Mit tegyek? Az osztályból az összes barátnőm hátatfordított nekem és úgy érzem a tanárok sem bírnak elfogadni. Többi lent

Szia!

Anno, általános iskolában nekem is volt problémám az osztállyal. Arra gondoltam akkoriban, hogy innen nincs kiút, utálom a világot, stb. Nos, ne ess pánikba. Először is, kicsit könnyebb lenne tanácsot adni, ha leírnád, hogy mi történt pontosan. Ne törődj azzal, ha valaki más esetleg kinevet vagy kigúnyol emiatt, mert idősebben és (elméletileg) több ésszel bagatell dolognak tűnnek az iskolás problémák, ami miatt ők nem is fognak neked érdemben segíteni. Ha gondolod, írdd meg üzenetben, szívesen válaszolok, de így, hogy nincs meg maga a probléma, nem tudok mit szólni.

(A tanárok pedig szívesen fordítják el a fejüket, amíg vér nem kezd folyni, mert nem érdekük, hogy közbelépjenek, és szeretnék megőrizni a látszatát annak, hogy ők bizony jó pedagógusok - pedig abban van a lényeg, hogy pedagógus, vagyis nem csak tanítania, de nevelnie is kéne, amiről sokan előszeretettel megfeledkeznek.)

Nehéz bátornak lenni,és odaállni mindenki elé,és azt mondani,hogy "ne haragudjatok,belátom,hogy hibáztam",de ha érzel magadban elég erőt,akkor kérlek a saját érdekedben tedd meg!

Sokan annyira gyerekesek,hogy csodát így sem várhatsz,a világ nem rózsaszín,és végképp nem habosbabos álomvilág,ezzel a magyar mentalitással meg különösen sötét egy világ ez.A tudat vigasztaljon,hogy mindenből van előbb-utóbb kiút,kiutat pedig az idő jelenthet,ami sebeket gyógyít be,igaz,hogy nem teljesen,de javarészt begyógyítja őket.Vagy ad az élet egy nagyobb sebtapaszt,és kedved szerint ragaszthatod oda,ahol a legjobban fáj:)

Sajnálom,hogy így jártál,legközelebb vigyázol szerintem,legalább tanultál a tapasztalataidból.A legfőbb,hogy most megnyugodj,és a kamaszodás minden egyes fázisát emelt fejjel viseld el!

FŐ a nyugalom!

Nem mondom,hogy minden rendben van,mert nincs minden rendben,ezzel nagyot hazudnék.Soha,senkivel nincsen minden rendben,ez nem létezik!

Kérj tőlük bocsánatot,ha úgy érzed,hogy már van erőd hozzá,hidd el,hogy ezzel fejlődhetsz!Utána pedig nagyon figyelj,és ne kövess el ekkora horderejű hibákat!

Az idő meg úgyis segít!Nyugiii! Szurkolok neked,és azért utoljára így megjegyezném,hogy igen,én is voltam annyi idős,és nekem is voltak ilyen problémáim...

19/L

Szia!

Első vagyok.

Kezd körvonalazódni a probléma - azt hiszem. A tinédzserek hajlamosak felfújni mindent. Most épp az osztálytársaidra gondolok, például erre a lányra is, akire ráírtál. Mondjuk úgy, hogy a mostani szociális problémáitok eléggé el fognak később törpülni, de persze a jelenre kell koncentrálni. Nem hinném, hogy ezt iskolapszichológus vagy bármilyen tanár orvosolhatná, amíg mindkét fél dühös, de legfőképpen duzzog. Az, hogy sikerült egy eléggé udvarias üzenetet küldened neki, már pozitív lépés, még ha ő ezt nem is veszi észre. A részedről mindenképp javulás.

Azt kell megértsd, hogy ők most duzzognak. Ugyanúgy sértődékenyek és lobbanékonyak, mint te is vagy. Ha képes vagy észérvekkel, kellően tekintélyt parancsolóan fellépni, a tenyeredből fognak enni. Az viszont tény, hogy ezt sokan nem tudják véghez vinni, pedig a legjárhatóbb út egy közösség megneyerése felé, ha elkezded azzal etetni őket, amit enni akarnak. Így válsz vezetővé a birkák közt. (Nem gondolom, hogy az emberek pusztán birkák, de hajlamosak a náluk erősebb jellemet követni. Ez azért komplexebb persze, és inkább ne menjünk bele.) Amondó vagyok, hogy a megbánással csak őket hagyod nyerni, és egyre inkább szemetebbek lesznek veled. Amint érzik a siker ízét, nem fogják belátni, hogy ők is vétettek, inkább még inkább beléd taposnak, hogy 'csakazértis' módon érvényt szerezzenek az igazuknak.

Amit a lány írt, az színtiszta taplóság. Igazán megtanulhatná a leányzó, hogy mit illik mikor mondani... Egy dolog, hogy nem akar békülni, de ehhez mi köze a te gyászodhoz? Mármint, akkor sincs köze hozzá, ha fennen hangoztatod, hogy meghalt valakid - akkor van, ha ezzel takarózol. Ez a saját fájdalmad, amibe nem szabad belekeverned az ilyen kicsinyes gondokat, de legfőképpen az ilyen kisstílű, ostoba bakfisokat.

(Kicsit mérges vagyok, bocsánat. Anno az én osztályom se értette meg, milyen az, ha valakit elveszít az ember. (Nálam a szülők, és minden más rokon.) Van ilyen. El se hinné az ember, hogy tényleg vannak olyanok, akik még sosem élték át a veszteség fájdalmát, pedig de, vannak, és sajnos sokukból hiányzik az alapvető empátia.)

Hát, ha nem is segítettem sokat (vagy semennyit), remélem, nem volt teljes időpocsékolás leírni mindezt. Sok sikert az osztályodhoz! Egyébként, akkor is meg tudod oldani a dolgot, ha nagyobb, és szemetebb állattá fejlődsz, mint ők - csak ehhez figyelembe kell venned az intelligenciájukat. Mert ez a visszaírés, amit a lány üzenet címszó alatt küldött, nem arra vall, hogy az éter másik felén egy gondolkodó ember ülne, csak egy hormonvezérelt kamasz, akinek szókincse megegyezik a facebookéval...

(Elnézést, ha durva voltam.)