A tanárok miért hiszik azt hogy ha a gyerekük nem szín ötös mindenből akkor csöves hajléktalan lesz?

Nem hiszik mind azt. Nekem tanár volt a nagyapám. Fontos volt, hogy jól tanuljak, de ilyen teljesítménykényszer és lelki terror nem volt. Kitűnő is csak egyszer voltam alsóban, utána elég jól tanultam, volt, amiben nagyon tehetséges voltam, volt, amiben nem voltam jó. Magam is tanárnak tanultam, a szakmában sose dolgoztam, csak gyakorlaton, gyerekem nincs, de ha lenne, nem helyeznék rá ekkora nyomást. Fontos a jó teljesítmény, de nem szabad benne tönkremenni. Ha egy szülő vagy tanár kicsit hajtja a gyerekét, motiválja, az még nem baj, de nem ez minden az életben.

A hajléktalanság mint élethelyzet amúgy nagyon sok tényezőn múlhat, nem következik egyenesen a gyerekkori rossz tanulmányi eredményekből. Azért ritka az a gyerek, akinek csak rossz jegyei legyenek mindenből. Nyilván, ha nagyon rossz tanuló, nem tud jól továbbtanulni, de ez azért értelmiségi háttérrel ritka.

Egyébként ezt a szemléletet sajnos az a kegyetlen versenyhelyzet is okozza, ami nálunk van. Tényleg könnyű lemaradni, aztán már valóban nehéz vagy lehetetlen bizonyos lemaradásokat bepótolni.

Amúgy van sok, színjeles tanuló, nagyszerű diplomát szerzett, így nevelt ember, aki később azért nem tud olyan karriert csinálni, amit a szülő képzelt (és amit ő is várt az eredményei alapján), mert nem épített kapcsolati tőkét. Az utóbbinak manapság nagyobb szerepe van, mint a jó tanulmányi eredményeknek.