Szerintetek hogyan lehetnék jóban a tanárommal?
Hm. Tipikus az a tanár, aki nem pedagógus, hanem oktató. Van különbség a kettő között, a pedagógus az foglalkozik a gyerekekkel, neveli őket, az oktató viszont csak leadja az anyagot és kész. Az egy jó pont, hogy közvetlen és vicces, de ma már az oktatás megköveteli, hogy a tanár legyen közvetlen, nyitott a gyerekek felé és foglalkozzon velük, a mai alaptantervek fontosabbnak tartják a nevelést, a gyerekekkel való törődést, a gyerekek fejlesztését a tananyag leadásánál. Persze ez csak elmélet, a gyakorlat sokszor egyáltalán nem követi azt, amit fent kitaláltak...
De az is lehet, hogy a tanárod még fiatal (mondjuk erről nem írtál semmit), és még nem rázódott bele a dolgokba, még nem tudja, hogyan közelítsen a gyerekek felé. Sok kezdő tanárnak ez nagyon nehéz, és sokan először inkább azzal vannak elfoglalva, hogy az anyagot adják le, ahhoz nincs kapacitásuk, hogy ez mellett a gyerekkel magával is törődjenek. Ez majd később, a rutin kialakulásával jön. De persze vannak olyanok, akik életük végéig megmaradnak oktatónak, és soha nem kerülnek közel a gyerekekhez. De nekem meggyőződésem, hogy az ilyen nem jó tanár, még akkor sem, ha az anyagot jól adja le. Az ilyen ember nem pedagógusnak termett, pályát tévesztett.
No, de hogy konkrét javaslatot is adjak, szerintem ne közeledj felé, mert az eddigi viselkedése alapján nem igazán kíváncsi a gyerekekre. Lehet, hogy csalódnál benne. Szerintem várd meg, hogy elteljen még valamennyi idő, és ha nem változik, akkor hagyd.
Egyébként azt, hogy szünetekben nem közvetlen, észre sem vesz, ne vedd magadra, tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor, amikor a gyerekek tömegében végigmegy a folyosón a tanár, sokszor egy nagy masszává olvadnak össze a gyerekek, ilyenkor könnyen elmegy a tanár olyanok mellett is, akiket egyébként kedvel. Nehéz mindenkit egyesével számon tartani, és ha sok gyerek van együtt, akkor szinte nem lehet :)
Lehet, hogy ellenkező neműek vagytok és amiatt távolságtartó. Ha ez a helyzet esetleg azt érezheti, hogy belezúgtál.
Ha pedig mindenkivel távolságtartó, akkor egyszerűen csak ilyen. Nem értem mi a baj ezzel, valóban inkább tanár típus, nem pedagógus, de nem is kell, hogy mindenki az legyen, arra való az osztályfőnök. Engem kimondottan zavart, ha egy tanárom ok nélkül bele akart mászni az életembe.
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat!
Nem pályakezdő, már 15 éve tanít. Azonos neműek vagyunk, és tudtommal ő nem meleg; én sem vagyok az, úgyhogy nem vonzalomról van szó.
Nem hinném hogy olyan távolságtartó lenne. Tavaly ballagott az osztálya, és akiket onnan ismertem, azok nekem azt mondták, hogy nagyon rendes, velük mindig beszélgetett. Ahogy írtad is kedves utolsó válaszoló, négy évig tanítani fog minket, és heti három óránk van vele, nehogy már ennyire ne érdekeljük őt. Eléggé érdekes, hogy a nevünket meg sem kérdezte, még azok a tanárok is kérték hogy mutatkozzunk be, akikkel hetente egyszer találkozunk csak. Egyik osztálytársam megkérdezte egyszer tőle, hogy hanyas lett a dogája, és ő azt válaszolta, hogy azt sem tudja kicsoda...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!