Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Szerintetek hogyan kell...

Szerintetek hogyan kell kezelni egy konfliktust úgy, hogy az ember legkevésbé legyen stresszes emiatt?

Figyelt kérdés
Ti hogy csinálnátok(csináltátok), hogy bekerültök egy új iskolába, ahol egy másik osztályban lévő emberrel nem szimpatizáltok, (ezt úgy értem, hogy ha látjátok egymást, mindkettőtökön érezhető ez a kölcsönös érzés, persze minden szájhúzás és szövegelés nélkül) és észreveszitek, hogy a másik elkezdi mondani rólatok az éppen mellette lévő embernek a véleményét, amit ti nem hallotok, azt ti hogy reagálnátok le? Verekedés, egymásnak ugatást most hagyjuk. Nem foglalkoznátok vele, elnéznétek mellette? Még akkor is, ha tudjátok, hogy rólatok beszél valakinek? De ha nem áll valaki egyből bele ebbe, akkor utána az nem megalázó? Hogy látta, hogy róla beszélnek és meg se szólal? Mert ez most velem történik, nem szeretnék már egyből veszekedést, nem szeretem a konfliktusokat, főleg, ha kisebb nálam az illető(életkorban), és főleg úgy, hogy nem ismer.

2016. szept. 7. 16:35
 1/2 anonim ***** válasza:
Megpróbálnám megbeszélni, hogy mi is problémánk egymással, és rendezni a konfliktust. Attól még nem kötelező puszipajtásoknak lennünk a jövőben, de ha már egy közösségben vagyunk, akkor próbáljunk meg meglenni egymás mellet sárdobálás nélkül. Én legalábbis erre törekednék, mert nem kötelező mindenkivel szimpatizálni, és szerintem nem is kell, de feleslegesnek tartanám gyűlölködésre pazarolni az időt, főleg, ha a másik különösebben nem is ártott nekem. Ha meg folytatja, nem kell vele törődni, ne süllyedj le az ő szintjére, majd megunja, ha látja, hogy nem vagy partner ebben a gyerekes viselkedésben.
2016. szept. 7. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! :)
2016. szept. 7. 17:27

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!