Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Fiam most 8. osztályos tanuló....

Fiam most 8. osztályos tanuló. Múlt héten jelen volt az iskolaudvaron, amikor a barátja dohányzott (mellette állt). Most jelenleg mégis az én fiammal szemben indítottak fegyelmi eljárást. Igazságos/jogos ez?

Figyelt kérdés
Mikor ezt a tanáriban valaki jelezte, hogy valaki dohányzik az udvaron, felelősségre vonták mindkettőjüket. Mindketten tagadták a dohányzás tényét. Később a dohányzó fiú felment az igazgatóhoz és elmondta, hogy ő dohányzott, majd elnézést kért, hogy letagadta. Azt is elmondta, hogy kizárólag ő dohányzott, a fiam nem. A dohányzó fiúval szemben nem indítottak fegyelmit a bocsánatkérésére tekintettel.
2016. jan. 27. 18:10
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem jogos. Én ezért tuti utána járnék a suliban :)
2016. jan. 27. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
77%

egyáltalán nem, főleg, hogy aki dohányzott az beismerte...

én szülőként bemennék, hogy mégis milyen jogcímen folyik vele szemben fegyelmi eljárás...és adja írásba az igazgató!! utána akár ügyvéd segítségével visszavágnék... vagy a szülők között szervezkednék, úgy, hogy akár az igazgató széke bánná a dolgot... valami hibát keresnék az iskola működésével kapcsolatban, de ha lehiggadnék, akkor lehet, hogy elintézném annyival, hogy megbeszélem az igazgatóval, hogy a fegyelmi eljárás megszüntetése érdekében szívesen kifizetek valami felújítást, ami sürgős, vagy az iskola felszerelésének modernizációjához hozzájárulnék... és akkor mindenki jól jár... de ha nem, akkor tényleg megemlegeti a vezetőség a fegyelmit....

mondjuk azért elég nevetséges fegyelmi eljárást kezdeményezni egy szál cigaretta miatt...a legtöbben ilyen diákcsínyt elkövetnek ilyen korban, más kérdés, hogy egy függőséget remekül meg tud alapozni, és nagyon "vagány" dolog cigizni tényleg...sokkal célravezetőbb lenne, ha a dohányzás káros hatásairól prevenciós céllal előadást tartanának egy osztályfőnöki órán, vagy beszélgetnének a diákok-tanárok erről...talán meg lehetne akadályozni, hogy rászokjanak páran...mert pár év múlva a fél társaság úgyis cigarettázni fog...sokra nem megy ezzel az iskola, hogy büntet....főleg nem olyanért amit el sem követett a kedves kérdező csemetéje... igazságtalan és jogszerűtlen... semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy dohányzott volna, 2: aki dohányzott az elismerte, hogy ő volt, és nyilván állította, hogy csak ő volt...

tényleg amilyen magas fórumra lehet olyan magasra vinném az ügyet... legjobb talán mégiscsak az iskola fenntartójánál bepanaszolni az iskola vezetőségét... a fenntartó számít, az igazgató csak egy díszpinty...

2016. jan. 27. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
9%

Ennek ez a rendje

Meg kell tanulnia a gyerekednek felelősséget vállalni a tetteiért, még azért is hogy nem beszéli le ilyenekről a barátját.

2016. jan. 27. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
95%

Egyébként a felvételik megvoltak

Tudtommal a beírásokat amúgy sem nézik

Nem beszélve arról hogy lehet be sem írnak neki semmi, lehet csak elbeszélgetnek vele.

2016. jan. 27. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaaszokat! Igen, valójában én is így gondolom, hogy jogtalan, csak meginogtam, hogy esetleg én nem vagyok valamivel tisztában, hiszen annyira felfoghatatlan számomra az egész. Kérdéses, hogy fennáll e a veszélye annak, hogy ha szembe megyek az igazgatóval akkor nem a gyermekem húzza e a rövidebbet? Átlagos tanuló, négy és fél hónap van hátra az iskolából..küzdenék az igazunkért, ha nem tartanék attól, hogy azt is a fiam sínyli meg. :(
2016. jan. 27. 18:33
 6/13 anonim ***** válasza:
87%

Miért lenne jogos?

Mit csinált a fiad?

Állt. Kommunikált. Mindezt szünetben.

Ezek közül melyiket tiltja a házirend?


"Bocsánat hogy a fiam barátkozik és társalog az iskolai szünetekben, majd otthon teszek róla hogy meg se merjen szólalni és emberek 10 méteres közelébe menni."


Vagy ha órán beszél a gyerek és rászól a tanár vissza kell szólni a tanárnak: "A múltkor szünetben beszélgettem, fegyelmi eljárás lett a vége. Akkor inkább szaktanárit kérek!"


Nemtudom mit vár az iskola..

De mindenképp megkérdezném normális hangnemben hogy miért is van most fegyelmi eljárás ellene. És a fenti szöveget elmondanám.

2016. jan. 27. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
80%

egy biztos, a fiadnak nem szabad semmi botrány közelébe kerülni, a tanárokkal mindig legyen maximálisan tisztelettudó, az osztálytársaival is ápoljon minél jobb kapcsolatot, legyen segítőkész, és még többet tanuljon, és még egyszer elbeszélgetnék vele, hogy "biztosan, száz százalék, hogy egy szippantás sem volt???" nyilván ha volt nem bántanám érte, így is elég rossz lehet neki, de azért akkor nem hadakoznék az iskolával szemben... viszont ha tényleg erre az utolsó utáni kérdésre is bizton állítja, hogy nem volt, kiállnék érte... nem húzhatja a rövidebbet, ha nem hagy támadási felületet....

1. ügyvédhez lehet fordulni

2. fenntartóhoz lehet fordulni

3. lehet a szülőket bujtogatni

4. újságírókat megkeresni, hogy hozzanak már le egy két cikket....=> egy valamit gyűlölnek az iskolaigazgatók: a botrányt.... rettegnek tőle... sokkal súlyosabb ügyeket is igyekeznek házon belül tartani, én ezt tapasztalom, pl.: kábítószeres ügyeket. persze közös megegyezéssel elküldik a gyereket, de büntetőügyet soha nem csináltak még belőle, nyilván egy kiskorú fogyasztót, aki belekeveredett a bíróság sem ítélné letöltendőre, de az iskola hírneve ha megjelenik a blikkben, vagy akárhol, azért szépen megrendülne, hogy ebben és ebben az iskolában ilyesmi megtörténhet....

kérdés még az is, hogy az iskolaudvaron tanítási időben történt-e, ha igen, akkor miért nem volt a gyerekekkel felnőtt tanár... beperelném az iskolát, hogy nem vigyáznak a gyerekekre, és nem biztonságos a hely... ilyen alapon az utcára is kimehetnek szinte, elütheti őket az autó, bárkit baleset is ér... és nincs a közelben tanár???!!! micsoda dolog ez... ha volt tanár, akkor meg miért nem lépett közbe??? ebből már a suli nem mászhat ki jól!! :D

2016. jan. 27. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
A helyzet az, hogy az iskolaigazgató vélte látni őket az iskolaudvaron. Természetesen nem láthatta, hogy melyikük kezében van cigaretta, mivel ő kintről a közterületről csak a gyerekeket látta és a dohányfüstöt. Később ez a szituáció úgy módosult, hogy az igazgató már azt állítja, hogy látta, hogy a gyermekem dohányzott. De kérdem én, hogy akkor a másik fiú miért vállalta volna magára? plusz aki magára vállalta, az miért nem kap fegyelmit? Nem mintha az számunkra könnyebbséget jelentene...
2016. jan. 27. 18:44
 9/13 anonim ***** válasza:
22%

Nagyon helyes!!!


Ritka kivételek egyike, mikor az iskola az életre tanít! Én is ezt csinálnám, hagy szokja!


Az életben is a magyar törvények a bűnözőket védik, és az áldozatokat hurcolják meg, nem egyszer büntetik meg.


Mindenki magasról szarja le jó vastag sugárban, hogy ez mennyire igazságos. Mivel a jog így rendelkezik, ezért jogos.


Ha az igazgatónak jogában áll fegyelmit indítani, akkor jogos a fegyelmi. Ez ennyire egyszerű!


Hagy szokja az a gyerek, milyen országban él, lesz még ilyenben része jó bőven!

Később már kevésbé fogja csalódásként megélni.


Mondjuk így lehet igazi tróger aljas állatokat nevelni, az igazságszolgáltatásban csalódott, gátlástalan bűnözőket, hiszen ezt a példát mutatják neki, és erről szólnak napi renden a híradások is, de gondolom ez is a nemzeti alaptanterv része, úgyhogy ez is teljesen rendben van, megnyugodhatsz, megfelelő értékrendet okít az iskola, hiszen szakemberek!

2016. jan. 27. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
92%
Annyira örülök hogy nem kell középiskolába járnom, mindig az ilyen hülyeségeken pattognak ott, én azért kaptam beírást anno mert bezseléztem a hajamat.
2016. jan. 27. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!