Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mi legyen? (suli ügy)

Mi legyen? (suli ügy)

Figyelt kérdés

Van egy lány az osztályban, aki elcsábította a fiút, akivel úgy tűnt, nagyon szeretjük egymást. Emellett barátomnak tartottam, de nem egyszer elárult, otthagyott. Nap mint nap őt látva a hányinger kerülget. (Az első dologhoz): Tudom, ez a fiú hibája is, de őt képtelen vagyok gyűlölni, mert még mindig nagyon szeretem. Ez a lány ugyan abba a középiskolába, ugyanarra a tagozatra készül, ahova én. Nagy álmom lenne oda bekerülni, de hát ő is oda készül... Valahogy elmegy a kedvem az egésztől. Van rá esély, tudom, hogy egyikünket, vagy semelyikünket nem vesznek fel, de nagyjából egyforma, jó tanulók vagyunk. Lehet mondani, hogy majd kinövöm ezt az utálatot, de egyszerűen ő az az ember az életemben, aki folyton elhagyott, elvett tőlem mindent. Van másik suli is, ahova a legjobb barátnőm fog menni, oda nagyon szívesen mennék, de ott már csak olyan szakok vannak, amik abszolút nem érdekelnek. Pedig tavaly ez az iskola volt nagy álmom, de rengeteg szakot eltöröltek. Másik város szóba sem jöhet, a szüleim nem engedik. Pedig másik városba megy az a bizonyos fiú. Szóval igen, három felé húz félig-meddig a szívem.

Mi legyen? Menjek álmaim iskolájába, ahol rosszul érzem magam emiatt a boszorkány miatt, vagy menjek olyan szakra egy mostanra legyengült iskolába, ami nem érdekel, de jól érzem magam a legjobb barátnőmmel?



2016. ápr. 30. 18:34
 1/2 anonim ***** válasza:
tehát kb 14 évesen hagyod hogy egy csalódás befolyásolja az életed? Hidd el, fognak még ennél jóval nagyobb pofonok is érni. Ne foglalkozz a lánnyal, ha mindketten be is kerültök, ignoráld, ennyi.
2016. ápr. 30. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Menj álmaid sulijába. Komolyan. Új társaság simán élhettek úgy egymás mellett a csajjal, mintha nem is ismernétek egymást. Ne hagyd, hogy ez befolyásoljon. Ahogy az előttem való mondta ennél még sokkal nagyobb csalódások is érni fognak (akkor is ha most nem úgy tűnik). Ne rontsd el az életedet azért mert ez a boszorkány (ahogy te mondtad) is oda megy ahova te akarsz. Plusz az is simán benne van a pakliban, hogy ő be se jut, vagy hogy te nem jutsz be.
2016. ápr. 30. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!