Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek ha utálom a tanárom?

Mit tegyek ha utálom a tanárom?

Figyelt kérdés
Vannak olyan esetek hogy megaláz, leéget az egész osztály előtt ; köszönök neki, de nem köszön vissza ; ma felelni akartam erre gúnyosan rámnézett majd azt mondta hogy én nem felelhetek (pedig kérdezte ki akar felelni, én meg jelentkeztem) ; ha rám néz elszomorodik ; nem tudok vele beszélni mert egyből leráz ; ha 1-2 hozzám szól azt is úgy mondja mintha teljes szívből utálna
2015. szept. 24. 18:15
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

És az osztálytársaid mit szólnak ehhez? Van oka téged utálnia?


Képzeld, régen az unokanővéremet se nagyon szerette a matektanárnője, mert szerinte ő a legrosszabb matekból, ami nem is volt igaz, mert rajta kívül voltak, aki nem jeleskedtek abból a tantárgyból. Az unokanővérem mindig 2-eseket kapott tőle, de szerencsére a nagynéném jó volt matekból, így észre vette a hibákat ill. a dolgozatok lepontozását. Egyik nap be is ment és a tanáriban az összes tanár előtt megalázta őt (nem hangosan, csak úgy beszélt, hogy mások meghallják). Azzal is fenyegette, hogy kihívja az oktatásügyi minisztériumot is. Az ofő rögtön kapcsolt, mi a probléma, így behívta őket az igazgatóiba. A nagynéném elmondta, hogy a lánya keményen tanul matekból, mégis rossz jegyeket hoz haza. Meg is mutatta a lepontozott dolgozatokat. Az ofő nagyon mérges lett és igazat adott neki. Meg az igazgató úr is. Ő úgy alázta meg a tanárnőt, hogy "mondja, maga tud egyáltalán számolni? Nézze csak meg a pontszámokat! minek tanít matematikából?"

Azt is mondta, hogy mindenképpen utána fog járni, hogy másokkal is így szórakozik-e. Erre a tanárnő jól beijedt és azóta nem gonoszkodik. Rendesen végezte a munkáját.


Egyébként az ő osztályában senki nem szerette a tanárnőt, mindig védték egymást! Sőt, mindig segítettek egymásnak, ha valaki nem értette a tananyagot.

2015. szept. 24. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Elözmények?????
2015. szept. 24. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
0%
Valószínűleg van rá oka, ok nélkül nem utálnak senkit a tanárok, úgyhogy ne önérzeteskedj, hanem folyamatosan tanuld a tantárgyát és ne viselkedj semmilyen módon szemtelenül. Ha látja a változást, majd ő is megváltozik.
2015. szept. 24. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Az egyik órán mikor egy verset mondtunk közösen, el kezdtem röhögni és ő rám nézett. Más indoka nem lehet.
2015. szept. 24. 19:41
 5/7 anonim ***** válasza:
Valószűleg volt ott még más is. Egy röhögés miatt nem utál meg hónapokra. Ha nem köszön vissza, megnevelheted: addig ismételd a köszönést, amíg nem válaszol.
2015. szept. 24. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Pedig más dolog nincsen amiért utálna.
2015. szept. 24. 21:35
 7/7 anonim ***** válasza:

Öcsém emberek...

Szóval egyik nap imádnak az o.társaim

Másik nap nem és erre biztos van okuk jaja...

2021. okt. 21. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!