Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Megéri folyton másodiknak...

Megéri folyton másodiknak lenni? Mit gondoltok az ismerősömről?

Figyelt kérdés

Van egy évfolyamtársam, aki kvázi a riválisommá vált, ki nem állhatom.

Egy iskolán kívüli művészeti csoportban találkoztunk, kezdetben még nagyon szimpatikus volt. Egy idő után azonban, kimutatta a foga fehérjét, amikor féltékenykedni kezdett rám, amikor párszor nagyon jól teljesítettem és a tanár kicsit több figyelmet szentelt nekem. Ez a lány ezt alig bírta elviselni, állandóan ő akart a középpontban lenni, nyalizott a tanárnak, megpróbált kínos helyzetbe hozni. Azóta már otthagytam ezt a csapatot több ok miatt, de ez is közrejátszott benne.


Mivel évfolyamtársak vagyunk, úgy alakult, hogy egy közös órára kerültem vele, így nem szabadulhattam tőle. Én nagyon szeretem ezt a tantárgyat, amire közösen járunk, azonban úgy látom, hogy itt sem tudja elfogadni, hogy jobb vagyok nála. Állandóan rivalizálni próbál, méghozzá nagyon álszent módon. Tavaly elmentem egy előadói versenyre, amire hónapokat készültem, erre ő is jelentkezett csak azért, hogy bosszantson. Ő már nagyon sok ilyen típusú megmérettetésen vett részt, így nulla készüléssel meg is nyerte azt. Nagyon kiakadtam ezen, ráadásul utána mindig az orrom alá dörgölte a vereségem a közös óránkon, csak a saját eredményével dicsekedett.


Annyira idegesít ez a lány, hogy folyamatosan kihozza belőlem a legrosszabbat, ezért úgy érzem, hogy le kell nyomnom valamilyen módon. Az összes tanárnak benyal, sajnáltatja magát, meg akar felelni és nem tudja kezelni a kudarcot. Megint meghirdették az előadói versenyt, amire szeretnék menni, de a tavalyi eset nagyon elvett az önbizalmamból. Tudom, hogy idén is legyőzne a rutinja miatt, szerintetek megéri indulni, hogy úgysem nyerhetek? Megéri valamiben örök másodiknak lenni? 17/L



2020. aug. 12. 19:27
 1/2 anonim ***** válasza:
88%

Indulj rajta, most már neked is van tapasztalatod.


Plusz ha nem mész, attól még dicsekedhet ha ő elmegy és nyer, vagy a tavalyival. Szóval vesztenivalód nincs.


Tudom, könnyű mondani, de próbáld meg ignorálni. Gratulálj neki úgy, mintha örülnél a sikerének, de ne ajnározd. Az bosszantja fel a legjobban.

2020. aug. 12. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
88%

A gond az, hogy Te is próbáltál vele rivalizálni az elején, csak nem tudatosan, mivel elfogadtam a "kihívását" azzal, hogy észrevetted, hogy megy a versenyekre amikre te és zavarni kezdett.


Személyes tapasztalatom, hogy a tanárokat nem sokáig lehet a hisztivel az egyik fél mellé állítani, mivel a legtöbbjük idővel elunja, ezétt az ellenfelednek nem lesznek ott a védői.


Lehet a tanárok idén már nem is állnak mellé, de, ha meg is győzi őket a gyerek hisztije, akkor is van esélyed, ha egyszerűen magasról teszel a másik gyerekre.


Ha elkezd dicsekedni, akkor csak mosolyogj és dícsérd meg, lássa, hogy már ráuntál a rivalizálásra és akkor neki se lesz benne, hogy reflexszerűen mégjobban játsza az eszét.

2020. aug. 13. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!