Valaki ismer erre megoldást?

A problémám elég bonyolult, amennyire lehet, igyekszem röviden írni. Köszönöm, ha elolvasod.

Átéltem pár nagyon kellemetlen dolgot az iskolában, és az az érzés uralkodik bennem, hogy mindig mindenhol ugyanígy fog történni, mintha törvény szerű lenne. Bárhogy próbáltam rávenni magam arra a pozitív gondolkodásra, hogy más körülmények között, más közösségben jobb is lehet, sosem sikerült. Igyekeztem kicsit mélyebbre menni, megtalálni azokat a pontokat, amik a leginkább bilincsben tartanak és akkor is előidézik a közösségtől való félelmet, ha még nem volna rá ok. Pár ilyen eseményt szeretnék leírni, hátha valaki tudja, hogyan kell őket feloldani.

"Egy rossz lépés is megbocsájthatatlan bűn."

Amikor ki voltam közösítve, az én apró hibáimból mindig országos probléma lett. Sosem tudtam kikerülni a negatív rivalda fényt. Ha csak játék közben valakit véletlenül megütöttem futás közben rögtön bírósággá alakult az osztály és a tárgyalás hosszú volt. Tanárnak lett szólva, én lettem a rossz, akivel mindig csak a baj van. Emiatt nagyon félek még mindig, nehogy bárkinek valami rosszat tegyek, vagy az útjában legyek.

"Nem igaz, hogy már megint veled kell foglalkozni"

Ezt viseltem a legnehezebben. Sosem mondták így ki, de mindig láttam az undort az arcokon, ha az iskolában lettem beteg, vagy bármi, hogy mennyire bánják, hogy arra kell áldozni a szabadidejüket, hogy nekem segítsenek. De egyszerűbb esetekben is, ha tesi órán párosával álltunk és valakinek fel kellett áldozni magát, hogy az én párom legyen.

"Hallgatás bele egyezés"

Később történt egy másik közösségben, hogy egy lányt kirekesztettek, én ekkor a néző szerepben voltam. Azt éreztem, hogy ami történik az nem csak az áldozatnak szól, hanem nekünk is. Volt benne egy "ti is így jártok ha az utamban vagytok!" üzenet, amit mi elfogadtunk azzal, hogy nem léptünk közbe. De ki merne közbe lépni? Mind alárendeltük magunkat és az a lány uralkodott egy egész éven át. Senkinek sem volt szava ellene.

Ezek az emlékek újra és újra felhozzák a közösségektől való rettegést és legszívesebben elmennék hegyi remetének, de az iskolát be kell fejezzem és ehhez a kollégiumba is vissza kell mennem. Olyan érzés van bennem, mintha az épületen belül egy csorda boszorkány várna rám, hogy szétszedjenek darabokra jó lassan, úgy egy év alatt. Teljesen új szobatársaim lesznek az idén, nem szeretnék reszketve ismerkedni. Mit tehetnék?