Van/volt olyan tanár az életetekben akinek sokat köszönhettek? Olyan személy aki utat mutatott mikor kellett?!

A matek tanárunk gimiben sokat beszélgetett velünk az élet dolgairól, mint tovább tanulás, pénzügyek, pl hogyan spóroljunk, ne vegyünk fel hiteleket, stb. Más egyéb dolgokban is adott tanácsokat, tök rendes volt. A lélekkel is foglalkozott, nem csak a tananyagot adta le. Pl volt egy fiú az osztályunkban, aki csóró cuccokban járt, alig volt pénze és beszélgettünk róla mikor nem volt ott, hogy valahogy próbáljunk közösen segíteni neki.

Ma már ő az igazgató abban a gimiben, én pedig 20 éve érettségiztem, az a srác pedig szerzett két diplomát.

Az általános iskolás magyar tanárom; tanulás terén szigorú, következetes volt, és remekül tanított, közben mégis emberséges. Amikor látta, hogy nyomott hangulata volt az osztálynak, pár percig félretett mindent, meghallgatott minket, és beszélgettünk egy jót, mindezt könnyedebb hangulaton. Nagyon egyedi és szerethető stílusa is volt, és szinte mindenki imádta.

A másik tanár pedig egyetemen tanított, 3 tárgyam is volt vele. Volt egy különleges humorérzéke, meg olyan (beszéd)stílusa, hogy a legszárazabb anyag is érdekes volt, amikor ő tanította. Viszont neki köszönhetően név szerint engem kerestek fel egy remek ösztöndíj lehetőségre, amit többször el is nyertem, és aminek hála rengeteget fejlődtem, személyiség terén is, és sok új lehetőséget is kaptam, amikkel sikerült is élnem. Egy rakat dolog máshogy alakult volna, ha nem pályázok rá és nem nyerem el, és sok tapasztalatszerzési lehetőségtől estem volna el. Szóval tényleg hálás vagyok.

Nekem volt egy tanárom, akinek rengeteget köszönhetek. Egyrészt nem volt apafigura az életemben, és ő rendelkezett azzal a határozott, bölcs energiával, amivel szerintem egy apának kell, egyszer azt mondta, hogy ő nem érettségire akar minket felkészíteni, hanem be akarja mutatni a világnak azt a részét, amit képes, és szerintem a szülők épp ezt teszik a gyerekeikkel.

Másrészt, történt velem egy nagyon megrázó esemény tizenegyedikben. Általában semmi érzelmet nem lehet leolvasni az arcomról, meg én a történt dolog után is bementem, elökörködtem a többiekkel, maradéktalanul teljesítettem az iskolai kötelezettségeim, szóval senki, se a kollégiumi szobatársaim, se az osztálytársaim, egyik tanárom se, de még a tulajdon édesanyám se vette észre, hogy valami nem oké, kivéve ezt az embert. Nem kérdezett soha semmi konkrétat a magánéletemről, viszont minden óra után megkért, hogy pl. segítsek neki visszavinni a projektort, rendet rakni a szertárban, vagy ilyesmi, én meg mindig szívesen segítettem mert alapból bírtam az embert, és ilyenkor mindig megkérdezte, hogy egyébként mizu, hogy érzem magam, jól vagyok-e. Azelőtt a dolog előtt sosem volt ilyen, szóval én ezt úgy értelmeztem, hogy ő időnként ellenőriz, hogy még mindig minden oké-e velem, illetve párszor elmondta, hogy ha lenne bármi kérdésem, vagy valamiről beszélni szeretnék, az ő ajtaja mindenki előtt nyitva áll, az osztálytársaim előtt épp úgy, mint előttem.

Miután elballagtunk, és egyetemre mentünk, vagy beálltunk dolgozni,

többen felvettük vele a kapcsolatot, és a mai napig törődik a sorsunkkal. Bármikor bárkinek írt ajánlólevelet, vagy felhívta ismerősét, ha valakinek szakmai gyakorlati hely kellett. Kérdezgetett mindenkit, hogy kivel mi van. Tényleg a szívén viselte a sorsunk, bőven azután is, hogy már nem voltunk a keze alatt.

Én egyszer összefutottam fele egy kocsmában, kb. 6 évvel érettségi után, és megkérdeztem tőle, hogy jól tippeltem-e, hogy ő azért hívott mindig segíteni óra után, mert meg akarta kérdezni, hogy jól vagyok-e. És mondta, hogy igen, ez így volt, észrevette, hogy 2014 januárjában nálam "átkattant valami", és nem akarta, hogy elkallódjak. Nekem ez annyira durva volt, egyrészt, hogy így tud olvasni az emberekben, másrészt, hogy van mondjuk 120 diákja/év, és mindegyikre képes odafigyelni. Életem végéig csodálni fogom a palit, és mást nem tehetek, mert ha háromszor születnék újra, akkor se tudnám neki meghálálni azt, ami "szerintem ez természetes, tudod, én erre tettem fel az életem, nekem ez a hivatásom" - ezt mondta, mikor sok évvel utána megpróbáltam megköszönni neki.