Tanárod vagy diáktársad okozta Neked a legkellemetlenebb iskolai élményedet?

Amikor gimis lettem, akkor valahogyan belekeveredtem a sznob, menő és pénzes gyerekek társaságába. Először kedvesek voltak velem, meg minden, azt hittem hogy igaz barátaim. De, aztán lassanként egyre rosszabbul bántak velem. Elvették az önbizalmam, például olyan megjegyzésekkel, hogy 'Neked mégis miért van enbnyire rossz mozgásod, amikor táncolsz?' vagy 'Már ne is haragudj, de ez a póló borzalmasan áll rajtad'. Nem is kell mondanom, hogy borzalmasan rossz lett az önértékelésem, és nagyon naiv voltam, és attól féltem, hogyha egszer megmondom nekik, hogy nem szeretnék többé velük lógni, akkor már nem lesznek az osztályban új barátaim, mert már mindenki megtalálta a saját baráti társaságát, és én már nem tudnék beilleszkedni, plusz a legtöbb gyereknek már meg volt a negatív véleménye rólam, és a 'barátaimról' szóval inkább csendben maradtam, a baráti köröm rosszuleső megjegyzéseit pedig eltűrtem. 3 hónapon keresztül, utána pedig elkezdtek kiközösíteni, és később azt is megtudtam, hogy nagyon sok hazugságot trejesztenek rólam még a mai napig. Nagyon sok embernek azt mondták, hogy betegesen sokat hazudozom, és nem lehet bennem bízni ami egyáltalán nem igaz. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy akik nem ismernek engem annyira, azok ezeket el is hiszik, és így itélnek meg engem.

Szerencsére, miután kiközösítettek a 'barátaim' , hamar találtam az osztályomban sokkal kedvesebb és hozzám való embereket. A sztorinak végül is happy end-je van, mert mostmár rengeteg igaz barát vesz engem körül.

Sajnos engem az általános iskola első osztályban bántott meg egy életre az osztályfőnök.

Előzmény, hogy néhány hónappal az esemény előtt fiatalon meghalt az édesapám, emiatt nyilván nem voltam annyira agilis a tanulmányokhoz és úgy mindenhez mint a többiek.

Egyik nap kihívott a táblához és a fejemre olvasta, hogy én milyen undorító, neveletlen vagyok azért mert "előző nap belehánytam az iskolapadba és szegény takarító néni majdnem rosszul lett amikor kitakarította". Teljesen ledöbbentem, hiszen az 1970-es évekbeli lejtős padokba nem is lehetett volna csak úgy belehányni, hiszem még egy gyerekfej sem fért bele.

Természetesen próbáltam tiltakozni, hogy én ilyet nem csináltam, erre elkezdett üvöltözni, hogy milyen szemét, pofátlan, hazudós gyerek vagyok, belehányok a padba és még le is tagadom!

Itt már teljesen összeomlottam lelkileg, hiszen egy kis elsős ezután már nem mer tovább vitatkozni a nagyhatalmú tanítónővel.

Ez a durva rágalmazás és az osztály előtti megszégyenítés egy életre negatív hatással volt a lelki fejlődésemre, ettől lettem ilyen bizalmatlan és gátlásos, amely a karrieremre is nagyon negatívan hatott.