Mit csináljak a volt tanárommal, aki életre szóló traumát okozott nekem?
Az általános iskola alsó tagozatos tanítónőmről van szó. Nem mostanában történt a dolog, már 25 éves vagyok. Nem részletezném, hogy konkrétan miket csinált velem, de kb. két éven át tartott a dolog. Kinézett magának, félrevont a többeiktől és személyre szóló beszólásokkal illetett. A családomat mocskolta. Megalázott nyilvánosan, meggyanúsított lopással, hazugsággal, az osztálytársaimat ellenem uszította. A mai napig sem látom semmi okát ennek az ellenem irányuló "hadjáratnak", mindig is csendes, visszahúzódó, szorgalmas, kitűnő tanuló gyerek voltam, nem sok vizet zavartam. A mai napig is sokszor elszomorodok, ha eszembe jutnak a történtek és egyszerűen nem tudok magyarázatot találni rá. Mióta ez történt, baromira szorongok, ha emberekkel kell beszélnem. Rosszul vagyok a nyilvános szerepléstől, az idegenekkel való kommunikációtól. Alsó tagozat óta nem tudtam barátságokat kialakítani, mert egy bizonyos távolságnál közelebb nem engedtem soha senkit magamhoz. Ez alól az egyetlen kivétel a párom. Már megtanultam együttélni ezekkel a problémákkal, de ha ezek a dolgok nem történtek volna meg, akkor sok szenvedést megspóroltam volna az életben.
Ezt a tanárnőt a mai napig is körbeünneplik a városban, hogy micsoda fantasztikus tanár. Mind a szülők, mind a jelenlegi és volt tanítványai imádják. Nem tudom, hogy mással is csinált-e ilyet, mint velem, vagy én voltam az egyetlen "szerencsés". Azt sem tudom, hogy emlékszik-e rá egyáltalán. Annyi biztos, hogy velem sem a nyilvánosság előtt tette a dolgok nagy részét, hanem a többiektől félrevonva, kettesben. Szeretném, ha tudná, hogy én emlékszem és sosem fogom elfelejteni. Szeretném, ha tudná, hogy szerintem nem kitűnő tanár, hanem egy alja, mocsok ember, akinek nem lenne szabad gyerekekkel (vagy emberekkel) foglalkoznia. Nem tudom, hogy lenne-e értelme felkeresnem és ezt megmondanom neki, vagy inkább hagyjam, hogy elfelejtse (ha még nem tette).
Nem is érdekel, hogy miért, mert semmi olyasmit nem tudok elképzelni, ami miatt átértékelném a dolgot. Magamat semmilyen szinten nem érzem felelősnek, mert mint írtam, nagyjából szobanövény voltam a tanteremben, csendben intéztem a dolgaim, nem őrjöngtem, nem dobálóztam szendviccsel, még csak hangosan sem beszéltem, kitűnő tanuló voltam és mindig kész volt a házim (kivéve egyetlen esetet, amikor magam alatt voltam, mert apám több hónapra külföldre utazott és elfelejtettem valami fogalmazást megírni, amire természetesen vigyorogva bevágta az egyest).
Ha a háttérben történt olyasmi, ami miatt stresszesebb volt a megszokottnál, az sem indokolja, hogy engem egyedül kipécézzen és ok nélkül csesztessen. Nem ez lett volna a megoldás, hanem az, ha mondjuk kivesz egy hosszabb szabadságot, ami alatt rendbehozza az idegrendszerét.
válasza:Szerintem engedd el szépen lassan. Azzal teheted magadnak a legjobbat ha próbálsz továbblépni és boldogan élni. Ha vígasztalódni akarsz, tedd abban, hogy úgy is nem sokára meghal.
Leírásod alapján gyűlölt, egy olyan embernek a véleménye akit utálsz, az úgy sem hatna meg téged sem.
Vagy mit vársz, ha elmondod neki a véleményed, hogy aztán mi lesz?
Lesz*rná valószínűleg, tudja ő, hogy fájdalmat okozott neked.
Egy egyetlen dolog amit teszel, hogy magadat mérgezed. De persze felkeresheted kioktatni az öregasszonyt ha akarod. A te dolgod.
Nem arról van szó, hogy a mai napig ezen rágódok, csak néha eszembe jut. Egyébként teljesen rendben van az életem.
Csak annyit szeretnék, hogy ne úgy haljon meg a nő, hogy azt gondolja magáról, hogy micsoda remek tanár volt.
Átgondoltan és nem hiszem, hogy személyesen fel merném keresni. Üvöltözős, csapkodós, agresszív volt (másokkal is, nem csak velem), amíg tanított és még mindig gyomorgörcsöm lenne, ha a közelében lennék.
Megtaláltam facebookon, nincs feltöltve képe, nem posztol (legalábbis nem nyilvánosan), 2 számjegyű ismerőse van. Szóval vagy szinte egyáltalán nem használja a profilját, vagy csak nagyon minimálisan. Arra gondoltam, hogy küldök majd neki egy üzenetet, amiben leírom, amiket itt is írtam. Ha eljut hozzá, akkor örülök neki, ha nem, akkor is legalább kiírtam magamból.
válasza:Hát, ha üvöltözik, csapkod, idegbeteg, akkor legalább azt máris nyugtáthatod, hogy az élete szar és bizonyára rajtad kívül még igen sokan útálják.
Valószínűleg téged is azért gyötört, mert a belső vívódásait, nyomorát ki kellett valakin töltenie. Tehát egy szánalmas, nyormorult életű alakról van szó.
Persze attól még megmondhatod/írhatod neki a magadét.
Mondhatnám azt is, hogy egy kedves levéllel, kedves szöveggel keresd meg, hiszen valójában erre lenne szüksége, de az a baj, hogy az ilyen emberek már nem változnak meg.
Volt hasonló tanárom. Mér 60 felett van. Se kutyája, se macskája. Soha nem volt senkije. Egy összeférhetetlen, nagyképű nő volt világ életében. Állítólag nagyon zsarnok szülei voltak. Szóval gondolom, gyerekkorától gyötrődött és gyötört másokat. Néha én is úgy érzem, szívesen beolvasnék neki. De igazábol csak szánom. Nekem nem ér még annyit sem,hogy perceket pazaroljak egy neki írt levélre. Néha elmegyünk egymás mellett az utcán, nem messze lakik. Nyilván ő is felismer, csak végigmérem, nem köszönök neki. Ő sem nekem. Jol van ez így is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!