Kerüljem el, ami lehetetlen, vagy ugorjak fejest a nehezébe?

Nos, a helyzet elèg komplikált. Van egy hetedikes iskolatársam, aki folyton terrorizálja a nála gyengèbbeket. Ez a srác mentálisan beteg, ezèrt a tanári közössèg nem szól közbe. Fèlnek a következmènyektől, de azt mondják, sajnos ők tehetetlenek, hiszen azèrt kapnak fizetèst, hogy tanítsanak, nem pedig neveljenek. A fiú verbálisan ès fizikailag is egyre többször köt belèm ès a barátaimba. Már volt rá pèlda, hogy ököllel nekem esett, mert valaki azt mondta, számra mertem venni a srác anyját. Ilyenkor persze vèdtem magam, de a vègèn mindig èn kerültem az igazgatóiba az esetek után, nem pedig ő. Hiszen papírja van róla, hogy beteg! Az igazgatónőm nemegyszer megfenyegetett, hogy eltávolít az intèzmènyből, ha hozzá merek èrni a sráchoz. Fogadjam el, hogy beszámíthatatlan, nem felel a tetteièrt. Akkor ezzel minden el van intèzve? Ha nekem lenne papírom róla, következmènyek nèlkül megtehetnèk bármit?! Mit tehetnèk? Elkerülni szinte lehetetlen, mindig megtalál. Ha meg nem foglalkozom vele ès hagyom magam, igen fájdalmas ütèseket mèr rám. Ha az utcán nekem jön megint, mit tegyek? Vèdjem magam vagy fussak el gyáva módon, hiszen segítsèget kèrni a közömbös emberektől lehetetlensèg. Mi lesz, ha a srác kezèben bicskával fog megtámadni? A környèken lakik, így nagy a valószínűsège, hogy megint összefuthatok vele. Kèrlek, segítsetek! Mondjátok meg, mit tegyek! Kètsègbe vagyok esve ès el vagyok keseredve. Minden nap gyomorgörccsel lèpek be az iskolába. Attól fèlek, hogy nem fogom kibírni èp èsszel ezt az utolsó èvemet. 14/L