Miért csinálhatják valakivel azt az iskolatársai, hogy hiába ismerik (névről, látásból), nem köszönnek neki?

Ha iskolatársról van szó, akkor nem bunkóság, mert én is elég sok embernek tudtam a nevét a suliban, és ha mindig mindenkinek köszöntem volna, másból sem álltak volna a szüneteim, mint folyamatos köszöngetésekből...

Viszont az olyan embernek nem köszönni, akivel már beszéltél vagy felvettél valami kontaktot, az tényleg bunkóság. Ha valaki nem osztálytársad, de vannak közös óráitok, akkor tényleg bunkó, ha nem köszön.

Egyetemen pl. ki nem állhatom, hogy ha akikkel közös szemináriumra járok, azok utána csesznek köszönni. Sokan még akkor sem köszönnek vissza, ha én előre rájuk köszönök! Ezt nagyon rühellem, és ha csak egyszer esik meg ilyen, többet én sem nézek rá az illetőre.

Ugyan már, nálunk annó gimiben töri tanár mindenkit ismert akit tanított de csak annak köszönt aki jól tanult, a többi mellett meg elment egy szó nélkül.

Ez a köszönés téma amúgy kikészít engem néha akkor, ha valaki drámaiasan fogja fel. Egyetemen, amikor kb 300 diákot ismertem meg személyesen és a szeretetszolgálatként mindegyiknek köszöngettem - kb a büféig elérve 200 sziát mondtam... De ha egyszer rossz napom volt vagy fáradt voltam és nem vettem észre valakit és utána írt nekem FB-n egy személyes sértett üzenetet...

De ettől függetlenül, ha ismerek valakit, köszönök, még ha utálom is. Ha meg egy sosem láttam személy köszön, annak is visszaköszönök udvariasságból. Semmibe nem kerül kinyögnöm egy sziát.

Most bekerültem egy munkahelyre, ott is köszöngetek mindenkinek, pedig azt se tudom ki kicsoda, de hát majd tudni fogom :)