Mit gondoltok egy tanár és egy diák őszinte barátságáról?

Semmit nem gondolok róla. Max. azt, hogy nem hiszem, hogy egy tanárnak (felnőtt embernek) szüksége lenne egy gyerek társaságára (főleg barátságára), feltéve, ha egészséges mentalitású, felnőtt ember.

Mivel a kérdésből nem derül ki, hogy közoktatásról van-e szó, vagy felsőoktatásról, ezért ha felsőoktatásról van szó, ott más a dolog, mert ott lehet barátkozni, mivel egyetemen a tanár/diák is felnőtt ember, azt csinál, amit akar.

Van egy ismerősöm, aki tanár lett, és a volt általános iskolájába ment vissza tanítani, és most az egykori tanárai a kollégái lettek (akik még nem mentek nyugdíjba). Miért ne?

Nekem is vannak olyan volt tanáraim, akikkel most (már 30 elmúltam) is szívesen elbeszélgetek, ha találkozunk, és volt, aki felajánlotta a tegeződést is.

Tehát gyakorlatilag semmi közük egymáshoz, csak történetesen ott dolgozik, ahol a gyerek tanul.

Miért lenne ez etikátlan?

És miért ne tekinthetne egy felnőtt barátként egy gyerekre? Miért lenne "beteg" attól, mert emberszámba vesz egy 18 év alattit?

Na, azért ne magyarázzunk már bele olyat, amit én nem írtam. Sehová nem írtam olyat, hogy "beteg".

De akkor elmondom másképpen.

Az iskolában a tanár az tanár, a diák az diák. Nincsenek egyenrangú kapcsolatok közöttük, és normális esetben nem is lehetnek, mert a tanár-diák kapcsolat eleve nem engyenrangú. Egy normális pedagógus minden esetben megvédi ezt a dolgot, és semmi esetre nem engedi egyik diákjának sem, hogy az úgy érezhesse, hogy egyenrangú vele. A kérdező a barátságról kérdezett, namost egy "igazi" barátság az két egyenrangú fél között szokott lenni. Ilyen értelemben a barátság kizárandó a tanár és diák között, pedagógiailag sem szerencsés ez, most nem akarok belemenni, hogy miért, de az ilyen dolgok a tanulás/nevelés rovására szoktak menni (rosszabb esetben pedig felesleges konfliktusokhoz vezetnek).

Ettől függetlenül szeretheti az adott tanár a gyereket, és bírhatja őket, jóban lehet velük, és szabad beszélgetni is (sőt, szerintem a jó tanár beszélget a gyerekkel órán kívül is, és törődik velük), de ez semmi esetre sem barátság. A jó tanárban bíznak a gyerekek, és a pedagógusnak az a legnagyobb sikerélménye, amikor a gyerekek elkezdenek benne bízni, és megkeresik a problémájukkal is őt adott esetben. Ez normális dolog, semmi rossz nincs benne. Viszont ez a bizalom nem barátság, hanem a tanár-diák kapcsolat keretein belül van.

Amit mások írtak, hogy volt diák tanár lesz, és a régi tanárainak lesz a kolegája, az tök más eset, és az is más, ha elvégzi a diák az iskolát, és felnőtt korában a barátja lesz a volt tanára. Ezeket ne keverjük már bele, tök más a viszony két ember között, ha csak volt tanárról van szó, és ha még a tanára.