Ha az összes próbaérettségim 90% feletti lett szinte nulla rákészüléssel, az év további részében minek is járok be a suliba?
Próbaérettségi volt, a majdani érettségi környezetét pontozását szimuláltuk, időben feladfatsorokban mindenben.
Az összes érettségi 90% feletti lett nekem úgy hogy a matekon kívül az összes többir enme is készültem.
Innentől fogva minek is járok be a suliba? Mert állítólag 12. osztályban az érettségire készülünk. Na de én épp most bizonyítottam be hogy készen állok nemde?
"Az ugye megvan, hogy az érettségi feltètele az, hogy sikeresen befejezd a 12-ik osztályt. "
Készen állok letenni az osztályozót bármely tárgyból még ma.
MI az az akadálya hogy az összes tárgyból kapjak egy rakat jegyet zárjanak és csá?
Miért akarod kerülni az iskolát? Tök lazán vehetnéd, szinte már csak haverkodni kéne bejárnod meg a dolgozatokon kettessel átmenni, hogy meglegyen 12. osztály.
Az én időmben még fűtöttek ránk, nem lógtam volna ki a hidegbe:DD
Mi tart vissza? :D
Januárban akkor mikor kezdődik az év első nap jelzed az osztály főnöknek vagy az igazgatónak hogy mit szeretnél. Nem hiszem, hogy elzavarnának. Illetve le kell papirozni, hogy magán tanuló vagy, mert 18 éves korodig tanköteles vagy. (Vagy lehet csak 16, nem tudom már)
Balázska megint érettségizik, már sokadik éve. Ezt a "készen állok már ma, most most rögtön" című mondóka több kérdésben is el lett lőve, például 2 éve:
"??? Én az érettségire itt és most is készen állok. Februárban volt a kisérettségi minden ötös."
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__tanarok-iskolatarsak..
"Én már nem tanulok, minek tanulnék. Az 5 tárgyból kettőt (választott + nyelv )már tavaly 11-es koromban letettem előre hozottként. A többire meg rég felkészültem tőlem akár holnap reggel lehet is a vizsga."
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__tanarok-iskolatarsak..
Majd utána borultak a sztorik az egymásnak ellentmondó kérdésekkel:
"Kösz, az érettségit én már 12 éve letettem."
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__tanarok-iskolatarsak..
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__tanarok-iskolatarsak..
"Ja és én már egyetemista vagyok /leszek így a középiskola leállása nekem már kb semmit se jelent."
"Én 10+ éve vagyok egy helyen nem akarok felmondani"
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__munkahely-kollegak__..
"Az miért hazugság ha nem írtam bele a jelentkezésembe a diplomámat ha egyszer az álláshoz nem kell és nem is kérdezték?"
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__emberi-tulajdonsagok..
"IGEN? TÉNYLEG?? De akkor áruld már el, hogy lehet hogy én NOKS-ként bruttó 260-at kapok úgy hogy jó 10 + éve a pályán vagyok"
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__munkahely-kollegak__..
"nem és nem is kívánok abba az iparágba visszatérni, 10 év doszt elég volt a műtrágyaiparból."
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__munkahely-kollegak__..
"De én nem vagyok szoft fejlesztő (persze te se, csak egy recskajani) hanem egy olyan ipse, akinek voltaképp egy érettségije meg egy nemzetközis jogsija van"
https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__11..
Napi kamu megvolt megint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!