Az egyetemi tanárom miért kérdezte meg, hogy mi a szüleim foglalkozása? (bővebben)

egy 1,5 órás beszélgetés alatt, ahol amúgy is volt 1-2 személyes téma, ott simán odaillő lehet ez a kérdés is.

Pl. ha valami szakmai beszélgetés kapcsán jött elő a kérdés, akkor simán lehet, hogy azért kérdezte, mert érdekelte, hogy mennyire otthonról hoztad a szakma iránti érdeklődést / tudást.

Nálunk is én leszek a szűkebb családban az első diplomás, kicsit fura helyzet ez, mert ugye elvileg nem "értelmiségi" családból származom. Úgy vagyok vele, hogy nagyon hülye egy kifejezés ez, hogy értelmiségi. Azt vettem ki, hogy kínos neked, hogy a te szüleid sem "értelmiségiek". Ha ez így van, akkor ezt úgyis csak magaddal tudod lerendezni. Sok gátlástól szabadít meg, ha majd megteszed, szóval érdemes elengedni ezeket a konvenciókat. Eleinte nekem is fura volt, hogy mások külföldre utaznak nyaralni, megkapnak dolgokat stb én meg ezeket nem, de normálisan felneveltek, szó szerint a két kezükkel, mert erre volt lehetőségük. Én pedig ha "felsőbb" körökbe kerülök, akkor "óriások vállán állva" jutok oda. (Ahogyan Newton mondta kicsit eltérő kontextusban)

Tanár azért kérdezte, mert érdekelte pl h nálatok tradíció a dolog, vagy első vagy a pályán. Személyes beszélgetés volt, szerintem belefér.

Nem látok ebben a kérdésben semmi gázosat. Ha azt kérdezte volna konkrétan, hogy hány diplomája van a szüleidnek, az már elgondolkodtatna.

Sokkal érdekesebb, hogy te miért érzed ezt a kérdést furcsának. Ahogy azt írtad, „egyszerű, érettségivel rendelkező, de szorgos és dolgozó emberek” emberek a szüleid, kicsit úgy hangzik, mint ha te magad alacsonyabb rendűnek éreznéd azt, akinek nincs diplomája.

Ez egyébként szerintem egy általános, és nagyon nagy gond a mai társadalomban. Sokan azt hiszik, attól, mert valakinek diplomája (sőt, X db diplomája) van, „jobb” ember azoknál, akiknek nincs. Holott elég csak körülnéznünk kicsit mondjuk a politikában, s rögvest sírva fakadhatnánk a sok diplomás gyökérségeitől.

Tessék elfelejteni azt, hogy a diploma teszi az embert. Százszor többet ér mondjuk egy a szakmáját szerető, tisztelő asztalos, mint mondjuk egy csak a preszízs és a sok lé miatt orvossá váló plasztikai sebész. (Ne értse senki félre, nyilván vannak rossz asztalosok, és lelkiismeretes plasztikai sebészek. :))

Mondom mindezt úgy, hogy két diplomám van, a férjemnek pedig egy sincs, ahogy a barátaink között is van ilyen is, olyan is – de soha senkit nem az alapján ítélünk meg, hány papírt sikerült felhazmoznia a komódban.