Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Bántottak régen az iskolában,...

Bántottak régen az iskolában, ezt felhozni az akkori osztáyfőnöknek kicsinyesség?

Figyelt kérdés

Szembejött velem az akkori osztályfőnököm profilja, aki szemmel láthatólag havi szinten azért kampányol, hogy elkerülje az iskolai bullyingolást, ő ugyanis pszichológia tanárom volt, még amikor szakmát tanultam.


Láttam, hogy az akkori osztálytársaim még mindig az ismerősei, engem viszont letörölt. Valahogy emiatt úgy érzem, hogy őket látja “jónak”. Hozzáteszem azóta már eltelt jópár év, de nagyon sokat szenvedtem ott, abban a szakközépiskolában.


Legszívesebben elmondanám neki, hogy olyan szinten bánottak, hogy fel is löktek szándékosan. Volt egy nagyon frusztált lány, akinek mindenről volt egy személyes sztorija, a tanárok kedvelték, de amint nem figyeltek, agresszív volt, legalább is velem. Gúnyolódott, pofákat vágott, sorban álláskor fellökött.Ezeket nem egyedül csinálta, volt még 2 másik lány.


Volt olyan rész a tananyagban amikor az asszertív kommunikációt tanította nekünk, ez az osztályfőnök, és amikor megkérdeztem, hogy kijavította-e a dolgozatot, akkor azt felelte, hogy nem asszertív ahogyan mondom, és porig alázott a terembe, hogy én ezzel őt mennyire megsértettem, szégyelljem el magam.


Volt, hogy az egész osztály engem beszélt ki egy másik tanárnővel mert szerettem volna én is hazamenni előbb, úgy ahogy megengedte másoknak is( mert amikor nem volt kedve órát tartani, kilakkoztatta a diákokkal a körmét) és a lényeg, én is szerettem volna hazamenni.


Az a tanárnő azt mondta hogyha nincs égető dolgom hogy merem megkérdezni, meg hogy ez nem jár nekem. Erre elkezdett remegni a hangom, és ahelyett hogy túltettem volna magam rajta,soroltam a neveket akiket már elengedett, (azaz ezzel valóban nem jól kommunikáltam le, de vajon megérdemeltem amit kaptam?)


Ekkor közösen elkezdett szidni az osztály engem a tanárnővel, és a tanárnő ordított hogy “takarodj ki a teremből” zokogva kimentem a folyosóra, és pont jött szembe ez az osztályfőnök velem, és kértem hogy hallgasson meg, problémám van. És elsöpört az útjából. Később sem volt hajlandó tisztázni, úgy tett mint akinél már elástam magam.


Onnantól kezdve az egyetlen barátnőm sem beszélt velem többet.


Volt szakmai gyakorlat is, ahol szerintem rettenetes mintát kaptam, mert ez egy segítő foglalkozás, és nem úgy bántak az emberekkel ahogyan kellett volna. Volt egy női oktatóm, aki direkt nézte mikor szakad el nálam a cérna, ha úgy beszél a gyerekekkel ahogy az nem etikus. Pédául hogy “az apuci börtönben van”, és ezt gügyögve mondja a 1,5 évesnek és cinikusan mosolyog rám, hogy meddig birom hallgatni. Másik diák is volt oda beosztva ahova én, (őt szerették)őt a suli végén kitüntették, és egyből állást is kapott.


Egy településen laktam ezzel az osztálytárssal, és mindig megvártam a gyakorlat után, hogy mehessünk egy busszal. Egyik nap megálllt és azt mondta nekem, hogy vannak gyengébbek akikkel nem érdemes törődni, és fogadjam el hogy én ilyen vagyok, rászolgáltam, mindig lesznek akik eltaposnak, és ez így van jól, ez az élet rendje.


Majd ezek után mindig gyorsabban hazament, hogy az öltözőbe se találkozzunk.


Volt egy napló minta vizsga előtt amit odaadott nekem egy másik oktató. 10 évvel ezelőtti adatok voltam benne random gyereknevek Pistike, Krisztike, semmi vezetéknév, vagy születési dátum, semmi. Mindenki pánikolt a vizsga előtti hónapban. Feltettem ebből pár oldalt, egy teljesen zárt csoportba ahol csak mi diákok voltunk, hogy ezt a feladatot így kell beadni, ez egy jó minta rá.

A gyakorlaton lévő társam ezt bent úgy adta elő, hogy csalni akartam és ráadásul kiadom más szeméyes adatait. A következő gyakorlati napon veszettül ordított velem ez az oktató, és a maradék 1-2 hónapot úgy kellett végig csináni, hogy nem engedték jóvá tenni, bántottak vele.


Ráadásul abban az időben volt egy SNI-s kislány akit folyton cikiztek és gúnyosan utalták rám, hogy én “ szenvedjek” vele, amúgy nem volt szenvedés, imádtam azt a kislányt.


Ezek után viszont nagyon lement az önbizalmam és sosem dolgoztam ebben a szakmában.

Ami nem baj, mert van más életcélom, de amit még leakartam szögezni, hogy egy teljesen átlagos nő( akkor még lány) vagyok.


Semmi exta külsőségbeli dolog nincs, ami zavaró lehetett, visszahúzódó, csendes vagyok, de őszintén nagyon kedves. Sajnálom hogy nem volt erőm kiállni magamért, és sajnálom, hogy hagytam gúnyolódni az oktatókat gyerekeken, abban az időben. Azonnal kötelességem lett volna jelezni, de úgy éreztem mindenki teljesen ellenem volt.



jún. 15. 11:15
1 2 3 4
 31/37 anonim válasza:
45%

#29


Ha nem szrnák le a tanárok a dolgot, egyszerű lenne.


#30


Ilyet NEM mondtam.



Nem vagyok FiDeszes, liberális személyiség vagyok, de.

Én ezek után nem csodálom, hogy a FiDesz és Orbán nem emeli a tanárok bérét. Semmit nem csinálnak kb.

jún. 15. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/37 anonim ***** válasza:
48%

29 miért ne lenne egyszerű eltanácsolni?

Vagy behivatni addig a szülőt amíg le nem állnak a férgek?


Azt ugye tudod hogy ilyen dolog miatt rengeteg gyerek lesz öngyilkos, illetve élete végéig lelki nyomorék?

Ha az osztályfőnök vagy az igazgató venne a fáradságot hogy felemeli a picsáját és határozottan elmondja a bántalmazónak hogy vagy befogod vagy gondok lesznek, akkor lenne rend.

jún. 15. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim válasza:
33%
Amúgy meg lehet, hogy Orbánt is bullyingolták a suliban, most áll Bosszút a tanárokon, jól is teszi, nem tesznek semmit, nem lenne olyan nehéz leállítani a huligánokat, mégha c-typeok is.
jún. 15. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 anonim ***** válasza:
35%

Nem kicsinyesség felhoznod ezeket az akkori oktató felé. Felnőtt ember számára nincsenek tabu témák, ezek meg végképp nem azok. A szó nem tör csontot (mármint egy volt tanítvány szabadon felemlíthet bármit egy tanár előtt), egy tanárnak felnőttnek kell lennie, fel sem merül itt, hogy egy ilyen fajta felemlítés valami illetlenség lenne az oktató ellen. Sem nem szégyen.


Korok jönnek és mennek, a kiberzaklatás áldozatait (napiszar ügyek) 2008-ban rendre megalázták (még a szakemberek oldaláról is), az amúgy is szétszabdalt magyar társadalom a legközvetlenebb módon mutatta ki, mit is jelent a hétköznapok mikroközegébe, csopordinamikájába fordítva a fasizmus és a weimarizáció. Ma legalább a szakemberek és a műveltebb fajta közönség hozzáállása változott némi jó irányba.

jún. 16. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 anonim ***** válasza:
35%

Kisközösségekben sokszor ,,öröklődik'' a bántalmazás rendre belépő közösségről belépő közösségre. Az ,,öt majom'' hírhedt kísérlete állitólag hatalmas nagy fake (végeztek ugyan ilyen kísérletet valódi majmokkal, de a majmok a valóságban a hírhedt mémmel ellentétben meglepően liberálisan feledékenynek bizonyultak), ugyanakkor a hírhedt mém emberek között teljesen érvényes. Nem kell nagy személyes ok ahhoz, hogy valaki bántalmazottá váljék, elég egy enyhébb neurotikus magatartás, ami még messze nem jellemhiba, és ez elég ahhoz, hogy egy bántalmazó hagyományú közösség rászálljon.


Nem tiltja semmi illem, sem erkölcsi vagy gyakorlati szabály, hogy felemlíts hasonló dolgokat az oktatónak. Pszichológus abban is tudhat segíteni, hogy ezt szégyen, félelem és bűntudat nélkül is meg merd tenni.

jún. 16. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/37 anonim ***** válasza:
41%

Engem is bántottak elég sokat. De én sosem okoltam a tanárokat (kivéve ha éppen ők voltak a probléma forrása :D, volt pár ostoba tanárom, de voltak nagyon jók is szerencsére).


Én részemről a mindennapos zaklatásokért sosem a tanárokat okoltam mert nem is tudtak róla nagyrészt. Szünetben nem voltak bent az osztály teremben amikor ezek történtek és senki nem szólt nekik (én sem).

Ezzel így nem is tudtak volna kezdeni semmit.


Szerintem egy átlagos tanárnak nincs is nagyon lehetősége ezeket felmérni. A legtöbb tanárral heti 1 max 2 órát találkoztunk. Ennyi idő alatt leadták az anyagot, fegyelmeztek, hogy letudják adni az anyagot és mindeközben még a lelki dolgainkat is ki kellett volna derítenie?

Az osztály főnöknek kicsit több lehetősége van de szerintem neki is édes kevés.


Közvetetten kapcsolódok egy két iskolához és úgy tapasztalom, hogy pár szülő már azt várná el a tanároktól, hogy legyen a szülőjük. Ők képtelenek voltak megnevelni akkor nevelje meg a tanár. Ők nem akarnak foglalkozni a gyerek lelkével akkor foglalkozzon vele a tanár.

Lassanként már a szülő nem akarja felnevelni a gyereket akkor majd a tanárhoz fog hazamenni?


Kicsit elkanyarodtam a kérdéstől. Arra vissza térve a fentieken felül szerintem ennyi év távlatából kicsit már nevetséges is lenne ezeket felhozni. Nem tudom mit várnál el mit csináljanak.

Arról nem is beszélve, hogy már nem vagy ott. Most már annyira sem az ő dolguk ápolgatni a lelkedet mint akkor volt. Ha problémád van akkor neked kell megoldanod, beszélj róla barátokkal, rokonokkal, pszichológussal, olvass el pár önsegítő könyvet stb. ha magadtól nem tudod ezt elengedni.

jún. 16. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 anonim ***** válasza:
30%
Ha az osztályfőnök asszertív kommunkáció címén azt mondta Neked az osztály előtt, hogy szégyelld Magad, akkor az már rendszerhiba lehetett, itt akkor nemcsak a diákok esetlegessége lehetett a bántalmazás, hanem benne lehetett már az intézményi légkörben is. Ezt éppen szerintem meg lehet mondani.
jún. 16. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!