Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek, ha nem akarom,...

Mit tegyek, ha nem akarom, hogy a barátnőm velem jöjjön gimibe? Hogy mondjam el neki? 14/L

Figyelt kérdés

Nagyon szépen kérlek titeket, hogy ne ítéljetek el emiatt, hanem próbáljátok a helyembe kèpzelni magam.

14 és fél éves vagyok, most kezdtem a nyolcadikat. Már most téma az osztàlyban, hogy ki hova megy gimibe. Én körülbelül születésem óta tudom, hogy zenetagozatosba szeretnék menni, és-ne vegyétek nagyképűségnek-de meg is van rá az esélyem, hogy felvegyenek. De. Jelenleg az általános iskolai osztályom nem a legjobb, (sőt) egy lány van, akivel így-úgy kijövök. Csak az a baj, hogy tavaly volt egy veszekedésünk, és egy internetes bűncselekményt tett velem. Hihetetlenül nehezen léptem túl rajta, de később ímmel-ámmal sikerült megbocsájtanom neki, nem vagyok egy haragtartó típus. Csak az a baj, hogy előtte ez egy őszinte, nyitott barátság volt ez, de amióta volt ez a balhé tavaly, tudom, hogy régen volt és hogy kissé szánalmasan hangzik, de minden egyes beszélgetésünkkor van bennem egyfajta szorongás, ami ellen nem tudok mit tenni, mindig tudni szeretném, hogy mit gondol épp rólam, mert nem szeretném, ha újra átélném azt, amit tavaly, sőt képtelen lennék elviselni. Elég volt azt átélni egyszer. És hihetetlenül idegesít ez a szorongás, ami bennem van minden egyes együttlétünkkor, és esküszöm, ezerszer megfogadtam már magamnak, hogy ezt leteszem és boldog leszek, de újra és újra előjön. Szörnyű. És igen, tudom, hogy ez már nem igaz barátság, de néha viszont jó együtt lenni, egészen addig, amíg elő nem jön bennem ez az idegesítő szokás, amiről még soha, senkinek sem beszéltem, mindig elfojtom magamban, és a tavalyi balhé óta semmi sem az, ami volt. Abban hittem, hogy a gimiben majd új emberekkel, akikkel ilyeneket nem éltem àt és adhatom önmagamat (a nővérem is oda jár, imádja, és az az egyetlen jó zenei gimi a városban) megtalálom a helyem, de múltkor, amikor ezzel a csajjal arról beszéltünk, hogy hova megyünk gimibe- ő mindig is reál tagozatra szeretett volna menni, mer amúgy nagyon jó matekból, fizikából, kémiàból- mondtam, hogy én meg zenére. És azt mondta, hogy egész jó ötlet, ő is felvizik majd oda. El se tudjátok képzelni, mi ment bennem keresztül akkor. Gimiben nem bírnám már elviselni ezt a szorongást. És ráadásul ő is esélyes, tehát az az eshetőség nem merül fel, hogy valamelyikünket ne vegyék fel. Nem merem neki megmondani, mert mondom, félek, hogy ha megbàntom, ugyanúgy megaláz, mint tavaly. És értitek, ő is tanult zenét,de esze ágában sem volt zenés gimibe menni, amíg meg nem tudta, hogy én oda megyek. Nagyon szeretnék végre kikeveredni ebből a gáz, szorongós helyzetből, és tudom, hogy tavaly volt, régen volt, de egyszerűen képtelen vagyok kikevetedni belőle. Teljesen belém költözött ez az érzés, és ha gimibe is jön velem ez a csaj, akkor mégjobban befordulok ettől. Mit tegyek? Hogyan mondjam el neki anélkül, hogy elítélne? Szörnyen gyötrődöm emiatt :(



2016. okt. 9. 12:48
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

2,7 vagyok és igen, olvasom, sőt! :-)

Kifejezetten és kellemesen meg vagyok lepődve! :-)


Először is nagyon ritka, hogy valaki magába száll és elismeri, hogy esetleg a másiknak igaza van - ez nemes emberi tulajdonság, és az első lépés a változás megtételéhez.

Másodszor, hogy meg még bocsánatot is kér - na, hát ez már végképp nem szokott itt előfordulni itt a gyakorin!

Úgyhogy most leesett állal megyek aludni és természetesen egyáltalán nem haragszom, sőt, úgy gondolom, nagyon nagyszerű, hogy idáig eljutottál. Csak kitartás és legyél erős - ne törődj vele... majd az élet megoldja a helyzetet :-)

2016. okt. 9. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

Ha szeretnéd ezt elmondani neki, akkor nyugodtan tedd meg, de függetlenül attól, hogy mi történt, nincs jogod eldönteni, hogy ő hová felvételizzen.

Ha abba a suliba akar menni, mint te, és mindkettőtöket felveszik, akkor muszáj lesz beletörődnöd.

2016. okt. 9. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, nyilván te is tudod, hogy nem szabhatod meg neki, hogy melyik iskolában felvételizzen.

Szerintem kerüld el a csajt szerintem, már most, mert te is látod, hogy felesleges stresszforrás az életedben. A gimiben meg lesznek mások, akikkel lóghatsz, akikben igazi barátaidra lelhetsz.

2016. okt. 11. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:
Koszonom mindenkinek
2016. okt. 22. 17:49
 15/16 anonim ***** válasza:
Mi a fszom ez a sok puszcsi meg lávcsi? xdd
2018. márc. 6. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Na, kérdező, mi lett a történet vége? (2,7 vagyok)
2018. márc. 6. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!