Meg tudná mondani egy régen tanító tanár, hogy milyen különbséget lát a mostani és a 10,20 vagy 30 éve tanult diákok között?
25 éve tanítok.
Az egykori tananyag kb felét tanítom.
Megváltozott az iskola feladata, régen 70%-ban tanítottunk 30%-ban neveltünk, a nevelés a szülő feladata volt és a nevelési problémákat nem "rajtunk verték le"
Ma 70%-ban nevelünk, 30-ban tanítunk és minden a mi munkánk és felelősségünk a gyerekekkel
kapcsolatban. A szülő eltűnt a rendszerből.
Köszönöm szépen én is, tényleg örülök, hogy hasznos volt, amit írtam :)
Közben még beugrott kettő másik is, ezek végre pozitívabbak:
-a mostani gyerekek szívesebben beszélnek és szívesebben osztanak meg magukról dolgokat, szeretnek a tapasztalataikról beszélni. Ilyen téren nyitottabbak is. Valahányszor élménybeszámolóra kerül sor, szabályosan felcsillan a gyerekek szeme. Az én időmben (10-15 éve) nem így volt, mi sajnos passzívabbak voltunk.
-Imádják a szépen kidolgozott PowerPoint ppt-ket, pláne, ha azok interaktívak, színesek, vannak rajta animációk. És, ha így kapják meg az anyagot, jobban megmarad nekik, szóval nagyobb igényük van a vizualitásra is.
Ami pedig a dolgozatokat illeti.. sajnos matekról nem tudok nyilatkozni, de mindkét rokonom azt mondja, hogy általában kell rajtuk egyszerűsíteni, valahányszor új osztály jön. Olyan pedig egyre kevesebbszer van, hogy ők diktálják le a dolgozat kérdéseit, mert sokkal több időt is vesz igénybe, mint évekkel ezelőtt, illetve akkor több hibával is dolgoznak a gyerekek. És sajnos a táblára írós módszer sem nagyon játszik, hasonló okokból.
Meg tudja.
Általánosítva. Brutál módon esik a gyerekek és szülők "minősége", ha lehet ilyen szót használni. És sajnos minden téren.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!