Mit csináljak ha szerelmes vagyok az iskolaigazgatóba? 19/L

Akkor ne tüntess!

Szeress inkább belém.

Remélem ezzel tudok kicsit segíteni.

Nekem is van hasonló gondom felnőttként az egyetemi tanulmányaim során (ahogy a gimiben is voltak ilyen gondok). Vakahogy hajlamos vagyok a számomra szimpatikusabb tanáraimért rajongani, folyton rájuk gondolni, odeképzelni őket magam mellé amikor egyedül vagyok.

Nekem ebből sokszor volt gondom, ugyanis idővel közeledni is akartam feléjük, ennyi fantáziálás és képzelgés után szorosabb köteléket kezdtem érezni, ami nem volt valódi, hiszen ez mind a kpzeletem szüleménye volt és pont ez, hogy közeledtem feléjük érintette őket egy idő után kellemetlenül, mert gyakran átléptem egy határt.

Most ott tartok, hogy tudom, a képzelgés még önmagában nem veszélyes, amíg tisztában vagyok egy ténnyel; a tanáraimnak én egy eszköz vagyok ahogy minden másik diák. A mi kapcsolatunk abból áll, hogy megtanítják azt amiért én odajárok, hogy megkaphassam a diplomát amit szeretnék megkapni, az én feladatom, hogy teljesítem a dolgokat amiket a tantárgy megkövetel.

Onnantól kezdve hogy a tanár kimegy a tanterem ajtaján semmi dolgom vele, ha mégis (előadás, beadandó, hiányzás miatt kérdés), akkor mint egy diákja közelítem meg őt és legyen akármilyen kedves vagy barátságos, semmi egyebet nem kell ebbe belelátnom, csak szeretné, ha békésebb légkörben sajátítanám el tőle a tudást és tenném a dolgokat amiket egy diáknak tennie kell.

Tudom, hogy fantáziálni még nem bűn, csak annyit jelent, hogy jelenleg nincs az életemben senki aki lekötné úgy a figyelmemet és ez egyfajta pótcselekvés.

Természetesen így is előtör néha az érzés, hogy szeretnék kilépni a fantáziálásól, közelednék a tanár felé, miért nem törődik velem a tanár, stb., de ilyenkor tudatosítom magamban, hogy a tanár és a diák nem egyenlő. Egyrészt én csak a képzelgéssel meg azzal amit órán vagy órán kívül látok feruházom őt nekem tetsző tulajdonságokkal, de én nem ismerem őt a magánéletében, nem vagyok vele 24/7, nem is tudom milyen ő. Másrészt, ő a tanárom, én a diákja, neki megvan munkán kívül az élete, a családja, a barátai, úgy ahogy nekem is megvan a magam kis élete, és ez így van jól és ilyenkor mindig keresek valami programot, ait egyedül is tudok csinálni, hogy lekössön, hogy azt mondjam, én ezzel törődtem, én ezért vártam az órák végét, én ezért vártm a hétvégét.

Illetve van egy tény, amit idővel megtapasztalsz - vannak emberek az életünkben akik egy időben nagyon kedvesek vltak nekünk, rajongtunk érte és mst kedves emlékként gondolunk rájuk, de nem érezzük ugyanazokat az érzéseket iránta. Ez igaz, mert nekem is vannak ilyen emberek, akiknek sóvárogtam a szeretetéért, ha beszéltek velem 2 mondatot akkor én azt felidéztem később és újra meg újra lejátszottam a fejemben, ha emailt írtak, vagy százszor elolvastam, ha megláttam tőlük valamit összeugrott a gyomrom és libabőrös lettem... aztán telt az idő és most meg nem érzek ezek közül semmit, de úgy emlékszem rájuk, mint nagyon kedves emberekre.