Miért érzem példaképnek?

Érdekes dolog ez. Én még általánosban éreztem ezt egy sráccal kapcsolatban, pedig látszólag teljesen alaptalan volt az egész. Nem voltak különösen jobb jegyei nálam, csak hozzám hasonlóan ő is ilyen "irodalmár" gyerek volt, szóval folyton elolvasta a szorgalmi olvasmányokat, meg mindig okoskodott az órákon, és ez nagyon idegesített. Rosszabbnak éreztem magam, ha nem jelentkeztem én is a plusz feladatokra hozzá hasonlóan. Nem tudom, miért, de nagyon én akartam lenni a legjobb az irodalomórákon.

Aztán képzeld el, egyszer csak valami eléggé megváltoztatta az egészet, mikor megmutattam neki az egyik novellámat. Teljesen odáig volt érte, nagyon megdicsért, meglepődtem, hogy ennyire tetszik neki. Rájöttem, hogy bár szorgalmasabb nálam, nem mindenben olyan jó, mint én. Teljesen megszűnt a versengési kényszerem.

Szerintem gondolj bele abba, hogy valószínűleg teljesen más típusú emberek vagytok, és te is tudnál neki valami irigylésre méltót mutatni.

Az egészséges versengés egyébként hasznos is, csak ne úgy kezeld, mintha valami életbevágóan fontos küldetés lenne jobbnak lenni nála, gondolj az egész helyzetre inkább motivációként.