Élvezitek az iskolás éveket és a kamaszkort vagy inkább már munkába állnátok? Vagy, akik felnőttek, lennének inkább iskolások?

felnőttkor is jó.. de lennék újra fiatal tanuló.. mondjuk 9.-es, de csak akkor, ha a mai tapasztalatommal rendelkeznék akkor.

Máshogy alakulna az életem az is biztos.

Én a kamaszkort túlzottan nem élveztem, hiszen

1. akkor meg kellett felelnem a szülői elvárásnak, míg felnőttként nem jár gyomorgörccsel, ha a nap egyik 45 percében rosszul teljesítek.

2. akkor azon túl, hogy bent volt az iskolában, ahol koncentrálnom kellett, hazajöttem és tanulhattam, úgy este hétig tanultam, ha több tz is volt, akkor tovább, hétvégén is tanultam, amíg felnőttként x óra x perckor végea munkaidőnek és másnap folytatom és amúgy csak elintézema házimunkát, meg kutyázok, a hétvégén pedig elő se kerül a munka.

3. akkor a vakáció alatt is volt tanulnivaló míg most a szabim alatt nem kell törődni a munkával.

4. lényegében akkor is el voltam látva feladatokkal, ügyintézés, házimunka, etc. és emellé jött a tanulás, tehát nem igaz, hogy a kamaszoknak pl fetrengésből áll az összes tevékenységük.

Azért tanulok, hogy még ha nem is többszázezres fizetésem lesz, de legalább azt amit csinálok, abból kicsit többre jusson a megélésen kívül, és élvezzem is.

Voltam már szakmai gyakorlaton, sokféle eü helyen, de csak egyet élveztem megerőltetés nélkül, mert jó volt a társaság, vagyis kedves volt a mentorom, segítőkész és jófej.

Utólag érzek nosztalgiát és voltak szép emlékek általánosból, de akkor nem élveztem, utáltam, gyötrődtem, és mind a mai napig úgy gondolom, soha a büdös életben nem mennék vissza tanulni. Nosztalgiából szívesen megyek, amikor időm engedi és nincs halálos vírus, de újra biztos nem csinálnám meg. Elég volt egyszer.

A szakiskola, három év (+1 évig voltam egy pocsék, lelkileg lehúzó helyen, aztán következő évben 1 hónapig másik szakiskolában, ahol nem jött be a szakma, így kerültem oda, ahol meglett a szakmám, eü, amit a legelső iskolában is csináltam). Sok tapasztalatot szereztem és sok embert láttam. Azt nem mondom, hogy meg is ismertem őket, mert nem, viszont akkor is beszélgettünk, sokféle helyzetet láttam, és erre reakciókat. Tapasztalatszerzésre kiváló volt, mert így intenzíven láttam sok embert, problémákat és egyéniségeket. Annyiszor jutott eszembe, hogy elég volt, nem akarom, abbahagyom, utálom... értek az idősekhez, szeretem is őket, de úgy alapvetően borzalmas volt. Borsódzik a hátam az emléktől, amikor a csótányos idősek otthonában a flakonokból, amikor öntöttem ki a teát a vödörbe, sokak flakonjából jött a lével együtt csótány is... tehát van aki megissza a csótányt. Merthogy az csótányos hely. Egy kisasztalt eltoltam, 8 csótányt szaladt el mellettem. Katasztrófa volt.

Tehát a szakmait sem sírom vissza.

Most az érettségit kezdtem el, és bár szeretek itthon lenni, ha odatenném magam, itthon egyszerűbb a tanulás (vizsga előtt xy hónappal már online voltunk, és napi 8-10 órákat tanultam egyhuzamban - négyes vizsgám lett). Viszont jelenleg egyáltalán nem érdekel. Csinálom az érettségit, mert kell csinálni, mert elvárás, mert sok okj képzéshez szükséges, hogy elkezdhessem. De ettől még utálom, nem szeretem. Mint a vizsgánál, amikor eljön az ideje, odateszem magam és az érettségim is jó lesz, csak most kb örülök, hogy nem rohanok ki a világból, nem akarok foglalkozni az egésszel. Nem fogom visszasírni, amikor vége.

Igazából már elegem van az iskolás életből, de jól tudom, hogy hiányolnám a szüneteket, és bármennyire nehéz és utálom, hamarabb véget ér egy iskolai nap a jövőbeni munkaidőmtől. Ámde, munka után nincs lecke, nincs készülődés másnapra.

Apám kvázi a szenvedő példát láttatta velem, világ életében 12 órázott, most normális fizetésért, de előtte pocsék fizuért. Emiatt akaratlanul bennem negatívabb kép ugrik be, de közben a házi segítségnyújtásban a mentoron volt az ellenpélda, hogy (nem tudom, mennyi a fizetése) 8 órában dolgozik, megélnek otthon, és nem szakad bele, nem negatív, a fáradtsága sem elviselhetetlen mértékű.

Apám és sokan mások is mondták és néhány mondják mind a mai napig, hogy visszasírom majd az iskolás éveket. Hát, egyelőre nem teljesült. Több lábon kell állni, ezen dolgozok, de amikor kikerülök a iskolapadból, a tanulást könyvekből és az életből fogom folytatni, nem a padban a hivatásos tanároktól.

19/l