Elsősorban a kérdésem a tanár kollégákhoz szól. Történt már veletek olyan, hogy belétek szerettetek egy diákotok? Hogyan kezeltétek? Kialakult már bennetek is ez az érzés iránta?

Hány évesek vagytok? Mármint te, és a diák?

A lány felől ez mennyire konkrét? Vagy nem mondta ki pontosan, csak te így veszed le?

Van családod?

Én a helyedben (legrosszabb esetben is 4-5 év)

(Gondolom nem egy 15-16-17 éves kislány iránt érzel többet..) így az az év mégjobban lecsökken, így várnék.

Ha elballag utána a saját szívügyetek mit csináltok.

Addig meg hagynám.

Amúgy lehet csak szeretetre/odafigyelésre vágyik. Ezt te megadtad neki, azonban tudhatnád, hogy felfog nőni, és ennek nem igazán van jövője.

Mennyire konkrét, hogy a lány hogyan érez irántad? Nem lehet, hogy a szerelmet összetéveszti a rajongással? Nem gondolod, hogy amolyan szülőpótlék vagy számára? Ha a családi háttere instabil, ez a legvalószínűbb. Saját tapasztalatból írom. Én is így érzek egy már engem nem tanító tanárnő iránt. Mintha a megszállotja lennék, keresem. De már nem merek vele személyes dolgokról beszélni. Félek, jobban kötődöm hozzá, mint anyumhoz. Bár én sosem gondoltam a kapcsolatunkra másképp. Nem vonzódom hozzá szexuálisan, bár elismerem, gyönyörű nő. De inkább példaképet látok benne. Olyasvalakit, aki ennyi idős koromra lenni szeretnék. Holott nem ismerem a valódi, sulin kívüli énjét, nem tudok a magánéletéről semmit sem. Viszont törődött velem, mikor más nem. Mellettem állt, mikor ez a legnehezebbnek bizonyult. Számíthattam a tanácsaira, megértett és ez hihetetlenül jól esett. Nem könnyű a tanári pálya. Kezdem megérteni, mekkora felelősség. Hiszen nem én vagyok az egyetlen, aki képes kötődni egy tanárhoz. Ez megbonyolítja az isokali életet... Ha a tanár magánélete zaklatott, akkor még inkább. Beszélgess a lánnyal nyíltan arról, hogy a kapcsolatotok miért olyan, amilyen. Értesd meg vele, hogy mit és miért érez úgy, ahogy. Segíts magatoknak túljutni ezen. Te vagy a tekintélyesebb. Próbálj meg támaszt nyújtani neki, de közben tartsd egy kicsit távolabb magadtól. Ne keljen csalódnia benned. Légy a barátja, de ne az anyja! Foglalkozz vele, ne hátrállj meg. Ez csak egy nehézség a sok közül! Amit felelősségteljesen kell látni. Ne ijedj meg. Ez a legfontosabb. Ha mégis kételkedsz magadban, kérd ki egy pszichológus tanácsát, de ne az iskolapszichológusét!

16/L

Kamuszagú a kérdés, mert szerintem aki eljut oda, hogy diplomája van, és kiáll a gyerekek elé tanítani, azzal a tudattal, hogy ő egy felnőtt, aki felelős a rá bízott gyerekek neveléséért, annak tudnia kell ezt kezelni. Gyengéd érzéseket lehet érezni egyik-másik diák iránt, de egy felnőtt, normális ember tudja a megfelelő helyén kezelni ezt a dolgot. Aki meg nem, az nem való tanárnak.

Amúgy igen, előfordul/fordult velem is ilyen, hogy egy-egy lány telerajzolta szívecskékkel a dogát, "úgy" nézett rám stb. (sőt, történtek konkrétabb dolgok is, de ezekre most nem térek ki); eleinte bevallom, nagyon jól esett az ilyesmi, olyan érzés igazából, mint a titkos, plátói tiniszerelmek, izgalmas, és nagyon jól esik a férfi egónak. Be kell vallani, ez van. Hiába vagyok én a felnőtt szerepben, az ilyen tényleg nagyon jól tud esni, főleg, ha egy szép diáklány érez gyengéden ilyeneket...

Viszont a megfelelő helyen kell ezt kezelni. Kezdetben nekem is nehezen ment, mert fiatal vagyok, ha bemennék egy diszkóba, simán felszedhetnék ilyen korú lányokat (mint ahogy a diszkókban ilyen korú pasik tényleg fel is szednek gimis lányokat), naná, hogy beindítja a fantáziámat, amikor szívecskéket rajzolgatnak nekem. De tudatosítani kell, hogy az iskola az nem diszkó, abban a szituációban a tanár egy felnőtt ember, akinek felelőssége van. És ez egyáltalán nem játék, aki ezt nem tudja felfogni, felelőtlenül fájdalmat is okozhat a gyereknek. Ha egy felnőtt nem tud uralkodni magán és az érzésein, akkor azzal nagyon sok kárt tud okozni a gyerekben, és ez azért veszélyes, mert pont az a tanár célja, hogy a gyerek mentális egészségét megóvja, sőt, nevelgesse. Úgyhogy ma már csak mosolygok egyet ezeken, és nem veszek róla tudomást, ennyi.

Azt sem tartom jó megoldásnak, hogy le kell ülni ilyenkor a gyerekkel megbeszélni, hogy találjon maga korú fiút... Ugyanis a gyerekkel semmit nem kell megbeszélni, mert ő még nem érti ezeket, nem kell tőle elvárni, hogy parancsoljon az érzéseinek ebben a korban. A felnőtt tanártól viszont ez teljesen elvárható dolog. A legjobb megoldás tehát az, ha a tanár nem vesz tudomást a dologról. Amúgy a gyerek is abbahagyja ilyen esetben (ha tiltod neki vagy prédikálsz neki erről, akkor csak mégjobban felszíthatod benne az érzést, mert ami tilos, azt egy tini annál jobban fogja érezni). A legjobb semlegesnek maradni.

Tudom, vannak a sztorik, hogy a tanár feleségül vette a diákjányát az érettségi után stb., de az ilyen szerintem nem való tanárnak, és valamilyen önértékelési problémái vannak a háttérben (vagy egyéb lelki problémái). Biztos, hogy az ilyen tanár nem normális. És szépnek tűnik az ilyen történet, de nem hiszem, hogy az ilyen kapcsolat volt tanár és diák között hosszú életű lenne.