igazából a némettanár dolga lenne, hogy elmagyarázza az osztályfőnöknek a problémát, és nem a gyerekeknek kéne szenvedni.
Végső esetben én is azt tanácsolom, hogy ha az osztályfőnök nem érti meg a dolgot, akkor forduljatok az igazgatóhoz, és mondjatok el neki mindent A-Z-ig, úgy, ahogy itt a kérdésben megfogalmaztad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!