Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Miért viselkedik velem furcsán...

Miért viselkedik velem furcsán a tanárom? Bővebben lentebb

Figyelt kérdés

Egyetemista vagyok bölcsész karon, az egyik tanár nagyon furcsán viselkedik velem, nem tudom miért.

Például az előadásokon folyton bámul, amíg jegyzetelek,de ha felnézek, elkapja a fejét...ettől nagyon kellemetlenül érzem magam, nem tudom mire vélni. Ha felállok előadás után, a padtársam szerint "stíröl", ezt én észre sem vettem, de így hogy tudom ez is zavar.A folyosón, ha meglát átmegy a másik oldalra, mintha leprás lennék, volt olyan eset, hogy többen álltunk, és csak úgy tudott eljönni, hogy felemelte a könyvet, ami nála volt, és úgy ment el, hogy a többieket inkább fellökte, de tőlem jó távol legyen...Tavaly volt egy eset, mikor tanfolyamot tartottak a termünkben, ahol előadás lett volna, én kicsit beszélgettem a tanfolyamos tanárral, összebarátkoztunk,majd megjött a csoporttársam,mondtam neki, mi a helyzet,mondta, hogy a tanárunkat látta az aulában kávézni, menjünk oda hozzá, kérdezzük meg tőle, hogy most elmarad az előadás, vagy mi van...Odamentünk, szóltunk, akkor is nagyon kellemetlen volt, mert nagyon feltűnően végigmért.Aztán vele együtt bementünk a terembe, ahol a tanfolyamos tanár barátságosan köszönt nekem és pár kedves szót mondott, mire a tanár mérges lett, elkezdett veszekedni a tanfolyamos tanárral, és elviharzott, de előtte nekem odakiabálta, hogy az óra elmarad. Senki nem értette a viselkedését. Nagyon kellemetlen volt, csoporttársam szerint megharagudott rám, de nem csináltam semmit...

Egy szóbeli vizsgám volt vele, akkor is nagyon furcsán viselkedett, először "flegma és lekezelő" stílusban beszélt, miután nem tudtam a tételem, adott gondolkodási időt,addig mást vizsgáztatott, de ott ültünk vele szemben mindketten,nekem nagyon melegem lett az idegességtől,ezért levettem a sálam és kigomboltam a blúzom felső gombját, rám nézett, és belezavarodott a mondandójába, a másik vizsgázótól kérdezte meg,hogy hol tartott, miután az nem tudott válaszolni, kiküldte a teremből, majd hozzám fordult,hogy akkor mondjam, én mondtam,hogy nem tudom,hirtelen nagyon segítőkész lett, és könyörögnöm kellett, hogy írja be az elégtelent, felállt, elkezdett idegesen mászkálni, majd felemelte a hangját,és valami olyasmit mondott,hogy ha ezt akarom. Aztán újra flegma lett,és köszöntem, de nem köszönt vissza...

Volt még pár ilyen eset, például megállóban biztos, hogy felismert, de nem köszönt, hanem elfordította a fejét,mikor köszöntem, másnak, meg odaköszönt, aki szintén csoporttársam volt,de alig járt be órákra, és nem is köszönt a tanárnak,még ő maga is meglepődött,hogy miért köszön neki a tanár...vagy könyvtárban volt még, hogy ugyanazt a könyvet fogtuk meg, ő a polc egyik felén, én a másikon, leborult az egész sor, a könyvtáros velem kezdett ordítozni, erre a tanár magára vállalta...


A tanár 50 körüli, én 23 vagyok, apám lehetne, amúgy visszafogott, csendes embernek tartják, nemrég vált el, szóval nem hiszem, hogy azért viselkedne furcsán, mert tetszem neki.Egyszer olyan, mintha kedvelne, máskor meg mintha utálna.

Már előadásokat sem szívesen veszek fel nála, nagyon kellemetlen a helyzet. Igyekszem nem foglalkozni vele, hátha csak beképzelem a dolgot, de az ötödéves mentorom szerint nála érdeklődött rólam, és ő is furcsának találta a kérdéseit és a viselkedését...

Ti mit tennétek a helyemben?


2013. szept. 21. 16:48
 1/9 anonim ***** válasza:
55%

Ö, mielőtt bármit is írnék, tudom, hogy 50 éves, de legalább jól néz ki? :D

Nem lehet, hogy csak ilyen habókos alapjáraton is? Akkor nem hiszem, hogy tetszenél neki, viszont, ha egyébként normálisnak tartják, akkor ez olyan mintha mégis...

2013. szept. 21. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Korahoz kepest jol nez ki, fiatalabbnak. Nem habokos, normalis teljesen, filozofia tanar,azok alapban furak...:-) En meg kesobb kezdtem az egyetemet,mint az atlag diakok,emiatt talan kicsit kilogok a sorbol...nem tudom mit gondoljak,viszont zavarba hoz a viselkedese...a mentorom is rakerdezett,hogy nekem tetszik e a prof, tulajdonkeppen jo pasi, de jozanul gondolkodva nem szeretnek ferfikent nezni ra, a tanarom,meg apuval kb egy idos...viszont zavarba hoz a viselkedese, neha mar azt hiszem batoritom azzal pl hogy elpirulok, vagy zavarba jovok...oszinten megmondva szimpatikus es vonzo ferfinak tartom, de ez nagyon kenyes szituacio...
2013. szept. 21. 23:03
 3/9 A kérdező kommentje:

Ti hogyan viselkednétek a helyemben? Próbáljak tudomást sem venni róla? De zavar. Ha a padtársam, csoporttársam, mentorom nem mondanák, hogy miattam fura, nem is gondolnék semmit, vagy csak azt, hogy hangulatember, nem vennék tudomást róla, de így nagyon hülyén érzem magam, főleg mert zavarba tud hozni. Nem kellene foglalkoznom a többiekkel sem, de ha már nekik is feltűnik...Alapban könnyebben zavarba jövök a kínos szituációktól, de ettől a helyzettől egyre jobban. Oda fog ez vezetni, még 2 vagy 4 évig kellemetlenül érezzem magam, ha előadásom lesz vele, vagy vizsgám, vagy azon parázok, hogy összefuthatok vele, és Úristen, hogy viselkedik majd, én meg nem tudom mit reagáljak...

Nincs is erre a helyzetre jó megoldás, talán csak a nem veszek tudomást róla, és kerülöm amennyire lehet.

2013. szept. 22. 11:32
 4/9 anonim ***** válasza:

Első vagyok, hát az, hogy filozófiát tanít, sok mindent megmagyaráz.:D

Viccet félretéve, szerintem túlspilázod ezt a dolgot, hagyd, hogy alakuljanak a dolgok a maga útján. Hány éves vagy? Ha 25 körüli, vagy már elmúltál annyi és tetszik is, akkor meg ha szeretne egy esélyt, adj neki (persze, ha nincs senkid). Ha meg eldöntötted, hogy semmiképp nem akarsz tőle semmit, ne vegyél róla tudomást, ennyi, majd megunja, ha látja, hogy nem vagy vevő rá.

Viszont biztos csak akkor lehetsz benne, hogy tetszel neki, ha majd próbálkozik is és nem kétértelmű jeleket ad. Ahogy észrevettem neked sem közömbös, így könnyen előfordulhat, hogy csak belemagyarázás az egész.

2013. szept. 22. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Köszi a választ, 24 leszek.

Az a poén addig észre se vettem, mint férfit, míg ezek a kis apró esetek nem történtek meg, és a többiek is felfigyeltek rá. A mentorom lepett meg, leginkább azzal, mikor ugye megkérdezte, hogy tetszik-e a prof? Én mondtam, hogy igen, szimpatikus, nem közömbös,jól tanít, aranyos, jó fej, de mégis a tanárom, és lesz még évekig, és normális, visszafogott ember, még ha nekem is tetszik, meg én is neki, akkor is, én biztos nem fogok kikezdeni vele, ő sem velem, etikailag sem lenne helyes, meg szerintem amúgy is szabályokba ütközne, viszont én nem akarok zavarba jönni hasonló ostoba helyzet miatt. Erre a mentorom csak mosolygott, és azt mondta, tartsam fenn az érdeklődését,amíg alapképzésben nem végzek, mert ő ismeri a profot, és itt több van a dolgok mögött...nem firtattam tovább, mert azt mondta, így is sokat fecsegett, nekem meg kínos a szitu merthogy...mentoromnak is tudja, hogy ráadásul van barátom, és ez így nagyon-nagyon kellemetlen nekem.

Hívtak egy olyan konferenciára, amire csak negyed és ötödéveseket hívnak meg, először igent mondtam, nagyon lelkes voltam, azt hittem azért, mert aktív vagyok az előadásokon is, de kiderült, hogy előadó lesz a prof., mentor szerint nem akart előadni, de miután bedobta, hogy én is megyek, igent mondott, és utána közös italozás, "jópofizás" van...visszamondtam, mert ez így iszonyú kínos lenne...

Bevallom kicsit bizonytalan vagyok, mert tetszik a prof, de én évekig nem fogok várni, normális ésszel végiggondolva, mire várjak, hogy 55-60 éves legyen? Barátommal nem régóta vagyunk együtt, viszont jól alakulnak a dolgaink, kedves, aranyos srác, és inkább hozzám való, mint a prof...

Szerintem megfogadom a tanácsod, nem foglalkozom vele, igyekszem meghúzni magam, és szerintem van olyan értelmes, hogy veszi a lapot.

Köszi, hogy válaszoltál, jó volt egy kívülálló véleményét is meghallgatni.

2013. szept. 22. 14:31
 6/9 anonim válasza:
55%

Szerintem mikor kettesben maradtok,akkor smárold le...ha jòl fogadja,akkor minden jò,ha nem,akkor kérj elnézést,hogy félreértetted őt.Ez 100%-os! :P Hajrà,majd please írj privit,hogy mi volt!(;

20/L

2013. szept. 22. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Első, illetve második vagyok.:) Nagyon szívesen, remélem tudtam is valamit segíteni.:)

Még annyit, hogy ismerve azt a tényt, miszerint van barátod, aki nagyon rendes és gondolom korban is hozzád illik, akkor nagyon szerncsésnek érzheted magad és én nem tennék kockára egy ilyen kapcsolatot. De persze ez a te döntésed.:)

2013. szept. 22. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Igen, párom korban hozzám illő.

Azt hiszem igazad van, nem éri meg kockáztatni egy jól alakuló kapcsolatot pillanatnyi vonzalomért, amivel igazából én sem vagyok tisztában,mit is érzek, másik meg, hogy egy ilyen tanár-diák kapcsolat jövője bizonytalan, és csak sok-sok probléma forrása lenne.


Kedves másik válaszoló, aranyos volt a válaszod, igazából ha már válaszoltál végiggondolom ezt a lehetőséget is. Hát köszönöm a tanácsot, ha nem lenne barátom, és nem a tanárom lenne, talán meg is tenném, de így is elég cikis helyzet. Tegyük fel, hogy "lesmárolom", ahogy mondtad, jól fogadja, akkor sem lehetnénk "hivatalosan" együtt, újabb kellemetlen szituk sorozata, tovább nem is gondolom, mondjuk alkalmi kapcsolatként utána lenne kínos mindkettőnknek, nem beszélve arról, hogy elveszíteném a barátom, mert kettős játszmát nem folytatnék... ha meg a prof nem fogadja jól, na az mekkora égés lenne, utána tényleg elsüllyednék szégyenemben...és nem biztos, hogy azért nem fogadná jól, mert nem tetszem neki, hanem pl mert lerohanom, vagy mégis a diákja vagyok, gondolom ezért viselkedik undokul velem néha,mert saját maga is tudja, hogy ez nem etikus...

Vagy mivel mással lehetne magyarázni, hogy néha ellenséges velem?

Aztán, hogy csináljam azt, hogy ketten maradjunk, menjek be az irodájába? Másszak rá az íróasztalán? XD Elég abszurd gondolat :D

Miért kéred, hogy írjam meg priviben, hogy mi volt? Csak nem hasonló helyzetben vagy, vagy tetszik valamelyik tanárod? :)

2013. szept. 23. 10:16
 9/9 anonim ***** válasza:
Szia! Megkérdezhetem, hogy mi lett a sztori vége?
2017. ápr. 26. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!