Miért olyan nagy kérés a szobatársaim felé, hogy a hűtőben lévő BONTATLAN cuccaimat ne nyissák ki szó nélkül?

Egyszerűen nem fogják fel. És nem azzal van a baj, hogy beleesznek a kajámba, mert tényleg nem, nagyon szívesen megosztom bárkivel, és ez kölcsönösen működik. De azért ennek van egy határa. Én az elején mondtam, hogy ami nincs felbontva, azt ne kezdjék már meg kérdés nélkül, mondván, hogy úgyis igent mondok, ha majd visszaérek. Erre mi történik a héten? Az egyik hétfőn felbontja a májkrémem, ami ilyen félkilós... Mondom, oké, nem baj, elfogy a héten. Erre bmeg a másik ma meg a tejemet bontja fel... És baszki utólag szól róla... Én nem szeretném leordítani, elküldeni a halál faszára, de baszki, várhatott volna fél órát, amíg visszaérek. És nem tudok megcsinálni hét elején egy nagy bevásárlást, mert valaki kérdés nélkül belemászik a kajámba, én meg hiaba csinálnám azt, hogy eszem az egyiket először, a másikat meg majd utána, esetleg majd kövihéteb, mert elállna, ha nem lenne felbontva az a szájbatekert doboz... Nem lehet, bmeg, mert nem tud várni fél órát, hogy megkérdezze, mert olyan kbaszott sürgős a bontatlan cuccaimba beleenni.

Saját hűtőt nem vihetek be, hogy abba zárjam, kis zárható dobozra nincs hely.

Most komolyan én kérek túl sokat? Mi a megoldás?