Volt olyan osztálytársad, aki órán rendszeresen a saját szerelmi ügyeire terelte a szót?

- Volt.

Fiú volt vagy lány? - Lány.

Hányadik osztályban volt? - 10-edik.

Milyen órákon volt ez? - Nem konkrétan órákon, inkább szünetekben.

Hogyan reagált rá a tanár? - Sehogy, mert egyik tanár sem hallotta meg, nem nyilvánosan mondta, hanem abban a 4-5 fős csoportban, amiben ő is meg én is benne voltunk.

Számotokra milyen volt ezt végighallgatni? - Unalmas. Folyamatos panaszkodásnak tűnt, de valószínűleg csak azért, mert kizárólag a negatív élményeit mesélte el. Ha 1 héten keresztül nem hozta fel egyszer sem a témát, akkor általában már mi kérdeztünk rá nála, hogy "na mi van az XY-al?", erre rendszerint az a válasz jött, hogy "semmi, megvagyunk". Viszont ha akár csak egy pici dolog is nem úgy történt, ahogy annak szerinte kellett volna, akkor azt órákon keresztül tudta ecsetelni. Egyszer egy lyukas órát végig beszélt, arról, hogy az akkori barátja a sportcsokinak csak az 1/3-át adta neki, és nem félbe törte, ahogy azt szokta. Aztán végül egyszer abbahagyta ezeket, többet nem mesélt erről. Valószínűleg ehhez nekem is közöm volt, mert az egyik nap mikor már egy órát panaszkodott a barátjáról, akkor az egyik mondata az volt, hogy "... és még csak nem is szeretkezünk.", amire én lezsibbadt aggyal úgy reagáltam, hogy "és akkor most azt várod hogy én basszalak meg?". Erre kicsit megharagudott, pedig kapásból bocsánatot kértem tőle. De legalább nem fárasztott többet minket ezzel a témával.

Órán nem volt ilyen, inkább a saját társaságunkba az egykori barátnőmnek vallott csajszi.

Nekem 17 évesen lett párkapcsolatom először, azaz 12. osztály előtt. Ez végülis egy teljesen normális életkor, de akkoriban én nagyon kilógva éreztem magam, mivel már szinte minden ismerősömnek volt párja, vagy legalább volt első csók, randi, bármi, nekem meg semmi.

Szóval ez a csajszi tudta ezt, és minden alkalommal arról mesélt hogy mennyi srác van odáig érte. Gyakorlatilag 9. osztálytól ment ez, én meg egyre kevesebbnek éreztem magam emiatt.

Ami viszont a mai napig vigasztal hogy mi azóta is együtt vagyunk azzal a fiúval, jövőre esküvőnk lesz, a csajszi pedig azóta sem talált párt magának.

Órán nem, de szünetekben, sulin kívül igen, és szintúgy olyan lányról van szó, akit anno még egyik legjobb barátnőmnek tartottam.

Ha nem is mindennap, akkor minden másodikon mesélt arról, hogy ki bámulta meg az utcán (csinosan öltözködött, de helyenként nem pont suliba illően), ki tetszik neki, hogy gyerekként is milyen közel voltak már, a fiú mennyire rá van függve.. de közben volt barátnője, akit meg szidott elég szépen a volt osztálytársam. Ha hallotta, hogy valaki körülöttünk a barátjáról/barátnőjéről mesélt, akkor már tudtam, hogy mi lesz a következő témája.

Régen látszódott Instagram-on az általad követett emberek aktivitása (mit kedvelt, kit követett be, stb.), és egy időben teljesen rá volt függve arra, hogy én mit csináltam (kedvelésen és néhai követésen túl amúgy nem sokat). És ha épp visszakövettem egy ismerős fiút, akkor következő nap erre megjegyzést tett, és még ezt is átvezette a saját szerelmi életére.

Valószínűleg ezzel próbált kompenzálni, meg "nem lemaradni" a többiektől, de még így is sok tudott lenni ez az egész. Velem is sokszor éreztette azt, hogy kevesebb vagyok, mert engem nem környékeztek meg a fiúk, nem mutattak irányomba érdeklődést. Idő kellett, míg ezt tisztáztam magamban.

Volt, 13.-ban szakmai órán, több tanárnak is, tanár mondta hogy szakítsanak, egész osztály mondta hogy szakítsanak, ez ment pár hónapig aztán meglepő módon szakítottak

Addigra mindenki azt várta már hogy hagyja ott a csaj a picsába, mert a srác nem még erőltette volna de mindenki unta már a szenvedését