Akik úgy járták végig az iskolát, hogy végig csúfolták, hogy tették túl magukat rajta?

Nem tettem túl magam rajta, sokszor hasonlítgatom magam másokhoz, vagy gondolok arra, hogy mit gondolhatnak rólam.

De a felnőtt világban már nem jellemző ez a fajta csúfolódás. Szóval megszokható, hogy nem kell mindig "készenlétben állni".

Engem inkább általánosban csúfoltak, bántottak. Gimnáziumban inkább a szívatásoknak voltam céltáblája. De ott már pl. nem voltam kiközösítve.

Különösebben nem foglalkoztam vele. Utána örültem, amikor olyan helyen tanulhattam, dolgozhattam, ahol nem bántottak. Az ált. isk. osztálytalálkozókra meg nem járok, ennyi.

Középiskolát kellett váltanom és pszichiátriára jártam. A váltás nagyon jót tett, de az igazi áttörés az egyetem volt, illetve a párom.

Nem azt mondom, hogy nem jut soha eszembe a bántások sora. Leginkább azért bántottak, mert kancsal vagyok és a csípőm is széles. Mára úgy gondolom, hogy ezek a szexepiljeim, hiszen a kancsalságot különlegesnek látom és a csípőm miatt a fenekem nagyon jó. Összessége igyekszem azt sugározni kifelé, hogy sok az önbizalmam. Ahogy a sikert is először el kell játszani, úgy szerintem ezt is :)

Sehogy

A középiskolárol mai napig rémálmaim vannak

Baromira nem felszínes ez a probléma. Engem is végigszekáltak a középiskolán és annyira félénk voltam, hogy azt hittem mindenki csak megtűr maga körül. Az jó, hogy látod, mennyire nem racionális ez az érzés. Engem is az egyetem változtatott meg, vagy inkább az ottani baráti kör. Kívánom, hogy olyan társaságot találj, ahol nem kell attól félned, hogy valami hülyeséget mondasz vagy csinálsz. Elárulok egy titkot: most sem csinálsz és mondasz sok hülyeséget.

Én tudatosítottam magamban, hogy igenis, nem volt igaza az osztálytársaimnak. Jobb esetben a maguk fura módján akartak bevonni az ő világukba, rosszabb esetben szórakoztak a szenvedésemen, ami miatt nem fogom még most is rosszul érezni magam basszus.