Egyetemen mikor gondoljátok úgy valakiről, hogy nem egyetemre való, vagy legalábbis arra a szakra nem való, ahova jár?
"És akkor nem beszélve a pályatévesztőkről, akik csak a papír miatt járnak."
Már bocs de aki csak a papír miatt jár, az nem pályatévesztő hiszen soha nem is akart azon a pályán elhelyezkedni. Ld pl én.
Én se vagyok pályatévesztő. Tanárként végeztem de már az elején tudtam hogy én soha az életben nem fogok tanárként bohóckodni.
De azért kellett a papír. Ez nem pályatévesztés.
Nem érdekli a szak, de úgy egyáltalán; egy szak is több ágra osztható és azon belül se érdeklődik semmi iránt. Nem az, hogy nem tehetséges, hanem egyszerűen nincs egy olyan dolog a szakban, ami érdekelné.
Pl a nyelvi szakos bölcsészeknél ritka, hogy az egész szak érdekelje. Van, akit inkább az irodalom, mást a fordítást, más a nyelvészez, mást a kommunikációs órák, stb érdekelnek.
Továbbá, nehezen teljesíti a követelményeket.
Pl az oké például, hogy valakit nem érdekel az irodalmi ága a szaknak, de baj, ha egyáltalán nem tud egy műelemzést megírni, még segítséggel sem.
Lehet, hogy valaki azt mondja, hogy pl nagyob érdekli a szak egy ága, csak nem tudja teljesíteni, de ez nincs így, szerintem. Ha valami érdekel minket, szánunk rá időt és energiát, hogy megértsük.
Amikor valaki csak azért jár be, mert nincs más ötlete a jövőjét illetően, és úgy van vele, hogy eltölt legalább 3 évet egyetemen, csak azért, hogy ne kelljen még dolgoznia, vagy csak egyszerűen fél kilépni a felnőtt életbe.
Vagy akkor, ha több éves csúszásban van. Persze, előfordul, hogy nincs meg egy fontos tárgy, és amiatt csúszik valaki 1-2 félévet, de amikor valakinek nem 1-2 tárgya nincs meg, hanem 2 félév alatt alig szerez meg 18-20 kreditet, úgy, hogy 60 kreditet vett fel, azért az felvet kérdéseket..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!