Mások hogy tudják 16-17 évesen eldönteni, hogy mit akarnak csinálni hátralévő életükben?
Én ezelőtt csak lézengtem, nem igazán volt semmiféle elképzelésem arról, mit akarok majd dolgozni. De tényleg semmi, még annyi se, hogy kb milyen területen, gondolkodtam abban, hogy mondjuk cukrász leszek, vagy mondjuk nyelvtanár, vagy orvos, de semelyik se érdekelt úgy igazán. És 11.-ben fakultációra kellett járni, én meg elmentem emelt matekra. Erre most igy év végén rájöttem, mi lennék szivesen, de ahhoz orvosira kéne mennem, ahhoz meg bioszból kéne érettségiznem, de nem is jártam biosz faktra és most egy egész évnyi biosz faktos anyagot meg kellene tanulnom, de közbe félek, ez is csak egy fellángolás és nagy nehezen elkérem valakitől a biosz jegyzeteit, megtanulom, készülök a biosz érettségire, aztán eszembe jut, hogy hmm amúgy mégse ez érdekel és tök fölöslegesen hajtottam annyit az érettségi miatt...Meg azt se tudom, érdemel lenne-e itt maradnom 1 évig szakmát tanulni, lehet, nem is vesznek fel, de ha meg igen, lehet, nem fog tetszeni és tök fölöslegesen tanultam volna megint egy csomót.
Nem tudom, hogy mit csináljak. Másoknak ez miért megy ilyen könnyen? Nekem kb a fél életem is kevés lenne szerintem, hogy eldöntsem, mivel akarom tölteni a hátralévő időmet, mert annyi minden érdekel, de egyik sem kiemelkedően és ha valamilyen szakma még is megtetszik hirtelen, utána elveszi a kedvem az, hogy mennyit kell tanulni érte, utálok tanulni, ha pl. orvosira mennék, miért pont nekem sikerülne diplomát szereznem, mikor vannak nálam sokkal szorgalmasabb és tehetségesebb diákok, meg egy csomó sztorit hallottam arról, hogy az egyetemen hogy kicsesznek szándékosan a diákokkal, lehet, akárhogy tanulnék, engem is egy ilyen szadista tanár megbuktatna, és akkor megint tök fölösleges lenne minden belefektetett energiám.
válasza:Esküszöm, ugyanilyen voltam én is, csak én már 20 vagyok, szóval kifutottam az időből úgymond, mert nem mentem egyetemre, és most olyasmit tanulok, ami nem is érdekel, mondván jobb híján legyen inkább ez, mint a semmi. Annyi mindent adtam már fel, mert ugyanúgy gondolkodtam, mint te. Mindig elment a kedvem, amint rájöttem, hogy mennyi mindent kell tennem valamiért, és azután hirtelen már nem is volt olyan fontos az a cél. Én is fellángolásnak hittem ezeket, pedig lehet, hogy én lennék a legjobb genetikus (az akartam lenni) a világon, ha több kitartás lett volna bennem akkor. De nem volt. Ebben szerepet játszik az is, hogy sz*r tanáraim voltak, akik megalázták a diákokat és egyáltalán nem motiválták őket, inkább kiröhögték, és azt mondták, hogy úgyse képesek arra, amit el akarnak érni. Irigylem azokat, akik le tudják sz*rni, hogy más szerint lehetetlen-e, amit akarnak, és küzdenek. Persze még jobb, ha van valaki, aki motivál. Nekem nincs és nem is volt ilyen ember az életemben. Még a szüleim se biztattak, mert féltettek a csalódástól. Szóval most ott tartok, hogy még mindig csak úszom az árral és fogalmam sincs, hogy mi a franc lesz az életemmel majdnem 21 évesen. De a nyelvtanulással is így voltam, meg kb. mindennel. (Hat féle nyelvbe kezdtem bele eddig, de azokat is feladtam, most kezdtem egy hetediket, meglátjuk, meddig jutok...)
Tudom, ez a válasz nem segít sokat, de muszáj volt leírnom, mert teljesen ugyanilyen voltam én is, és azt akarom, hogy ne úgy végezd, mint én. Sok múlik most azon, hogy tanulsz-e vagy nem.
Tényleg azok a legszerencsésebbek, akik kitartanak a céljaik mellett, akkor is ha mások azt mondják, lehetetlenre vágynak. Ehhez persze jó adag önbizalomra és kitartásra van szükség Na, őket mérhetetlenül irigylem.
Köszi a választ, igazából örülök, hogy leirtad, legalább nyugtat a tudat, hogy nem csak én vagyok igy ezzel :D
Egyébként az én szüleim se biztatnak soha, sőt, emelt kémiára is járok és ha onnan hazahozok véletlenül egy hibátlan dogát vagy egy 5-ös témazárót, anyámék annyit mondanak rá, hogy ok. De ha pl. magyarból vagy történelemből kapok egy rossz jegyet, már itt mondják nekem, hogy még kukásnak se lennék jó, amilyen hülye vagyok...Amikor mondtam nekik, hogy lehet, orvosira akarok menni, anyám kiröhögött, hogy még leérettségizni se fogok tudni, nem hogy egyetemre menni...
Szóval én is irigylem az olyan embereket, akiknek van kitartásuk, gondolom nekik nem is olyan szüleik vannak, mint nekem, hogy még direkt lehúzzák...
Ja és a nyelvekkel én is ugyanigy vagyok :"D Már elkezdtem tanulni angolul, oroszul, lengyelül, franciául, japánul, hollandul és ukránul, de mindegyiket abba is hagytam kb egy hét után...Nem akarok ilyen lenni, de annyira gyorsan akarok fejlődni, hogy arra még egy normálisabb ember se lenne képes és ha pár nap után már nem tudok ilyen alap mondatokat összerakni, mert még nincs akkora szókincsem vagy valami, már mérgelődök, hogy úgy se fogom tudni megtanulni, ha ilyen béna vagyok, és inkább abbahagyom..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!