Nagyon jó barátomnak tartom a tanáromat tök jófej meg minden hogyan hìvhatnám el sétálni, találkozni 12\L?

Ez egészen biztos. :)

Én magam 25 éves vagyok, de valahogy semmi késztetést nem érzek, hogy 12 éves lányokkal sétálgassak. Sőt könnyen lehet, hogy ha így tennék, simán pedofilnak néznének.

Én nem mennék el egyetlen diákommal sem sétálgatni, barátkozni, stb.

Lehet, hogy konzervatív vagyok, de jobb megtartani azt a tisztességes 3 lépést egy tanár-diák kapcsolatban, hogy az ne alakuljon át egyik részről sem másra.

Az már más dolog volna, ha egy elballagott diák szeretne találkozni volt tanárával, és úgy keresi fel pl. az iskolában. Majd ha a tanár felajánlja, hogy beszélgethetnek nem hivatalos helyen is, talán az elfogadható. De ez sem egy kislány és férfi esetében...természetesen!

Pl. én magam kerestem meg már felnőttként egy régi kedves tanárnőmet. Vele sokat beszélgetünk személyesen, iskolán kívül. De nem nevezném barátságnak így sem. Bennem megmaradt az a tanárnő iránti tisztelet. Mindketten nők vagyunk.

Szia!

Én is tanár vagyok, hadd válaszoljak eből a pozícióból.

Először is: igen, a mi szívünkhöz is tud egyik vagy másik gyerek közelebb állni, én is szívesen beszélgetek gyerekekkel szünetekben sulin kívüli dolgokról is. Szeretem őket, jó fejek, aranyosak, élvezem a társaságukat.

A barátság azonban más. Ők még gyerekek, nem tudnak a barátaim lenni, hiszen én az én életem dolgait nem tudom és nem is akarnám velük megbeszélni. Az ő problémáikat vagy örömeiket viszont szívesen meghallgatom, segítek is nekik, ha tudok. Lehetnek ezek közeli kapcsolatok, lehet nagyon szeretni, úgy, ahogy egy felnőtt szeret egy gyereket. Ha egyik gyerek elhívna sétálni, az fura lenne, nem mennék. Miközben az udvaron simán végigbeszélgetünk egy szünetet is akár.

Más szavakkal: nemcsak a barátság a szeretet-kapcsolat. Sok más kapcsolat is. Meg kell tanulni a vonzódást, a szeretet a kapcsolatnak megfelelően kifejezni.