Miért érzek így? 16/L

Jó tanulónak számítok és sokan mondják hogy szép az arcom. A tanárok rokonszenvét hamar el tudom nyerni. De csak két tanár van akit imádok. A többi ha megfeszül is, akkor is csak egy tanár marad nekem. Szóval most gimis vagyok. Szerencsémre van egy tanárnő, aki már lassan 3 éve ismer. Nagyon szeretem, a tantárgyait is. Szép nő nagyon, de nem beképzelt. Kicsit talàn ő is más világ. Sokan utálják mint engem. Pedig nem tettünk semmit érte. Egyszerüen mi nem az ő vilàgukba tartozunk. Ezt rólam mondta egy osztálytársam. A gimis tanárnővel jó a kapcsolatunk nagyon, ez feltűnt már embereknek is. De nem érdekel. Most is hiányzik. Olyan mintha családtagom lenne. Sokszor beszélgetünk. Szeretem a tanácsait, stílusát. Tanárhoz képest nagyon empatikus. Szóval imádom. Van egy magántanárom, ő már 5 éve tanít. Sokkal idösebb mint a gimis tanárnő (ő negyvenes, a magántanárom ötvenes) . De ez a nő látta hogy érek nővé. Többet foglalkozott velem. De valahogy mégis akármennyire szeretjük egymást, nem tudom azt érezni amit a fiatalabb iránt. Ne értsetek félre imádom a magántanárom is! Ha nyugdijas lesz én akkor is szeretném látogatni. Ha kimegyek külföldre és hazalátogatok neki is hozok ajándékot. Látott felnőni. Jobban ismer mint eddig bármelyik tanárom. De nem tudom hova tenni ezt... kicsit igazságtalan. Csak azért szeretem jobban a gimis tanárt mert fiatalabb és rokonlelkek vagyunk. Ilyen már volt veletek? Hogy családtagok lettek számotokra? Vagy a férfitanárotok szeretői lettetek? Ilyen volt?