Akik voltak iskolai zaklatók, mesélnétek egy kicsit?

Még nagyon agresszív voltam középsuliban,aztán az egyik órán beszólt egy ilyen kis szerencsétlen osztálytársam,megütöttem a hátát de valahogy olyan erősre sikerült,hogy eltört a vállánál valami csont,azonnal bevitték a kórházba. Akkor az egész osztály nevetett meg ünnepeltek engem.

Most néha látom az utcán sajnálom,meg bánom hogy ezt csináltam vele,mindig köszönök neki (normális módon).

Most 30 éves nő vagyok.

Azért lettem iskolai bántalmazó 14-15 éves koromban, mert ráuntam, hogy annak, hogy mindent megteszek másoknak az eredménye az, hogy kihasználnak és bántanak illetve utáltam, hogy a barátaim java uralkodni akar felettem meg szekál engem.

Azt is untam, hogy volt tanár, aki kihasznált, mert úgyse merek visszaszólni, ha meg visszaszóltam, rám kiabált.

Illetve akartam, hogy rám is figyeljenek a tanárok (az orő csak a problémás gyerekekkel foglalkozott), mert nehezen éltem meg a dolgokat.

Ez általanos iskola vége és gimi eleje volt.

Verekedtem a gyerekekkel, magamban elvoltam, a tanároknak beszóltam, rongáltam az iskolában a dolgokat, zavartam az órát.

Aztán észrevettem, hogy megkorra fájdalmat okozok, főleg anyukámnak, meg a tanároknak is persze, akik már nem tudtak engem szeretni, jogosan.

Amikor megpróbáltam normalisan viselkedni, újra kedves lenni, nem hittek nekem, jogosan, a tanárok tartottak tőlem, az osztálykirándulásra se vittek el, nem bíztak bennem, ezért új suliba mentem.

Oda átjelentkezett fél év múlva egy lány, mert túl erős volt neki az előző suli, egy másik osztályba ment; az első dolga volt mindent elmondani rólam az egyik osztálytársnőmnek, aki egy angol órán, amikor pont nem voltam ott, szépen elmondta a csoport előtt, amiket hallott rólam.

Megérdemeltem.

Utána nem lett ebből botrány,nem piszkáltak a gyerekek, de sikerült visszaesnem a ló másik oldalara és megint a mindig kihasznalható, engedékeny gyerek lettem, szóval szerintem ezért nem szekáltak az osztálytársaim, mert már volt indokuk a szekálásra; stréber voltam meg fura.

Belátom, hogy nem kellett volna rossznak lennem.

2016-ban írtam a nyolcadikos ofőmnek egy bocsánatkérő levelet, elolvasta, de mem válaszolt. Megértem őt.

A másik ofőt nem tudtam eddig elérni, mert nem találom a neten és nem tanít már ott.

Viszont a többi tanár nagyon kedves velem. Megbocsátottak, sőt, 2011 körül újra kapcsolatba kerültünkés fel se emlegették a múltat. Nagyon jóban vagyunk és sokat beszélgetünk és mindig nagyon kedvesek velem.

Egy tanárnő van csak, aki nem bocsátott meg, ő vele ha találkozom nem köszön, elfordul, de teljesen meg is értem őt. Szörnyen viselkedtem és ez őt viselte meg a legjobban 15 évvel ezelőtt.