(Kivel) táncoljak a szalagavatón?
11.-es vagyok, már most elkezdtek szervezkedni a szalagavatóra. Egy csomó pár már megalakult, le vannak adva a nevek.
Még november körül kinéztem magamnak ezt a srácot, évfolyamtársam, nem is feltétlenül a szalagavtós táncra, "csak szimplán" megtetszett. Január elején, amikor először osztályszinten szó esett a szalagavatóról, eldöntöttem magamban, hogy vagy ez a srác vagy senki. Ha ő nem jön össze, akkor nem is akarok egyáltalán résztvenni a szalagavatón. Nem is olyan sokkal később elkezdett közeledni felém, eleinte online, később már személyesen is beszélgettünk, találkozgattunk és tessék, itt vagyunk most február közepén, egy jó 2,5 hete együtt. Egyre égetőbb probléma, azt gondolnád, hogyha együtt vagyunk, akkor evidens, hogy együtt is fogunk táncolni. Az én fejemben sajnos nem. Attól félek, hogy a bál idejéig netán szétmegyünk, bármi történik köztünk és akkor vagy egymásra fújolva fogjuk végigcsinálni azt az estét (aminek nagyon nem melleslegesen abszolút semmi értelme nincs) vagy lemondjuk az egészet.
Nem, nem vagyok mindig ilyen pesszimista, csak szeretek előre gondolkodni. Ha két ember összejön, ott sajnos-nem sajnos, benne van az is pakliban, hogy az a viszony meg fog szakadni.
Nem szeretném sem őt, sem magamat kínos helyzetbe keríteni. Ahhoz az elvemhez még mindig tartom magam, hogy vagy ő vagy senki, de most már egyre jobban affelé húz a szívem, hogy ő sem.
Kérlek, adjatok tanácsot, mitévő legyek ebben a helyzetben?
Az, hogy kínos lenne-e exként együtt táncolni attól függ hogy váltok el.
Szerintem kár elhalasztani egy ilyen alkalmat, csak mert a párod netán az exed lesz.
Nevetségesnek tartom, hogy "vagy ő vagy senki..". A szalagavató nem egy esküvő, ahol a szerelmet ünneplitek és nem a pasizásról, csajozásról szól. Az emberek az iskolatársaikkal, akikkel együtt fogják elhagyni az iskolát táncolnak, adnak egy műsort. Sokkal több értelme van osztálytárssal táncolni. Te csak azért mennél ezek szerint, hogy a pasidat mutogasd? Vagy miért nem lehet egy másik emberrel táncolni?
Az a helyzet hogy a leírásod alapján egyetlen tanács jöhet szóba, hogy akkor ne vegyél részt a szalagavatón.
Én emlékszem nagyon beleszerettem egy fiúba és alig vártam, hogy elhívhassam, amikor elkezdik szervezni a szalagavatót.
Elkezdték szervezni, kettőt pislogtam és a hülye osztálytársnőm el is hívta...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!